• 9 ℃ / 15 ℃

TEK-akció egy óbudai iskolánál, nem találtak bombát

Nem találtak robbanótestet annak a III. kerületi iskolának az épületében a rendőrök, amelybe bombafenyegetés érkezett szerda reggel - tájékoztatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtószóvivője délután az MTI-t.

Csécsi Soma közölte, befejezték a tűzszerészek az intézmény átvizsgálását.
A BRFK közveszéllyel fenyegetés elkövetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen.

0

Az iskolánál a rendőrség és a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai is intézkedtek - jelentette a helyszínről az MTI tudósítója.

Előzőleg több hírportál számolt be arról, hogy a Kiscelli közben található British International Schoolt bombariadó miatt kiürítették.

Az MTI tudósítója a helyszínen azt tapasztalta, hogy a környéken több utcát is lezártak a hatóságok, illetve géppisztolyos rendőrök cirkáltak a területen. Ezért a környező utcákban torlódott a forgalom. A Kiscelli közt a Remetehegyi út felől teljes egészében lekordonozták, a kordont pedig rendőrök, illetve a TEK munkatársai vigyázták.

A British International School délután kiadott közleménye szerint reggel fél kilenckor telefonon érkezett a bombafenyegetés. Összhangban az iskolai szabályzattal, értesítették a rendőrséget és azonnal kiürítették az iskolát a diákok és a személyzet biztonsága érdekében - írták. Az iskola működése szerdán szünetel, mindenki sértetlen, a rendőrség átvizsgálta az épületet - közölték.

MTI

Hozzászólások

Jószívű pesti lány idegen autóst mentett meg a bírságtól

Jószívű pesti lány idegen autóst mentett meg a bírságtól

Egy budapesti lány önzetlen tette sokakat megindított.

Bezárják a körmendi menekülttábort a szigorított jogi határzár miatt

Bezárják a körmendi menekülttábort a szigorított jogi határzár miatt

A körmendi menekülttábor okafogyottá vált, már csak egy kongó menedékkérő lakik ott.

Down-szindrómás, szívbeteg lányt raboltak ki Budapesten

Down-szindrómás, szívbeteg lányt raboltak ki Budapesten

A fiatal lányt fényes nappal két férfi szólította le, majd kirabolták.

Becsukta a busz ajtaját az idős utas előtt a 105-ös busz sofőrje

Becsukta a busz ajtaját az idős utas előtt a 105-ös busz sofőrje

A budapesti buszsofőr nem engedte felszállni az idős utast.

Súlyos beteg a Fővárosi Állatkert egyetlen koalája

Súlyos beteg a Fővárosi Állatkert egyetlen koalája

A látogatók kedvencénél daganatos betegséget fedeztek fel.

Kiskunhalason az őrzött szállásról két migráns szökött meg

Kiskunhalason az őrzött szállásról két migráns szökött meg

Egy marokkói és algériai állampolgár megszökött a kiskunhalasi őrzött szállásról.

Szenvednek a menekültek a békéscsabai táborban, ezért éhségsztrájkba kezdtek

Szenvednek a menekültek a békéscsabai táborban, ezért éhségsztrájkba kezdtek

A menedékkérők testileg-lelkileg is szenvednek, ezért ki akarnak szabadulni.

Elszakította 5 hónapos kisfiától az anyukát az embertelen trolisofőr

Elszakította 5 hónapos kisfiától az anyukát az embertelen trolisofőr

Újabb döbbenetes történet került napvilágra a budapesti közlekedésből.

Közel 60 tonna pontyot telepítettek a Balatonba - jobb eredményeket hozott a vártnál a program

Közel 60 tonna pontyot telepítettek a Balatonba - jobb eredményeket hozott a vártnál a program

Befejeződött az idei ponty telepítés a Balatonnál, az eredmény felülmúlta az elvárásokat.

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

http://ujhazak.com