Tíz új Flirt motorvonatot vásárolt a GYSEV Zrt.

Tíz új Flirt motorvonat vásárlásáról írt alá szállítói szerződést a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. (GYSEV Zrt.) a Stadler konzorciummal, az első járművet 2018 márciusában, az utolsót 2019 januárjában szállítják - közölte a soproni székhelyű vasúttársaság csütörtökön az MTI-vel.

A beszerzés 21,7 milliárd forintból valósul meg, amelyet teljes egészében európai uniós támogatásból finanszíroznak.

flirt_1

A GYSEV idén áprilisban hirdetett meg ajánlattételi felhívást, a nyílt közbeszerzési eljárást a Stadler lengyelországi és svájci leányvállalatai által alkotott konzorcium nyerte. A Stadler a negyven kocsiszekrényt szolnoki gyárában készíti, s a járművek forgóvázai is Magyarországon készülnek majd. A végső összeszerelést a cég lengyelországi üzemében végzik.

Az új motorvonatok harmadik generációsak lesznek, kedvezőbb költséggel üzemeltethetőek, s az Európai Vasúti Ügynökség szabályainak megfelelően teljesítik majd az európai vasúti rendszer kölcsönös átjárhatóságáról szóló legújabb műszaki előírásokat.

A 77,1 méter hosszú és 2,82 méter széles négyrészes motorvonatokban 208 ülőhely lesz, a járművek végsebessége eléri az óránkénti 160 kilométert. Az új motorvonatok a korábban beszerzett motorvonatokkal is összekapcsolhatók lesznek.

Az első generációs Flirt vonatból a Stadler Magyarországon eddig összesen 133 járművet értékesített, ebből 123-at a MÁV Zrt., míg tizet a GYSEV Zrt. részére.

A GYSEV Zrt. első Flirt motorvonatai 2013 decemberében álltak forgalomba, a vonatok a Sopron-Győr, a Szombathely-Rajka, illetve a Sopron- Szombathely-Szentgotthárd vonalakon közlekednek.

A Stadler ilyen típusú motorvonatait a világ 17 országában használják, elővárosi, regionális és InterCity forgalomban.

MTI

Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com