Több mint 100 katonát és rendőrt küldhet Csehország Magyarországra

Kokes János, az MTI tudósítója jelenti: Csehország több mint száz katonát és rendőrt küldhet Magyarországra a schengeni határ védelmére - közölte Milan Chovanec cseh belügyminiszter pénteken Prágában.v4Szerinte a cseh katonák és a rendőrök akár néhány hónapot is eltölthetnek Magyarországon. Hozzátette, hogy további néhány száz embert Szlovákia és Lengyelország is küldhet közösen a magyar határra, amely az Európai Unió külső határa is.

A V4-ek (Magyarország, Csehország, Szlovákia, Lengyelország) tervezett közös akciójáról Chovanec nyilatkozata előtt Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök is tájékoztatott a Twitter közösségi oldalon megjelent rövid bejegyzésében.
"Magyar partnereinktől kaptuk a felkérést rendőreink, technikánk, katonáink bevetésére a schengeni határok védelmére" - mondta Milan Chovanec újságíróknak a cseh parlamentben.

Bejelentette, hogy a négy visegrádi ország belügyminiszterei október 8-án Luxemburgban találkoznak és megvitatják a témát. Leszögezte: Csehország lehetőségei szerint kész eleget tenni a magyar kérésnek. Megegyezés esetén a cseh katonák és rendőrök kiküldése nagyjából két héten belül megkezdhető.

"Úgy vélem, hogy a szám nagyon érdekes. Több tucatnyi rendőrről van szó, a rendőrök és a katonák együttes létszáma biztosan meghaladja a százat" - nyilatkozott a cseh belügyminiszter. Hozzátette, hogy Csehország műszaki eszközöket is küld Magyarországnak.

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető magyar miniszter szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a visegrádi országok közös határrendészeti, határvédelmi együttműködésre léphetnek. Elmondta, hogy a határrendészeti együttműködés előkészítése zajlik, Orbán Viktor miniszterelnök ezzel kapcsolatban a napokban diplomáciai lépéseket tesz.

Lázár János rendkívüli jelentőségűnek, szövetségerősítőnek nevezte a V4-eknek a migráció kérdésében egymás iránt tanúsított szolidaritását és brüsszeli fellépését. "Kormányunk kész segíteni Magyarországnak a schengeni határ védelmében. Egy közös V4-es akciót javasoltunk" - olvasható a cseh miniszterelnök Twitteren pénteken megjelent bejegyzésében.

Jelenleg Csehország tölti be a V4-ek soros elnöki tisztségét, és Prága ennek alapján kezdeményez közös lépéseket a migrációs válság megoldása érdekében. Josef Becvár, a cseh hadsereg vezérkari főnöke egy hete a közép-morvaországi Libavában azt közölte, hogy Csehország húsz katonát, közlekedési eszközöket, tábori konyhát és egy földfúrót küld Magyarországra, hogy segítsen megoldani az illegális bevándorlással összefüggő gondokat.

Martin Stropnicky védelmi miniszter a múlt szombaton megjelent lapinterjúban azt mondta, hogy néhány tucat, mintegy ötven cseh katona menne Magyarországra. A cseh katonák és a műszaki eszközök várhatóan október 15-től mintegy két hónapig lesznek Magyarországon - mondta Becvár.

Csehország korábban a menekültválsággal kapcsolatban már 50 darab nagy befogadóképességű katonai sátrat is küldött Magyarországra.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com