Tóbiás: Balog Zoltán miniszternek mennie kell

Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint Balog Zoltán emberierőforrás-miniszternek "mennie kell", mert a Fidesz oktatási reformja megbukott, az egészségügy pedig összeomlott.mszpTóbiás József pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón azt mondta, az oktatási reformot "nem túltolták, hanem eltolták", az oktatási rendszerben nem korrekcióra, hanem új alapok lefektetésére van szükség. Hozzátette: a Fidesz menekül a társadalom elől, álmegoldásokat kínál, a saját maga embereivel egyeztetne a problémákról és nem azokat kérdezi meg, akik tiltakoznak.

Értékelése szerint a Fidesz oktatáspolitikájának középpontjában semmi más nem áll, mint a Klebersberg Intézményfenntartó Központ (Klik) megvédése. Az MSZP viszont a gyermeket nézi - hangoztatta. A pártelnök szerint meg kell szüntetni a Kliket és vissza kell adni az iskolákat a helyi közösségek működtetésébe.

Tóbiás József szerint Balog Zoltánnak nem csupán az oktatási kérdések miatt kellene országjárást tartania, hanem az egészségügy és a szociális terület helyzete miatt is. Véleménye szerint az állam a szociális területen teljes mértékben felmondta a szolgáltatást.

Meggyőződése szerint - folytatta - önálló minisztérium kell az oktatás, az egészségügy és a szociális területen. Tóbiás József közölte, át kell alakítani a kormányt, és a kabinetnek a létszámleépítést saját magán kell kezdenie. Mint mondta: 230 politikai kinevezett dolgozik a kormánynak milliárdokért.

A közigazgatásban tervezett elbocsátás, az intézmények átszervezése kapcsán az MSZP elnöke közölte: ha ezt végrehajtják, megszűnik a szakmaiság például az oktatás vagy az egészségbiztosítás területén. Ezzel mindent átsző a politika, és az lesz a kérdés, ki az, aki mindennap esküt tud tenni a miniszterelnöknek - vélekedett.

Tóbiás József kifogásolta, hogy a Fidesz politikai hirdetéseket tesz közzé a terrorveszélyhelyzettel kapcsolatos alaptörvény-módosítás miatt, és baloldali embereket nevez terroristapártiaknak. Közölte, az alkotmánymódosítás nem szól másról, mint Orbán Viktor hatalmának növeléséről, miközben ha tényleg valódi biztonságot akarna a Fidesz, akkor több rendőr, nagyobb fizetés, jobb állami szolgáltatás kellene biztosítania.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com