Trafik - Törvénymódosítást javasol a kereskedelmi szövetség a boltok fóliáinak eltávolítására

A törvény nem a dohányboltok fóliázását írja elő, hanem azt, hogy a dohányboltba kívülről benézve ne lehessen látni a dohánytermékeket - közölte az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) az MTI-vel kedden; a szervezet ezért azt javasolja, hogy a törvény megváltoztatásával tegyék lehetővé a dohányboltok kirakati, bejárati fóliáinak eltávolítását.dohányA szövetség szerint egyértelmű, hogy a betekintés lehetőségét zárja ki a törvény, a takarás eszközét, módját már nem határozza meg a jogszabály, ennek alapján akár függöny is lehetne a kirakatban. Mindez azonban nem változtat azon, hogy a bűnözők számára egy eltakart helyszín igencsak csábító célterep lehet - írták.

Az OKSZ szerint ugyanakkor mindenképpen szükséges áttekinteni a trafikok védekezésének lehetőségeit. Kiemelik: az alkalmazottak körében óriási a feszültség és a félelem. Önmagában a fiatalkorúak védelme miatt a jogalkotás során helyesnek bizonyulhatott a dohánytermékeknek még a látványától is elzárni a gyermekeket, de a bűnügyi tapasztalatok azt mutatják, ennek óriási a kockázata - írták.

Hozzáteszik: arra is tekintettel kell lenni, hogy a dohányboltok többsége alacsonyabb jövedelmezőségű egység, így a működési költségük nem bírja el például további alkalmazottak, vagy vagyonőrség alkalmazását. A szervezet a megoldási lehetőségek között említi, hogy a biztonsági riasztó-, kamerarendszerek legyenek beköthetőek egy monitoring központba, amely riasztás esetén képes betekinteni és hangszórón keresztül akár be is szólni az üzletbe, egyértelművé téve az elkövetőnek, hogy lelepleződött.

A késleltetett pénzkiadást biztosító eszközök is csökkenthetik a bűnelkövetés kockázatát, vagy saját döntés alapján zárt helyiségből árusíthassanak dohányterméket egy kiadó ablakon keresztül átadva a termékeket. Emlékeztetnek: a legutóbbi rablógyilkosságot követően elkerülhetetlenek a haladéktalan döntések.

Mint írták, a dohányboltok a betekintést megakadályozó lefóliázott kirakatokkal, ajtókkal "zavartalan" helyszínt kínálnak a bűnözőknek. Ez a bűnügyi szakemberek szerint egyenesen "vonzóvá" teszi a dohányboltot a bűncselekmények elkövetésére.

Múlt szerdán huszonkétezer forintért ölték meg egy kaposvári trafik 20 éves alkalmazottját, a nyomozók csütörtökön kora délután vették őrizetbe a Kaposvárhoz közeli Sántoson lakó B. Pétert emberölés megalapozott gyanúja miatt, majd szombaton előzetes letartóztatásba helyezték. Később a tulajdonos leszedette a fóliát két másik dohányboltjának portáljáról, a harmadikat, ahol a gyilkosság történt, többet nem fogja kinyitni.

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter egy múlt csütörtöki sajtótájékoztatón úgy nyilatkozott: ha a rendőrségi vizsgálat azt állapítja meg, hogy lesötétített ablakú dohányboltokat több rablótámadás éri, a kormány hajlandó felülvizsgálni az álláspontját, és leszedetni a fóliát a trafikosokkal.

Szita Károly (Fidesz-KDNP), Kaposvár polgármestere a dohánybolti tragédia után az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: javasolja a Nemzetgazdasági Minisztériumnak, hogy vizsgálja felül a nemzeti dohányboltok esetében a jelenleg érvényben lévő szabályozást, és vegye ki azt a rendelkezést a törvényből, amely szerint a nemzeti dohányboltokban lévő dohánytermékek nem lehetnek láthatók az üzleten kívülről.

Hasonló kérést fogalmaztak meg a Somogy Megyei Közgyűlés tagjai, az MSZP közleményben sürgette, hogy a kormány azonnal nyújtson be törvénymódosítást a trafiksötétítés eltörlése érdekében. A Jobbik törvénymódosító javaslatot nyújtott be a parlamentnek, hogy megszüntessék a dohányboltok külső elsötétítését, lefóliázását.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com