Tunéziai merénylet - Idegenforgalmi hivatal: biztonsági intézkedéseket hozott Tunézia

Tunézia a merényletet követően több intézkedést is hozott a biztonság megerősítésére az idegenforgalom zavartalansága és a turisták megnyugtatása érdekében, továbbá számos kedvezményt biztosít a szállodáknak, utazásszervezőknek a forgalom élénkítésére - számolt be a budapesti Tunéziai Nemzeti Idegenforgalmi Hivatal igazgatója sajtótájékoztatón kedden.

Leith Ben Zakour gyáva cselekedetnek nevezte a szúszai üdülőkomplexumok ellen júniusban elkövetett merényleteket, amelyben 38 turista meghalt.

000

Kiemelte: a merénylet másnapján megtartott minisztertanácsi értekezleten döntöttek arról, hogy 1600 felfegyverzett rendőr vigyáz a biztonságra a turisztikailag frekventált tengerparton, és további 19 ezer rendőr biztosítja a városok és az idegenforgalmi látványosságok biztonságát. Hozzátette: a cselekmény előtt nem volt megszokott a felfegyverzett rendőrök látványa, de jelenleg ez szükséges, és megnyugtatja a turistákat.

Közlése szerint a terrorcselekmény után 48 órán belül a szállodaipar további működésének biztosítására is hoztak számos intézkedést, így például az adóhatósággal szemben fennálló tartozás későbbi rendezésének lehetőségével és bankkölcsönökkel könnyítették meg az iparág működését, a munkahelyek megtartását.

A légi forgalmat október 31-ig támogatják azzal, hogy egy járaton 50-80 százalék közötti foglaltság esetén minden üres helyet a tunéziai kormány fizet az utazásszervezőknek.

Az aktuális tunéziai helyzetről 24 órában rendelkezésre álló telefonos tájékoztatást vezettek be - sorolta az igazgató.

Beszámolt arról is, hogy több szolidaritási megmozdulás is segítette Tunézia mint úti cél megmaradását: három európai ország belügyminisztere is ellátogatott az országba, és az uniós tagállamok is feltétlen támogatásukról biztosították az országot a terrorizmus elleni harcban. Az angol turisták pedig maradtak Tunéziában, az értük küldött hat repülőből négy üresen tért vissza az Egyesült Királyságba - hangsúlyozta.

Elmondta azt is, hogy nagyjából 950 magyar turista tartózkodott a merénylet idején az országban, közülük mindössze 15-en kérték a hazaszállítást, a többiek folytatták a nyaralásukat.

Füri Mihályné, a Kartago Tours cégvezetője elmondta: az előszezonban duplájára nőtt az igény a tunéziai utazások iránt, a merénylet előtt heti 5 charter indult. A márciusi hasonló esemény után májusban kezdett újra beindulni a forgalom, ezt szakította meg a június 26-i tragédia. Jelenleg heti 2 járat - a Kartago Toursé és a Taurus Reisené - indul az országba, 50-60 százalékos kihasználtsággal.

Hozzáfűzte, hogy a szállodáktól a forgalom visszaesése miatt számos kedvezményt kapnak, így jelenleg a turisták kedvező áron utazhatnak az észak-afrikai országba. Elmondta azt is, hogy az utazási irodáknak nem kötelességük visszafizetni a befizetett összeget, de az irodák átfoglalási lehetőséget ajánlottak fel azoknak, akik nem akartak elutazni a történtek után.

Haythem Jamel, a Taurus Reisen vezérigazgatója arról beszélt, hogy a merénylet idején 350 utasuk volt az országban, közülük mindössze egy ötfős család jött vissza Magyarországra. Hozzátette, hogy az utak árai a merénylet miatt átlagosan 10 százalékkal csökkenhetnek.

Tolga Denise Sarüyice, a Sun&Fun ügyvezető igazgatója közölte, hogy az utasaik nyugodtan reagáltak, nem tört ki pánik, senki sem akarta megszakítani a nyaralását.

Az észak-afrikai országban június 26-án egy terrorista megölt 38 külföldi - többségében brit - turistát a népszerű szúszai tengerparti üdülőhelyen, ezután július 4-én szombaton harminc napig tartó rendkívüli állapotot hirdetett ki az államfő. Tunéziában korábban, 2011 januárjától, az "arab tavasz" kitörésétől 2014 márciusáig is rendkívüli állapot volt érvényben.

MTI

Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com