Újabb feljelentést tesz az LMP a balatonfenyvesi móló építése miatt

Az LMP hivatali visszaélés és környezetkárosítás miatt feljelentést tesz a balatonfenyvesi móló kialakítása során végzett iszapkitermelés miatt - jelentette be a párt társelnöke pénteken Balatonalmádiban.lmpSzél Bernadett azt mondta, az ötszáz méteres mólók kialakítása során kitermelt iszapnak a szomszédos partszakaszra szivattyúzása újabb, még az eddigieket is meghaladó károkat okoz a Balaton élővilágában. A politikus emlékeztetett arra, hogy az LMP nyáron tett feljelentést a balatonfenyvesi kikötőfejlesztés engedélyezésével kapcsolatban vélt jogsértések miatt.

Hozzátette, a párt a napokban kapta kézhez a nyomozást megszüntető rendőrségi határozatot, amely ellen panasszal élnek és kérik a nyomozás folytatását. Az LMP szerint erre a beruházásra az engedélyeket sem lett volna szabad megadni, a kikotort iszapot ugyanis a Natura 2000-es védettségű lápban helyezik el, a Balatonba nyúló ötszáz méteres móló pedig egy műegyetemi tanulmány szerint komoly áramlástani problémákat okoz a tó nyugati medencéjében.

Hozzátette, emellett a Balaton-törvény is kategorikusan tiltja új kikötő építését. Gerstmár Ferenc, az LMP elnökségi tagja arról beszélt, hogy a Balatonalmádi és Balatonfűzfő közötti több mint 100 hektáros, part menti területre és a tóba egy fedett nonstop vízi élményparkot terveznek mintegy 1500 milliárd forintból. Ennek részeként a Balatonban egy harminc méter mély, víz alatti luxusszálloda épülne, a part menti építmények magassága pedig elérné a nyolcvan-száz métert.

A politikus úgy fogalmazott, hogy az LMP olyan beruházást nem fog támogatni, amely tönkreteszi a Balatont, szerintük az ilyen szintű beruházásokról helyi népszavazáson kell dönteni. A párt ezért is kezdeményezte néhány napja a helyi népszavazások kiírásának és eredményességének könnyítését.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com