Ünnepeltek a Pest megyei polgárőrök

Ünnepi rendezvényt tartott az Országos Polgárőr Szövetség Pest megyei szervezete szombaton Százhalombattán. A Pest megyei polgárőr napon négy település új járőrgépkocsikat kapott.polgMezei Dávid, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztési stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára köszöntő beszédében arról szólt, hogy a vidékfejlesztési politika egyik legfontosabb célja a vidéken élők életminőségének javítása és a gazdasági fejlődés elősegítése. Ebben fontos szerepet játszik a biztonság megteremtése, amelyhez a polgárőrök áldozatos és kitartó munkájukkal járulnak hozzá - fogalmazott Mezei Dávid.

Hangsúlyozta: a kormány a vidékfejlesztési programon keresztül kíván segítséget nyújtani ehhez a munkához, ennek egyik formája a pályázatok keretében most elnyert négy járőrautó, amelyet Bag, Tóalmás, Jászkarajenő és Törtel polgárőr egyesületei kapnak meg.

Emlékeztetett arra is, hogy az Európai Bizottság által a napokban elfogadott magyar vidékfejlesztési programnak 1300 milliárd forint a keretösszege, és a vidék közbiztonságának javítását célzó programban továbbra is lehet eszközökre, gépjárművekre pályázni.

Csampa Zsolt, a Belügyminisztérium önkormányzati koordinációért felelős helyettes államtitkára nemcsak a polgárőröknek, hanem családjuknak is köszönetét fejezte ki. Méltatásában hangsúlyozta: a polgárőrség nemcsak a Belügyminisztérium, hanem a rendvédelmi szervek stratégiai partnere, és ebben a partnerségben mind a kormány, mind a szervezet teljesítette vállalásait.

Németh Gyula, Pest Megye rendőrfőkapitány-helyettese a polgárőrökkel való együttműködés fontosságára hívta fel a figyelmet. Emlékeztetett: már 155 polgárőr szervezettel kötöttek együttműködési megállapodást Pest megyében. Az összefogás eredményeként a regisztrált bűncselekmények száma harmadával esett vissza, az eredményesség elérte az 55 százalékot - hangsúlyozta. Tájékoztatása szerint 2015 első fél évében közel 3 ezer közös szolgálatot hajtottak végre, több mint 24,6 ezer órában, 4500 rendőr és 5200 polgárőr közreműködésével.

Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke arról szólt, hogy Pest megyében a legnagyobb a polgárőrök száma. A következő időszak feladatai között említette a fővárosi agglomerációból a szövetséghez került egyesületek integrálását, valamint a migráció kérdésének kezelését. Olyan új szolgálati formát kívánnak meghirdetni - mondta -, aminek révén a határ menti településeknél "vendégszolgálatot" látnak el, illetve közreműködnek a határ védelmében is.

Hatala József, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke arra emlékeztetett, hogy az Országos Polgárőr Szövetség stabil stratégiai partnere a tanácsnak a Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégia végrehajtásában, amelynek kidolgozásakor a polgárőr mozgalom tapasztalatait is felhasználták. Beszélt arról is, hogy az elmúlt 25 év alatt jelentős szakmai változáson ment át a polgárőrség, tagjai ma meghatározói egy-egy közösségnek, értéket közvetítenek a társadalom és a fiatalok felé.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com