Útjára indult a Magyar Máltai Szeretetszolgálat mozdonya

Útjára indult a Magyar Máltai Szeretetszolgálat társadalmi üzeneteit megjelenítő mozdony a budapesti Keleti pályaudvarról kedd délelőtt, belföldi vonatokat húz majd és a tervek szerint két éven át hívja fel a figyelmet azokra, akik segítségre szorulnak - közölték a MÁV-Start Zrt. és a segélyszervezet közös sajtótájékoztatóján, a helyszínen.

A felmatricázott, Traxx típusú mozdony egyik oldalán egy kislány és az "Adjunk esélyt nekik!" felirat, a másikon a Máltai Mentőszolgálat mentőautója és a "Segítségére sietünk" szöveg látható.

magyar máltai szeretetszolgálat

Vecsei Miklós, a szeretetszolgálat alelnöke hangsúlyozta, hogy a két kép együtt jól mutatja az ember sérülékenységét és elesettségét. A nyomor legalább annyira öröklődik, mint a genetikai betegségek, és a szervezet egyik legnagyobb kihívása, hogy célt adjon a nyomorban felnövő gyermekeknek - fogalmazott.

A mozdony másik oldalán látható mentőautó pedig arra utal, hogy egy baleset egyetlen pillanat alatt megváltoztathatja és céltalanná teheti egy ember életét. Ezekben a pillanatokban tehát nagyon fontos a gyorsan érkező segítség - tette hozzá Vecsei Miklós.

Szólt arról is, hogy a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a MÁV 1993 decembere óta működik együtt, hiszen azóta áll Rákosrendező pályaudvaron egy szerelvény, amelyen minden éjszaka több mint száz hajléktalan ember alszik és vészeli át a hideg téli éjszakákat.

Csépke András, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, hogy a szeretet és a szolgálat a MÁV-csoport vezetői és munkavállalói számára is alapérték, hiszen munkájuk elsősorban szolgálat, az utasok és a köz szolgálata. Ennek jegyében díszíttette fel a segélyszervezet és a vasúttársaság a közös értékrendet hirdető mozdonyt.

Hozzátette: a segélyszervezet munkatársai a máltaiak ezeréves hagyományára támaszkodva végzik munkájukat, amikor felkarolják a leginkább rászorulókat, de ők maguk is segítségre szorulnak, hiszen szolgálatukat csak adományozók segítségével végezhetik. Ez a mozdony azt a célt szolgálja, hogy az országban minél többen megismerjék a szeretetszolgálatot, és segítsék munkájukat adományaikkal vagy önkéntes munkával - mondta.

MTI

Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com