OGY - Rubovszky: az igazságügyi bizottság hallgassa meg Székely László alapjogi biztost!

Az Országgyűlés igazságügyi bizottságának kereszténydemokrata elnöke kezdeményezi, hogy a testület a közeljövőben hallgassa meg Székely Lászlót, az alapvető jogok biztosát a VIII. kerületi tűcsereprogramról készült jelentés ügyében.

Pénteken a Magyar Nemzet a birtokába került levelezés alapján azt írta, hogy a biztosi hivatal előre egyeztetett a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezettel arról, mikor lásson napvilágot a VIII. kerületi tűcsereprogramról készült, a józsefvárosi vezetést elmarasztaló jelentés. Rubovszky György bizottsági elnök az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében azt írta: a megjelent hírek szerint az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala nem teljesítette azokat az elvárásokat, amelyek szerint objektíven és függetlenül kell vizsgálódnia. A hivatal "elfogultan együttműködött" a szeptember 12-én kiadott jelentés tartalmának előkészítésében, és a közzététel időzítésében azzal a szervezettel, amely a vizsgálatot kezdeményezte - írta a bizottsági elnök.

kdnpRubovszky György szerint a napvilágot látott levelezésből többi között az derül ki, hogy a jelentés már az előtt elkészült, mielőtt a bepanaszolt felet meghallgatták volna. A közlemény szerint az ügy több kérdést vet fel, amelyek tisztázására Rubovszky György az igazságügyi bizottság hétfői ülésén kezdeményezi, hogy a testület a közeljövőben hallgassa meg Székely Lászlót, és a biztos számoljon be a történtek körülményeiről. A Magyar Nemzet pénteki írására reagálva Székely László ombudsman aznap azt közölte az MTI-vel, hogy a lap által hivatkozott levél az ügy előadója és hivatali vezetője között, a tűcsereprogram megszüntetéséről szóló jelentés tervezetének előkészítésekor készült. Mint írta, a napilap cikkének megjelenése után belső vizsgálatot rendelt el, majd közölte: a vizsgálat első megállapítása szerint a levél a hivatal zárt levelező rendszeréből származik, és sem feladóként, sem címzettként nem szerepel rajta a TASZ.

A Magyar Nemzet Online a nap folyamán közzétett egy képet, amelyen két e-mail látható. Az egyiket Sárosi Péter, a TASZ munkatársa küldte Borza Beátának, az ombudsmani hivatal főosztályvezetőjének május 28-án. Ebben Sárosi Péter arról érdeklődik, hogy a hivatal mikor akarja közzétenni a tanulmányt, mivel azt a TASZ szeretné a médiában "alaposan terjeszteni", de ő nyaralni megy egy hétre. A főosztályvezető válaszlevelében - amelynek keltezése nem látszik - azt írta, reméli, tudnak segíteni az ügyben. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter péntek este azt mondta, hogy ha igazak a TASZ és az ombudsmani hivatal közötti levélváltásról megjelent hírek, Székely László biztosnak azonnal távoznia kell.
forrás:MTI

Hozzászólások

Időközi választás Újpesten - Szöulból is megérkezett a külképviseleti urna

Időközi választás Újpesten - Szöulból is megérkezett a külképviseleti urna

Megérkezett az utolsó, szöuli külképviseletről is a vasárnapi újpesti időközi választás urnája - közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) az MTI érdeklődésére kedd délután. Miként áprilisban, az ál...

Időközi választás Újpesten - MSZP: a fideszes szavazóknak is

Időközi választás Újpesten - MSZP: a fideszes szavazóknak is "elegük van"

Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint az újpesti időközi országgyűlési választáson kiderült: a fideszes szavazóknak is "elegük van", a távolmaradók azt üzenték, hogy egyetértenek az utcán tüntetőkkel ...

Időközi választás Újpesten – Részvételi arány – 15 óra – 23,23 százalék

Időközi választás Újpesten – Részvételi arány – 15 óra – 23,23 százalék

A választásra jogosultak 23,23 százaléka, 18 133 ember járult az urnákhoz a vasárnapi újpesti időközi országgyűlési képviselő-választáson 15 óráig a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint. Az ápri...

Időközi választás Újpesten – Részvételi arány – 11 óra – 10,31 százalék

Időközi választás Újpesten – Részvételi arány – 11 óra – 10,31 százalék

A választásra jogosultak 10,31 százaléka, 8044 ember járult az urnákhoz a vasárnapi újpesti időközi országgyűlési képviselő-választáson délelőtt 11 óráig a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint. ...

Időközi választás Újpesten – Részvételi arány – 9 óra – 3,37 százalék

Időközi választás Újpesten – Részvételi arány – 9 óra – 3,37 százalék

A választásra jogosultak 3,37 százaléka, 2632 ember járult az urnákhoz a vasárnapi újpesti időközi országgyűlési képviselő-választáson délelőtt 9 óráig a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint....

Időközi választás Újpesten - Szombat délutánig kérhető a külképviseleti névjegyzékbe vétel

Időközi választás Újpesten - Szombat délutánig kérhető a külképviseleti névjegyzékbe vétel

Szombat 16 óráig kérheti felvételét a külképviseleti névjegyzékbe az a választópolgár, aki a november 23-ai újpesti időközi országgyűlési választáson nem Magyarországon, hanem a 96 külképviselet valam...

Önkormányzat 2014 - Újjáalakult a helyi választási bizottság Jászkiséren

Önkormányzat 2014 - Újjáalakult a helyi választási bizottság Jászkiséren

Ismét megalakult a helyi választási bizottság (hvb) Jászkiséren, és pénteken ülést is tart, hogy a november 9-ei választás eredményével kapcsolatos még beérkezett kifogásokat elbírálja - közölte telep...

Önkormányzat 2014 - Jogerős a megismételt baksi választás eredménye

Önkormányzat 2014 - Jogerős a megismételt baksi választás eredménye

A csütörtök délutáni határidőig nem érkezett fellebbezés a megismételt baksi választás eredményét megállapító határozattal szemben, így az jogerőssé vált – tájékoztatta a helyi választási iroda az MTI...

Önkormányzat 2014 - Baks és Jászkisér kivételével jogerősek a megismételt választás eredményei

Önkormányzat 2014 - Baks és Jászkisér kivételével jogerősek a megismételt választás eredményei

A múlt vasárnap tartott megismételt választások többségének eredménye jogerőssé vált. Baks és Jászkisér esetében csütörtök délutánig lehet még jogorvoslati kérelmet benyújtani - közölte a Nemzeti Vála...

Önkormányzat 2014 - Január 11-én lesz az első időközi választás

Önkormányzat 2014 - Január 11-én lesz az első időközi választás

Január 11-én lesz az első időközi önkormányzati választás - derül ki a Nemzeti Választási Iroda (NVI) kedden közzétett adataiból. Időközi önkormányzati választást ott kell kitűzni, ahol október 12-...

http://ujhazak.com