Önkormányzat 2014 - Schiffer: Magyarország kitörési lehetősége a helyi gazdaság fejlesztésében van

A helyi gazdaság fejlesztésében és az oktatás, képzés erősítésében látja Magyarország kitörési lehetőségeit az LMP, amely ezt a források elosztásánál is figyelembe veszi, ha helyzetbe kerül a megyei önkormányzatokban, a fejlesztéspolitika irányításában - mondta a párt társelnöke kedden Kozármislenyben, sajtótájékoztatón.

Schiffer András, aki baranyai körútja keretében Komlóra és ormánsági településekre is ellátogatott, kifejtette: összehangolnák a lakosság bevonásával készülő helyi, kistérségi és regionális fejlesztési terveket, s azok mentén helyi adottságokra alapozott munkahelyteremtő beruházások valósulhatnának meg. Úgy vélte, komoly lehetőségek vannak a mezőgazdaságra alapozott feldolgozóiparban, s egyebek mellett a falusi turizmusban, az ökoturizmusban is.
"Véget vetünk annak a vircsaftnak, hogy csak azért lesz két-három szomszédos településen fürdő és tündöklő térkő, mert abból tudnak a kartell- és oligarchapártok sok pénzt ellopni" - közölte.

LMP_logoA politikus szavai szerint Magyarországnak a helyi gazdaság erősödése nyújthat kitörési lehetőségét, nem az, ha a "multik zsebét tömik sok pénzzel", vagy ha "az összeszerelő üzemektől várjuk a megváltást". "Amíg Magyarországot egy összeszerelő csarnoknak képzelik el a különböző kormányok, addig valós, tartós munkahelyek nem jönnek létre" - fogalmazott. Schiffer András hangsúlyozta: a helyi gazdaság megerősítése azért fontos, mert azok az emberek, akiket egy összeszerelő üzemből "külföldi pénzügyi központok kidobnak", könnyebben tudnának munkát találni, így családjuknak megélhetést biztosítani.

Példaként az egykor elektronikai termékek előállításával foglalkozó finn Elcoteq vállalat pécsi gyáregységének bezárását említette, amelynek következtében 3-5 ezer ember került utcára, s mivel nincs olyan erős helyi gazdaság, amely megkapaszkodási lehetőséget adna, az érintett dolgozók egy része ma is állást keres, esetleg közmunkás, vagy elhagyta az országot. Az LMP társelnöke úgy vélte: a tudásgazdaságra, a képzésre fordított források révén meg kell teremteni annak a lehetőségét, hogy a kétkezi munkásoktól a diplomásokig mindenki helyben korszerűsíthesse a tudását, könnyen válthasson szakmát. Ez hozzájárulna ahhoz, hogy a helyi kis- és középvállalkozások jól képzett munkaerőhöz jussanak, s csökkenjen az elvándorlás. Angyal Károly Tibor, az LMP Baranya megyei listavezetője arról szólt, hogy a helyi fejlesztésekre, munkahelyteremtésre vonatkozó elképzeléseik megvalósításához fontosnak tartják a helyi gazdálkodókkal, szövetkezetekkel való együttműködést. "Prioritásként kezeljük a közlekedési feltételek és a közbiztonság javítását is - fűzte hozzá.
forrás:MTI

Hozzászólások

Időközi választás Újpesten - Szöulból is megérkezett a külképviseleti urna

Időközi választás Újpesten - Szöulból is megérkezett a külképviseleti urna

Megérkezett az utolsó, szöuli külképviseletről is a vasárnapi újpesti időközi választás urnája - közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) az MTI érdeklődésére kedd délután. Miként áprilisban, az ál...

Időközi választás Újpesten - MSZP: a fideszes szavazóknak is

Időközi választás Újpesten - MSZP: a fideszes szavazóknak is "elegük van"

Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint az újpesti időközi országgyűlési választáson kiderült: a fideszes szavazóknak is "elegük van", a távolmaradók azt üzenték, hogy egyetértenek az utcán tüntetőkkel ...

Időközi választás Újpesten – Részvételi arány – 15 óra – 23,23 százalék

Időközi választás Újpesten – Részvételi arány – 15 óra – 23,23 százalék

A választásra jogosultak 23,23 százaléka, 18 133 ember járult az urnákhoz a vasárnapi újpesti időközi országgyűlési képviselő-választáson 15 óráig a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint. Az ápri...

Időközi választás Újpesten – Részvételi arány – 11 óra – 10,31 százalék

Időközi választás Újpesten – Részvételi arány – 11 óra – 10,31 százalék

A választásra jogosultak 10,31 százaléka, 8044 ember járult az urnákhoz a vasárnapi újpesti időközi országgyűlési képviselő-választáson délelőtt 11 óráig a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint. ...

Időközi választás Újpesten – Részvételi arány – 9 óra – 3,37 százalék

Időközi választás Újpesten – Részvételi arány – 9 óra – 3,37 százalék

A választásra jogosultak 3,37 százaléka, 2632 ember járult az urnákhoz a vasárnapi újpesti időközi országgyűlési képviselő-választáson délelőtt 9 óráig a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint....

Időközi választás Újpesten - Szombat délutánig kérhető a külképviseleti névjegyzékbe vétel

Időközi választás Újpesten - Szombat délutánig kérhető a külképviseleti névjegyzékbe vétel

Szombat 16 óráig kérheti felvételét a külképviseleti névjegyzékbe az a választópolgár, aki a november 23-ai újpesti időközi országgyűlési választáson nem Magyarországon, hanem a 96 külképviselet valam...

Önkormányzat 2014 - Újjáalakult a helyi választási bizottság Jászkiséren

Önkormányzat 2014 - Újjáalakult a helyi választási bizottság Jászkiséren

Ismét megalakult a helyi választási bizottság (hvb) Jászkiséren, és pénteken ülést is tart, hogy a november 9-ei választás eredményével kapcsolatos még beérkezett kifogásokat elbírálja - közölte telep...

Önkormányzat 2014 - Jogerős a megismételt baksi választás eredménye

Önkormányzat 2014 - Jogerős a megismételt baksi választás eredménye

A csütörtök délutáni határidőig nem érkezett fellebbezés a megismételt baksi választás eredményét megállapító határozattal szemben, így az jogerőssé vált – tájékoztatta a helyi választási iroda az MTI...

Önkormányzat 2014 - Baks és Jászkisér kivételével jogerősek a megismételt választás eredményei

Önkormányzat 2014 - Baks és Jászkisér kivételével jogerősek a megismételt választás eredményei

A múlt vasárnap tartott megismételt választások többségének eredménye jogerőssé vált. Baks és Jászkisér esetében csütörtök délutánig lehet még jogorvoslati kérelmet benyújtani - közölte a Nemzeti Vála...

Önkormányzat 2014 - Január 11-én lesz az első időközi választás

Önkormányzat 2014 - Január 11-én lesz az első időközi választás

Január 11-én lesz az első időközi önkormányzati választás - derül ki a Nemzeti Választási Iroda (NVI) kedden közzétett adataiból. Időközi önkormányzati választást ott kell kitűzni, ahol október 12-...

http://ujhazak.com