Vasárnap is hívható a Választási Információs Szolgálat

A népszavazás idején is hívható a Választási Információs Szolgálat (VISZ) tájékoztató vonala, ahol a választók a vasárnapi referendummal kapcsolatos kérdéseikre kaphatnak választ - közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke szombati, budapesti sajtótájékoztatóján.Nemzeti Választási IrodaPálffy Ilona elmondta, eddig jórészt átjelentkezésekkel kapcsolatos kérdésekkel keresték meg őket, de szombattól már inkább arról érdeklődnek a választók, hol, melyik szavazókörben adhatják le voksukat.
Emlékeztetett arra is, hogy a hétvégén nyitva tart az ország valamennyi kormányablaka, ahol lakcímkártyákat és személyi igazolványokat állítanak ki azoknak, akiknek elveszett vagy lejárt az okmányuk.

Vannay-Skody Tamás, a VISZ munkatársa elmondta: internetes térképalkalmazás is segíti azokat, akik nem találják az értesítőjüket, és nem tudják hol szavazhatnak. Az értesítő egyébként nem feltétele a szavazásnak. A térképes alkalmazás a www.valasztas.hu oldalról érhető el a "Hová menjek szavazni?" címről.

A VISZ munkatársaitól a 06-1-795-3310-as telefonon lehet érdeklődni, szombaton 15 óráig, vasárnap pedig reggel 6-tól legalább este 7 óráig.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások


Majdnem megtámadták a vonaton a magyar lányt, aki a hideg miatt húzta a fejére a kendőjét

Majdnem megtámadták a vonaton a magyar lányt, aki a hideg miatt húzta a fejére a kendőjét

Balogh Felícia élménye elkeserítő képet fest a mai emberek hozzáállásáról.

Jószívű pesti lány idegen autóst mentett meg a bírságtól

Jószívű pesti lány idegen autóst mentett meg a bírságtól

Egy budapesti lány önzetlen tette sokakat megindított.

Bezárják a körmendi menekülttábort a szigorított jogi határzár miatt

Bezárják a körmendi menekülttábort a szigorított jogi határzár miatt

A körmendi menekülttábor okafogyottá vált, már csak egy kongó menedékkérő lakik ott.

Down-szindrómás, szívbeteg lányt raboltak ki Budapesten

Down-szindrómás, szívbeteg lányt raboltak ki Budapesten

A fiatal lányt fényes nappal két férfi szólította le, majd kirabolták.

Becsukta a busz ajtaját az idős utas előtt a 105-ös busz sofőrje

Becsukta a busz ajtaját az idős utas előtt a 105-ös busz sofőrje

A budapesti buszsofőr nem engedte felszállni az idős utast.

Súlyos beteg a Fővárosi Állatkert egyetlen koalája

Súlyos beteg a Fővárosi Állatkert egyetlen koalája

A látogatók kedvencénél daganatos betegséget fedeztek fel.


Kiskunhalason az őrzött szállásról két migráns szökött meg

Kiskunhalason az őrzött szállásról két migráns szökött meg

Egy marokkói és algériai állampolgár megszökött a kiskunhalasi őrzött szállásról.

Szenvednek a menekültek a békéscsabai táborban, ezért éhségsztrájkba kezdtek

Szenvednek a menekültek a békéscsabai táborban, ezért éhségsztrájkba kezdtek

A menedékkérők testileg-lelkileg is szenvednek, ezért ki akarnak szabadulni.

Elszakította 5 hónapos kisfiától az anyukát az embertelen trolisofőr

Elszakította 5 hónapos kisfiától az anyukát az embertelen trolisofőr

Újabb döbbenetes történet került napvilágra a budapesti közlekedésből.

Közel 60 tonna pontyot telepítettek a Balatonba - jobb eredményeket hozott a vártnál a program

Közel 60 tonna pontyot telepítettek a Balatonba - jobb eredményeket hozott a vártnál a program

Befejeződött az idei ponty telepítés a Balatonnál, az eredmény felülmúlta az elvárásokat.

http://ujhazak.com