Vivicittá - Kettős magyar siker a félmaratonon

A férfiaknál Varga István, a nőknél pedig Merényi Tímea Krisztina nyerte a félmaratoni versenyt a margitszigeti központtal zajló 30. Telekom Vivicittá Városvédő Futáson.

A szervezők vasárnapi hírleve emlékeztet arra, hogy erre a távra már egy hónappal ezelőtt betelt a 8500 fős nevezési limit, így csaknem negyedórán át tartott, míg az utolsó futó is sorra került a rajtnál. Az idén először kétnapos fesztiválra 75 ország több mint 2000 futója érkezett Budapestre, a legtöbbjük a félmaratonon indult.

Download

Egészen távoli vidékekről is érkeztek nevezések, többek között Azerbajdzsánból, Bolíviából, Pakisztánból, Vietnámból, Bahreinből, Mexikóból, Kirgizisztánból, Palesztinából, Mongóliából, Üzbegisztánból és Costa Ricáról.
A legtöbben Olaszországból (212), Angliából (153) és Németországból (148) jöttek a magyar fővárosba.

A mezőnyt Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes és Czene Attila, a Magyar Szabadidősport Szövetség elnöke indította útnak.

A félmaratonon az első hat kilométeren az érdi Bartos Dávid vezette a mezőnyt, de akkor a 42 éves Varga István utolérte 17 évvel fiatalabb ellenfelét és attól kezdve nem engedett maga elé senkit.

"Kicsit féltem, mert hamar, már majd tíz perccel a rajt előtt beálltam a sorba, és bár nem merevedtem le, ennek ellenére az első két kilométert óvatosan kezdtem.
A fordítóig hárman futottunk együtt, és bár nem robbantottam, a többiek nem tudták tartani a ritmust, így fokozatosan leszakítottam őket. A táv feléig viszonylag lazán ment, azonban a pesti oldal már nem volt könnyű menet: szembeszél fújt végig az Árpád hídig" - idézi a közlemény Varga Istvánt.

Mint elmondta, amikor felért a hídra és visszanézett, akkor tudatosult benne, hogy nyerhet. Ez az első Viviccittán elért győzelme.

A nőknél a 2012-es maratoni magyar bajnok, a 44 éves taksonyi Merényi Tímea Krisztina a félmaraton Vivicittá-programba kerülése óta az eddigi legjobb idővel szerezte meg az első helyet.

"Tavaly egy sérülés meghiúsította a rajtomat, így bár egy hete Rotterdamban egy maratont futottam és rettenetesen fáradt voltam, mégsem akartam kihagyni a Vivicittát" - mondta a győztes, aki nem futott még ezen a versenyen és egyfajta edzésként fogta fel a 21 kilométert. Felidézte, hogy egyik riválisa nagyot robbantott a rajtnál, de már az első kilométernél maga mögé tudta utasítani. A táv első felében is mindig akadt valaki, aki mögé fel tudott lépni.

"Sajnos éppen a rakparton maradtam egyedül. Meg is szenvedtem ezt a szakaszt, éreztem a lábamban a fáradtságot. A közönség végig velem volt, éreztem a bíztatásukat. Az időeredményen még lehetne javítani, de így is rettenetesen örülök a győzelemnek, hiszen nem számítottam rá" - tette hozzá Merényi Tímea Krisztina.

Eredmények, félmaraton:
férfiak:
1. Varga István (ELTE ADSK) 1:11:31 óra
2. Soós Dániel (BHSE) 1:12:04
3. Martin Chouteau (francia) 1:12:16
nők:
1. Merényi Tímea Krisztina (BHSE) 1:20:32 óra
2. Brassay Réka (VEDAC) 1:23:23
3. Rozsnyai Lilla (ELTE ADSK) 1:24:37
handbike, férfiak:
1. Lévai Endre (Budapest) 1:12:47 óra
2. Schober László (Budapest) 1:13:32
3. Juhász Tamás (Veresegyháza) 1:26:23

MTI

Hozzászólások


Frontális ütközés történt Debrecennél, egy ember életét vesztette

Frontális ütközés történt Debrecennél, egy ember életét vesztette

Az egyik autóból a motor is kiszakadt, akkora erejű volt az ütközés.

Pénzt ajánlott az erőszakolónak, így megmenekült a debreceni lány

Pénzt ajánlott az erőszakolónak, így megmenekült a debreceni lány

Így történt az eset a vádirat szerint.

Megrázó: élve elásott újszülött kiscicákat mentettek meg – videó

Megrázó: élve elásott újszülött kiscicákat mentettek meg – videó

Az Állatmentő Szolgálat Alapítvány döbbenetes esetről számolt be a Facebookon.

Feltehetően gyógyszerezheti a kolduláshoz használt kutyát  a  debreceni banda

Feltehetően gyógyszerezheti a kolduláshoz használt kutyát a debreceni banda

A debreceniek aggódnak az állatért, kétségbeesetten próbálnának segíteni.

Lemigránsozta és megtámadta az angolul beszélő pizzást egy férfi

Lemigránsozta és megtámadta az angolul beszélő pizzást egy férfi

A megtámadott pizzás védelmére kelt egy fiatal nő, ő rosszabbul járt.

Bezár az EGRI minaret

Bezár az EGRI minaret

Felújítás Egerben


Bözsi nénivel tartott nemzeti konzultációt Orbán Viktor  - videó

Bözsi nénivel tartott nemzeti konzultációt Orbán Viktor - videó

A miniszterelnök egy hatlelkes falu legidősebb lakóját, özvegy Csúcs Imréné, Bözsi nénit látogatta meg.

Alvó 3 éves gyerekre zuhant rá a bölcsőde plafonja Szekszárdon - videó

Alvó 3 éves gyerekre zuhant rá a bölcsőde plafonja Szekszárdon - videó

A kisgyerek az arcán 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Nyugdíjas rendőrkutya örökbe fogadásához kér segítséget a rendőrség

Nyugdíjas rendőrkutya örökbe fogadásához kér segítséget a rendőrség

A rendőrség gazdit keres egy rendőrkutyának, akit 10 év szolgálat után nyugdíjaztak.

Vizsgálatkor a Nagy Duettet nézte az orvos, a beteg éjjelre meghalt

Vizsgálatkor a Nagy Duettet nézte az orvos, a beteg éjjelre meghalt

Egy idős nénihez rosszulléte miatt ügyeletes orvost hívtak, aki döbbenetesen viselkedett.

http://ujhazak.com