Völner: a magyar hadtörténet egyik legnagyobb diadala a nándorfehérvári győzelem

A magyar hadtörténet egyik legnagyobb diadala volt a nándorfehérvári győzelem - hangsúlyozta az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken, a nándorfehérvári diadal 560. évfordulóján Budapesten, a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban tartott megemlékezésen.IgazságügyiVölner Pál hozzátette: eltelt 560 év és Európa most ismét veszélyben van, ismét meg kell védenünk határainkat, kultúránkat. Most viszont egy más jellegű veszély, nem fegyveres seregek, hanem bevándorlók özöne fenyegeti Európát.

Az illegális bevándorlók évszázadokra változtatnák meg Európát - mondta az államtitkár, de ezzel együtt kiemelte: az európai kultúrát "nemcsak a lassú pusztulás fenyegeti", hanem a terrorizmus is. Völner Pál ugyanakkor közölte: a Hunyadiak kora bizonyítja, hogy a nemzet képes megvédeni önmagát, olyan eredményeket tud elérni, "amelyekre több száz évvel később is büszkék lesznek fiai".

(Forrás: MTI)

Hozzászólások


Jószívű pesti lány idegen autóst mentett meg a bírságtól

Jószívű pesti lány idegen autóst mentett meg a bírságtól

Egy budapesti lány önzetlen tette sokakat megindított.

Bezárják a körmendi menekülttábort a szigorított jogi határzár miatt

Bezárják a körmendi menekülttábort a szigorított jogi határzár miatt

A körmendi menekülttábor okafogyottá vált, már csak egy kongó menedékkérő lakik ott.

Down-szindrómás, szívbeteg lányt raboltak ki Budapesten

Down-szindrómás, szívbeteg lányt raboltak ki Budapesten

A fiatal lányt fényes nappal két férfi szólította le, majd kirabolták.

Becsukta a busz ajtaját az idős utas előtt a 105-ös busz sofőrje

Becsukta a busz ajtaját az idős utas előtt a 105-ös busz sofőrje

A budapesti buszsofőr nem engedte felszállni az idős utast.

Súlyos beteg a Fővárosi Állatkert egyetlen koalája

Súlyos beteg a Fővárosi Állatkert egyetlen koalája

A látogatók kedvencénél daganatos betegséget fedeztek fel.

Kiskunhalason az őrzött szállásról két migráns szökött meg

Kiskunhalason az őrzött szállásról két migráns szökött meg

Egy marokkói és algériai állampolgár megszökött a kiskunhalasi őrzött szállásról.


Szenvednek a menekültek a békéscsabai táborban, ezért éhségsztrájkba kezdtek

Szenvednek a menekültek a békéscsabai táborban, ezért éhségsztrájkba kezdtek

A menedékkérők testileg-lelkileg is szenvednek, ezért ki akarnak szabadulni.

Elszakította 5 hónapos kisfiától az anyukát az embertelen trolisofőr

Elszakította 5 hónapos kisfiától az anyukát az embertelen trolisofőr

Újabb döbbenetes történet került napvilágra a budapesti közlekedésből.

Közel 60 tonna pontyot telepítettek a Balatonba - jobb eredményeket hozott a vártnál a program

Közel 60 tonna pontyot telepítettek a Balatonba - jobb eredményeket hozott a vártnál a program

Befejeződött az idei ponty telepítés a Balatonnál, az eredmény felülmúlta az elvárásokat.

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

http://ujhazak.com