Vona Gábor: a kvótareferendumon részt kell venni, nemmel kell szavazni, és részvételre kell buzdítani (2. rész)

Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Vona Gábor szerint a kötelező befogadási kvótákról tartandó október 2-i népszavazáson részt kell venni, nemmel kell szavazni, és mindenkit arra kell buzdítani, hogy ezt tegye. A Jobbik elnöke az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) egyesület által szervezett gyergyószentmiklósi EMI-tábor szombati pódiumbeszélgetésén közölte pártja álláspontját a referendummal kapcsolatban.jobbikÚgy vélte, hogy az ehhez hasonló nemzeti ügyekben felül kell emelkedni a pártpolitikai szempontokon. Megjegyezte azonban, hogy a Fidesz az alkotmány módosításával védhette volna meg sokkal egyszerűbben Magyarországot a betelepítési kvótáktól.

Ehhez a Jobbiktól parlamenti támogatást kapott volna. Úgy vélte: ha nem lesz meg az érvényességhez szükséges részvétel a népszavazáson, az eredmény Brüsszel kezében válik fegyverré a magyar kormány álláspontjával szemben. Kijelentette: a baloldali pártoknak a népszavazás bojkottjára vonatkozó felhívása a hazaárulással egyenértékű.

A pártelnök szerint a jelenlegi népvándorlás közepette Nyugat-Európában "már utóvédharcok zajlanak", Kelet-Európa azonban még eldöntheti, hogy akarja-e azt a multikulturalizmust, amelyik "arra kéri az európai többséget, hogy adja fel az identitását, és arra kéri az Európán kívüli kisebbséget, hogy jöjjön Európába, és őrizze meg az identitását".

Úgy vélte, a migráció kérdése nem annyira vallási, mint kulturális kérdés. Megemlítette, hogy az esetleges közép-afrikai fekete keresztények bevándorlását sem támogatná, mert nem az európai kultúrkörben szocializálódtak, és nem tudnának beilleszkedni. Hozzátette: elfogadja a kultúrák egyenlőségét, de minden kultúra maradjon domináns a maga helyén.

A beszélgetést moderáló Borbély Zsolt Attila, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) alelnöke kérdésére Vona Gábor kijelentette: ha a Jobbik kormányra kerül 2018-ban, leszámol a magyarországi korrupcióval. Úgy vélte, az eddigi kormánypártok között e tekintetben csupán annyi a különbség, hogy a baloldali globális korrupciót a Fidesz lokális korrupcióra váltotta.

Azt is megjegyezte, hogy Magyarországot jelenleg fullasztó országnak érzik az állampolgárai, és a Jobbik visszaadná a magyaroknak a szabadság érzését. Szerinte a baloldali kormányok alatt az emberek a nemzetközi erők rabságában érezték magukat, a Fidesz-kormány idején "belső szabadságvesztést" éreznek, ami például abban nyilvánul meg, hogy csak suttogva beszélnek arról: kire fognak szavazni. "Ha a Jobbik kerül kormányra, Magyarország egy demokratikusabb, szabadabb ország lesz, mint most" - jelentette ki.

A nemzetpolitikában az identitástudat megerősítését tartotta a legfontosabbnak. Hozzátette: az összmagyar identitástudat mellett szükség van a székely, a felvidéki és más regionális tudatokra is. Ahol ezek nem alakultak ki természetesen, ott segíteni kell a kialakulásukat. Azt is kijelentette, hogy a magyarságba hatvan éven át belenevelt "vesztestudatot" "győztestudattá" kell alakítani. Szerinte a magyarság már csak azért is győztes nép, mert megmaradt Európában.

Vona Gábor a magyar nemzetpolitika 26 éves mulasztásának tartotta, hogy nem vetette fel a nemzetközi fórumokon a határon túli magyarság ügyét. Úgy vélte: a nemzetpolitikai célok megvalósításához is alkalmi szövetségeseket kell keresni a politikában.

Az MTI kérdésére, hogy kik lehetnének ilyen szövetségesek, a pártelnök azokról a keleti népekről beszélt, amelyek "Attila unokáiként" tekintenek a magyarokra, és élénk bennük a rokonságtudat. Hozzátette: "az Attila-mítoszban hatalmas geopolitikai lehetőségek vannak".

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com