20 év után válik Gwen Stefani

Úgy látszik ez a nyár nem jó időszak a sztárok életében, ugyanis újabb híres pár házassága futott zátonyra. Ezúttal a még mindig bájos énekesnő, Gwen Stefani és Gavin Rossdale mondta ki a végszót.

gavin-rossdale-and-gwen-stefani-celebrate-their-12th-anniversary

Bár látszólag minden tökéletesnek látszott, sajnos Gwen és Gavin kapcsolata is tönkrement. Kevés házaspár mondhatja el magáról, hogy évtizedek óta együtt vannak, így az idén 20 éves évfordulójukat ünneplő rockpár válása nem csak a rajongókat rázta meg, hanem azokat is akik hisznek az örökké tartó kapcsolatokban. Gwen és Gavin 1995-ben szerettek egymásba egy közös turnén. Mindketten egy-egy sikeres zenekar frontembereként voltak jelen a köztudatban és szárnyalt a karrierjük. A posztgrunge hullám legsikeresebb zenekaraiként tartották számon a No Doutot és a Busht. Mikor kiderült, hogy a két frontember egymásba szeretett, igazi szenzációnak számított, bár mindketten ügyeltek rá, hogy megóvják kapcsolatukat a reflektorfénytől, mely a gyermekeik születése után fokozottan igaz volt. Talán pont ennek az óvatosságnak köszönhető, hogy legalább ennyi ideig együtt tudott maradni a pár, hiszen jól látszik, hogy Hollywoodban ez igazi ritkaságnak számít.

gwen

Hét év járás után mondták ki egymásnak a boldogító igent 2002-ben, majd négy év múlva megszületett első közös gyermekük is, akinek később még két kistesója született. Házasságuk látszólag teljes harmóniában zajlott. Látszólag Gavin Rossdale volt, aki inkább beáldozta a karrierjét, hogy teljes vállszélességgel támogathassa Gwen Stefanit, aki ez idő alatt jelentős szóló popkarriert hozott össze a No Doubt feloszlása után. A házaspárt gyakran látták együtt, ahogy közösen sétálnak, vagy épp játszanak a gyerekeikkel. A háttérben azonban úgy tűnik, korántsem volt ekkora a boldogság… Valami komoly ellentét húzódhatott köztük, ugyanis Gwen a napokban beadta a Los Angeles-i bírósághoz a válókeresetet kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva.

Azt még nem tudni, hogy mi történhetett, de általában megcsalás esetén szoktak erre hivatkozni a felek. Az intézkedésekből arra lehet következtetni, hogy a sztárpár összehangolta a jogi procedúrát, hiszen Gavin ugyanekkor nyújtotta be igényét a gyerekek feletti közös felügyeletre. Az anyagaikat tekintve is úgy tűnik, hogy egymás között már megegyeztek, mert a hírek szerint fele-fele arányban osztoznak a közel 100 millió dolláros közös vagyonukon.

Rövid közleményükben csak annyit írtak, hogy közös gyermekeiket együtt és a lehető legtöbb szeretetben szeretnék felnevelni.

Forrás: Glamour

Hozzászólások

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

A magánéleti botrányai tették tönkre a színész karrierjét.

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sztárok, akik nem jönnek ki jól egymással.

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Tíz sztár, aki teljesen hétköznapi munkával kezdte a karrierjét.

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Kinek sikerült, kinek nem sikerült visszatérnie a botrány után?

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Sztárok, akiket a saját rajongójuk gyilkolt meg féltékenység, csalódottság vagy az őrült rajongás miatt.

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Világsztárok, akikről nem is gondoltad volna, hogy vannak közös felmenőik.

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A karantén is tud meglepetéseket okozni, mert nem mindenki unatkozik, van aki alkot.

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Népszerű emberek, akik tragikus hirtelenséggel távoztak az élők sorából.

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Ezek a sztárok a filmipar nélkül is gazdagok lennének.

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Nicolas Cage, Cristiano Ronaldo, de Lenny Kravitz is magára maradt a csemetékkel.

http://ujhazak.com