Clooney apa lesz?

Hamarosan apa lesz George Clooney, legalábbis ezt állítja a Life & Style magazin. A lap információi szerint orvosi kockázata van a terhességnek, ugyanis George Clooney felesége, Amal Alamuddin csontsovány.

 

north fotóA magazin úgy tudja, hogy Clooney nagyon örül, hogy családot alapítanak, holott korábban hallani sem akart gyermekvállalásról. Nemrég olyan hírek is szárnyra kaptak, hogy az aggódó férj dietetikust fogadott felesége mellé, aki majd megfelelő étrendet állít össze Amal számára némi súlynövekedés reményében. A nemzetközi jogásznak úgy tűnik nem tesz jót a sok utazgatás és az állandó repkedés a tengerentúlra és vissza. Ugyan sosem volt súlyfeleslege, de most már tagadhatatlan, hogy Amal kórosan sovány lett. Clooney rajongói szerint sem néz ki túl egészségesnek az újdonsült feleség. Persze közrejátszhat a fogyásban az is, hogy egyre többször hallani, hogy Amal és George házassága cseppet sem felhőtlen.

clooney-amal-cosmopolitan(608x403)

Míg a tavaly szeptemberi esküvőn készült fotókon Amal még sugárzóan boldog volt, addig az utóbbi idők pletykái inkább megromló házasságuktól volt hangos. A csinos ügyvédnőnek állítólag nagyon komoly elvárásai vannak sármos férjével szemben. A korábban a világ leghíresebb agglegényeként számon tartott színész eleinte mindent megtett azért, hogy imponáljon szerelmének, de ahogy telt az idő, egyre jobban frusztrálta a sok szabály. A pletykák szerint Mrs. Clooney még azt is megszabta George-nak, hogy mikor és mennyit ehet (mert állítólag aggódott a férfi egészsége és rossz táplálkozási szokásai miatt). Mások szerint Amal szimplán csak irányításmániás, ezért viselkedik úgy, mint egy kiképzőtiszt. De ha hihetünk a híreknek és Amal tényleg állapotos, akkor valószínűleg megoldották problémáikat.
George Clooney és Amal Alamuddin világraszóló menyegzője egyébként 2014 őszén a velencei Aman Canal Grande luxushotelban volt, ahová közel 30 országból érkeztek a vendégek: családtagok, barátok és persze hollywoodi hírességek is, mint például Angelina Jolie, Brad Pitt, Matt Damon, Bill Murray és a tanúja, Rande Gerber feleségével, Cindy Crawforddal. Amal Alamuddin ruháját sem akárki tervezte, hanem a nem sokkal később elhunyt Oscar de la Renta. George Clooney szmokingját pedig jó barátja, Giorgio Armani neve fémjelezte.
George Clooney-t legközelebb a Coen fivérek filmjében, a Hail Caesarban láthatjuk 2016 februárban.

Hozzászólások

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

A magánéleti botrányai tették tönkre a színész karrierjét.

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sztárok, akik nem jönnek ki jól egymással.

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Tíz sztár, aki teljesen hétköznapi munkával kezdte a karrierjét.

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Kinek sikerült, kinek nem sikerült visszatérnie a botrány után?

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Sztárok, akiket a saját rajongójuk gyilkolt meg féltékenység, csalódottság vagy az őrült rajongás miatt.

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Világsztárok, akikről nem is gondoltad volna, hogy vannak közös felmenőik.

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A karantén is tud meglepetéseket okozni, mert nem mindenki unatkozik, van aki alkot.

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Népszerű emberek, akik tragikus hirtelenséggel távoztak az élők sorából.

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Ezek a sztárok a filmipar nélkül is gazdagok lennének.

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Nicolas Cage, Cristiano Ronaldo, de Lenny Kravitz is magára maradt a csemetékkel.

http://ujhazak.com