Cseh László feleségül vette szerelmét - fotók

Cseh László, a kazanyi vizes vb-n arany, ezüst- és bronzérmet szerző úszónk a hétvégén feleségül vette párját, Diát.


A 29 éves sportoló már 8 éve van együtt párjával, így most ezzel teljes lett a boldogságuk. – számolt be róla a Blikk.

"Diával már nyolc éve alkotunk egy párt, s annak idején, hol másol ismerkedhettünk volna meg, mint az uszodában. Négy esztendeje költöztünk össze, s egyre inkább erősödött bennünk az elhatározás, hogy összeházasodunk. Ő az ideális nő számomra, hiszen gyönyörű, intelligens, kedves és türelmes is, igazi társ, akire mindig számíthatok. Harmonikus a kapcsolatunk, pedig egy élsportolóval nem lehet könnyű együtt élni "– mesélte Cseh László az esküvőről a lapnak.

cseh_laszlo_1

A fiatal pár mostanra érezte úgy, hogy megérett a kapcsolatuk a házasságra. A világklasszis úszónk számára ez a legcsodásabb nyár, hiszen nemrég aranyérmet szerzett a vb-n. Most pedig feleségül vehette a nőt, aki élete társa lesz.

"Szombaton tartottuk az esküvőt Nógrádban, egy gyönyörű helyszínen. Nagyon vártuk már, és azt hiszem, ez volt eddigi életünk legszebb napja. A párom szervezte az eseményt, s intézte a vele kapcsolatos teendők nagy részét. Levette a terhet a vállamról, én ugyanis nyáron a világbajnokságra készültem. Nagyjából 150 vendéggel együtt ünnepeltünk, volt egyházi és polgári szertartás is. Remekül sikerült minden, s nagyon várjuk már a tengerparti nyaralást, amely ezúttal nászút lesz". – mesélte a friss házas sportoló boldogan.

cseh_laszlo_felesegevel

Gratulálunk és sok boldogságot az ifjú párnak!

Forrás: propeller

Hozzászólások

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

A magánéleti botrányai tették tönkre a színész karrierjét.

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sztárok, akik nem jönnek ki jól egymással.

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Tíz sztár, aki teljesen hétköznapi munkával kezdte a karrierjét.

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Kinek sikerült, kinek nem sikerült visszatérnie a botrány után?

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Sztárok, akiket a saját rajongójuk gyilkolt meg féltékenység, csalódottság vagy az őrült rajongás miatt.

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Világsztárok, akikről nem is gondoltad volna, hogy vannak közös felmenőik.

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A karantén is tud meglepetéseket okozni, mert nem mindenki unatkozik, van aki alkot.

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Népszerű emberek, akik tragikus hirtelenséggel távoztak az élők sorából.

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Ezek a sztárok a filmipar nélkül is gazdagok lennének.

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Nicolas Cage, Cristiano Ronaldo, de Lenny Kravitz is magára maradt a csemetékkel.

http://ujhazak.com