Elhunyt Whitney Huston lánya

Az egykori világhírű énekesnő, Whitney Huston és a rapper Bobby Brown egyetlen közös gyermeke meghalt. Bobbi Kristina Brown több, mint fél évig feküdt kómába mielőtt elhunyt.

Az Entertainment Online című amerikai honlap számolt be a halálesetről. Bobbi Kristina Brownt január 31-én vitték kórházba azt követően, hogy eszméletlenül találtak rá a fürdőkádban. Az eset körülményei kísértetiesen hasonlítottak anyja halálához, bár a lány nem halt meg rögtön. Az orvosok mindent megpróbáltak, hogy megmentsék az életét, ezért lélegeztetőgépre kapcsolták, hogy mesterséges kómába tartsák őt.

Barátját - aki egyben az unokatestvére is -, Nick Gordont azzal vádolják, hogy a tragédia előtt a hajánál fogva rángatta Kristinát és a fogát is kiütötte. Ezt követően találták meg a lányt eszméletlenül fekve a fürdőkádban. Mint ismert, súlyos agykárosodást szenvedett és kómába esett. Gordont, aki egyben a mostohatestvére is, Whitney Huston 12 éves korában fogadta örökbe, innen a furcsa családi kötődés a fiatalok között. A problémás fiú egyébként nem először találja szembe magát a törvénnyel, ugyanis korábban 11 ezer dollárt (körülbelül hárommillió forintot) lopott Kristina bankszámlájáról, miután ő kórházba került.

bobbikristina

Nick Gordon a következőket írta Twitter-oldalára, miután egykori kedvese kórházba került: „Tovább imádkozunk érte, Kristina hosszú ideje keményen harcol. Ne add fel a reményt!” A lány nagymamája, a 81 éves Cissy Houston nemrég azt nyilatkozta az Entertainment Tonightnak, hogy Istenre bízták a tragikus sorsú lány sorsát. „Még nem távozott el, de a jóisten bárhogy is határoz, én készen állok… Én nem tehetek már semmit, ez a teremtő munkája. A teremtő területe, tudod? Úgyhogy én elfogadom.” – mondta Cissy. Kristina nagynénje, Pat Houston is megszólalt a 22 éves haldokló lány állapota kapcsán: „Köszönjük mindenkinek a támogatást és az imákat, de Ő már Isten kezében van.” – állt a Houston család közleményében.

bobbi

A lány édesanyja, Whitney Houston több mint három évvel ezelőtt 2012. február 11-én halt meg egy Los Angeles-i szállodai szoba fürdőkádjában 48 évesen. A halottkémi vizsgálat szerint szívbetegsége és kokainfogyasztás miatt fulladt a kádba.

Hozzászólások

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

A magánéleti botrányai tették tönkre a színész karrierjét.

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sztárok, akik nem jönnek ki jól egymással.

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Tíz sztár, aki teljesen hétköznapi munkával kezdte a karrierjét.

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Kinek sikerült, kinek nem sikerült visszatérnie a botrány után?

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Sztárok, akiket a saját rajongójuk gyilkolt meg féltékenység, csalódottság vagy az őrült rajongás miatt.

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Világsztárok, akikről nem is gondoltad volna, hogy vannak közös felmenőik.

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A karantén is tud meglepetéseket okozni, mert nem mindenki unatkozik, van aki alkot.

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Népszerű emberek, akik tragikus hirtelenséggel távoztak az élők sorából.

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Ezek a sztárok a filmipar nélkül is gazdagok lennének.

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Nicolas Cage, Cristiano Ronaldo, de Lenny Kravitz is magára maradt a csemetékkel.

http://ujhazak.com