Elmarasztalták a Sunt a királynő Brexit-pártiságát sugalló szalagcíméért

Elmarasztalta a brit sajtóetikai testület a legnagyobb brit bulvárlapot, a The Sunt azért a néhány héttel ezelőtti, hatalmas feltűnést keltő elsőoldalas szalagcíméért, amely szerint II. Erzsébet királynő "Brexit-párti", vagyis azt szeretné, ha Nagy-Britannia távozna az Európai Unióból.

Az udvar már a március 9-én közölt főcím és a hozzá kapcsolódó cikk megjelenésének napján indulatos nyilatkozatban utasította vissza az állítást, majd - gyakorlatilag példátlan módon - panaszt nyújtott be a sajtóetikai normák betartatásáért felelős független testülethez (Independent Press Standards Organisation, IPSO).

Brexit-R-U

Az IPSO végzése szerint - amelyet a The Sunnak is közzé kellett tennie szerdai kiadásában - a szalagcímben foglalt állítást a cikk tartalma sem támasztotta alá, így a cím komoly mértékben félrevezető volt. Az IPSO véleménye szerint ráadásul a lap e főcímmel azt is sugallta, hogy a királynő súlyosan megsértette alkotmányos kötelezettségeit.

A törvényerejű brit politikai protokoll teljes semlegességet követel az uralkodótól és a királyi család más magas rangú tagjaitól sarkalatos bel- és külpolitikai kérdésekben.

A The Sun - Rupert Murdoch ausztrál-amerikai médiamágnás globális sajtóbirodalmának legolvasottabb brit tömeglapja - "két igen jól pozícionált, magas rangú politikai forrásra" hivatkozva azt írta kifogásolt márciusi cikkében, hogy az uralkodó még 2011-ben fejtette ki véleményét az EU-ról egy vacsorán, amelyen részt vett Nick Clegg, az akkori konzervatív-liberális brit kormánykoalíció miniszterelnök-helyettese, a Liberális Demokraták azóta lemondott vezetője.

A beszámoló szerint a királynő a windsori kastélyban tartott rendezvényen hosszas érveléssel adott kifejezést annak a véleményének, hogy "az Európai Unió rossz irányba tart". A The Sun szerint II. Erzsébet ezzel valójában "leteremtette" Clegget, aki elkötelezett EU-párti hozzáállásáról közismert.

A lap ebből azt a következtetést vonta le - és ezt hatalmas betűkkel szedett elsőoldalas főcímében is közölte -, hogy "a királynő a Brexitet támogatja".

A Buckingham-palota - a királyi család első számú londoni rezidenciája és hivatala - azonnal panaszt tett a The Sun írása miatt, az IPSO által meghatározott szerkesztési eljárási normarendszer első záradéka alapján. E záradék szerint a sajtónak ügyelnie kell arra, hogy ne közöljön pontatlan, félrevezető vagy eltorzított információt vagy képeket, beleértve az olyan főcímeket, amelyek tartalmát a cikk szövege nem támasztja alá.

Az IPSO-nak jogában áll helyreigazításra kötelezni a bepanaszolt sajtóterméket, különösen kirívónak ítélt etikai kihágás esetén pedig bírságot is kiróhat.

Az IPSO helyt adott a királyi ház panaszának, és elmarasztaló állásfoglalásának közlésre kötelezte a The Sunt, amit a lap szerdán meg is tett.

Tony Gallagher, a The Sun főszerkesztője azonban szerdán a BBC rádiónak kijelentette: teljes meggyőződéssel vallja, hogy a lap nem követett el hibát.

A The Sun szerdai vezércikkében is közölte, hogy változatlanul teljes mértékben kiáll a márciusi cikkben foglaltak mellett, és "képtelenségnek" tartja azt az elvet, hogy az uralkodó magába zárja minden gondolatát.

A királynő a skót függetlenségről 2014 szeptemberében tartott népszavazás előtt nem sokkal például kifejezést adott annak a reményének, hogy a skót választók "nagyon gondosan mérlegelik a jövőt", amikor arról döntenek, hogy miképp szavaznak a referendumon, a minap pedig egy nyilvános eseményen fejtette ki azt a véleményét, hogy a kínai államfőt tavaly októberi londoni látogatására elkísérő biztonsági illetékesek "igen otrombán" viselkedtek - írta véleménye alátámasztására szerdai vezércikkében a The Sun.

MTI

Hozzászólások

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

A magánéleti botrányai tették tönkre a színész karrierjét.

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sztárok, akik nem jönnek ki jól egymással.

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Tíz sztár, aki teljesen hétköznapi munkával kezdte a karrierjét.

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Kinek sikerült, kinek nem sikerült visszatérnie a botrány után?

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Sztárok, akiket a saját rajongójuk gyilkolt meg féltékenység, csalódottság vagy az őrült rajongás miatt.

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Világsztárok, akikről nem is gondoltad volna, hogy vannak közös felmenőik.

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A karantén is tud meglepetéseket okozni, mert nem mindenki unatkozik, van aki alkot.

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Népszerű emberek, akik tragikus hirtelenséggel távoztak az élők sorából.

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Ezek a sztárok a filmipar nélkül is gazdagok lennének.

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Nicolas Cage, Cristiano Ronaldo, de Lenny Kravitz is magára maradt a csemetékkel.

http://ujhazak.com