Javul Schumacher állapota, de a pénze egyre fogy

A rehabilitációra fordított dollármilliók miatt veszítheti el a legjobban kereső sportoló címet a Forma-1 világbajnoka.Schumacher-Kehm2013 végén súlyos síbalesetet szenvedett Michael Schumacher, aki 1999-ben írta fel először a nevét a világ legjobban kereső sportolóinak listájára, 2000-ben pedig nemcsak a Ferrarival lett világbajnok a Forma-1-ben, hanem financiális téren is megőrizte az első helyét.

Schumacher vagyona tovább nőtt, de az első helyet át kellett adnia Tiger Woods golfozónak. A második helyet 2006-ig őrizte, de akkor Schumacher otthagyta a Forma-1-et. A hétszeres világbajnok évekig a lista élmezőnyében tartózkodott, mert visszavonulásáig 800 millió dollárra növelte a vagyonát.

A súlyos síbaleset óta azonban a hírek szerint megcsappant az egykori pilóta vagyona. Állítólag Schumacher 45 kilogrammot fogyott, az állapotában pedig csak kevés javulás következett be.Michael-Schumacher-slider-2971673Schumacher eddigi rehabilitációja nagyjából 41 és fél millió forintnak megfelelő dollárba kerül hetente, ami azt jelenti, hogy a baleset óra eltelt időben több, mint 4 milliárd forintnak megfelelő összeget költött a család a sportoló gyógyulására.

A Forma-1 volt világbajnokának vagyonába olyan több millió dollárt érő ingóságok tartóznak, amelyeknek eladásával tovább lehetne finanszírozni az autóversenyző gyógyulását, ha az még jobban elhúzódna.

A jelenleg genfi otthonában gyógyuló Schumachert egy 15 főből álló egészségügyi csoport gondozza. Sabine Kehm, Schumacher menedzsere és a család képviselője elmondta, hogy a sportoló állapota lassan javul, hiszen nagyon súlyos sérüléseket szenvedett.

Kehm hozzátette, hogy mindenki számára hosszú és nehéz időszak lesz az, míg Schumacher felgyógyul, de minden segítséget megkap, ami ehhez szükséges.

(Forrás: formula.hu)

Hozzászólások


Színészek, akiket Hollywood csúnyának tartott

Színészek, akiket Hollywood csúnyának tartott

Hét híresség, akikért ma emberek milliói rajonganak.

Szilágyi István a legendás színész megvakult

Szilágyi István a legendás színész megvakult

Szilágyi István nincstelen kálváriája tovább folytatódik.

Munkáltatók szégyene, hogy Gáspár Evelin nem kap munkát

Munkáltatók szégyene, hogy Gáspár Evelin nem kap munkát

A 22 éves Evelint nem hajlandók felvenni, pedig igyekszik saját lábra állni.

Kállay-Saunders Andrást rendőrök állították elő a bírósági tárgyalásra

Kállay-Saunders Andrást rendőrök állították elő a bírósági tárgyalásra

Kállay-Saunders András két órát késett a büntetőperének bírósági tárgyalásról.

Lópici Gáspár, az utca hírmondója

Lópici Gáspár, az utca hírmondója

Ismertség és nyomor

Pataky Attila megvétózta a NASA felfedezését, mert ő egy fénylény

Pataky Attila megvétózta a NASA felfedezését, mert ő egy fénylény

Szerdán az egész világ a NASA-ra figyelt – a szervezet új közeli exobolygók felfedezését jelentette be.


Görbe Nóra hat év küzdelem után rákban vesztette el a férjét

Görbe Nóra hat év küzdelem után rákban vesztette el a férjét

Görbe Nóra már egy ideje eltűnt a nyilvánosság elől, mint kiderült fájdalmas oka volt erre.

Pápai Joci nyerte a Dalt, ő megy az Eurovízióra – videó

Pápai Joci nyerte a Dalt, ő megy az Eurovízióra – videó

Pápai Joci Origo c. szerzeménye nyerte meg a Dal 2017 versenyét.

Eminem 13 éve meghalt!

Eminem 13 éve meghalt!

Eminem munkáját egy emberszabású robot helyettesítheti?

Robert Davi színész szerint az illegális bevándorlókat is meg kell hívni az Oscar-gálára

Robert Davi színész szerint az illegális bevándorlókat is meg kell hívni az Oscar-gálára

Nyílt levelet írt a Filmakadémiának egy amerikai színész, amelyben megdöbbentő dolgot kér.

http://ujhazak.com