Lehet, hogy a jövőben már nem ébredünk a Morning Show-ra?

A Médiatanács határozottan nekiment az ország leghallgatottabb rádiójának a Class FM-nek, amely Simicska Lajos érdekkörébe tartozik.


Elképzelhető, hogy már nyáron megvonhatják a frekvenciát a Class FM rádiótól ugyanis a Morning Show műsorában előírásokat szegtek meg több ízben, amely a gyerekek és kiskorúak védelmében fogalmaz meg a törvény.

000

Sebestyén Balázs, Vadon János és Rákóczi Ferenc a Médiatanács szerint a decemberi és januári adásokban olyasmiket hangoztattak, amelyek a 16 éven aluliak fizikai, szellemi és erkölcsi fejlődését kedvezőtlenül befolyásolja.

Különösen azáltal, hogy erőszakra, illetve szexualitásra utal, vagy témájának meghatározó eleme az erőszakos módon megoldott konfliktus.” – publikálta a privatbankar.hu.

Napokban a Médiatanács egyelőre csak annyiban dönthet, hogy eljárást indít-e a rádió ellen. Ha eljárást indítanak és megállapítják, hogy a rádió jogsértést követett el, akkor a nyár közepétől megszűnhet az évente 1-1,5 milliárdos tiszta hasznot hozó rádiózás.

„A Class FM jelenleg az ország leghallgatottabb rádiója, napi 2,6 millió embert ér el, viszont novemberben lejár a frekvencia-engedélye. Ilyenkor a gyakorlat az szokott lenni, hogy az első 7 évet szinte automatikusan meghosszabbítják további öttel, kivéve, ha a csatorna ismételten és súlyosan megszegi a hatósági szerződést.” – közli a vs.hu

Ha valaki szokta hallgatni a délelőtti Morning Show műsorát, az eldöntheti, hogy a szórakoztató műsorban milyen vélekedések, esetleg provokálások vannak. A megosztó vélemények bármelyike smafu. Ki milyen oldalon áll, mindegyik kíváncsi ember hallgatja a 3 fiú műsorát, még ha az polgárpukkasztó is. Ezért az ország leghallgatottabb rádiója a Class FM. Egyelőre.

radiostudio_ph

NMHH

Forrás: privatbankar.hu

Hozzászólások

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

A magánéleti botrányai tették tönkre a színész karrierjét.

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sztárok, akik nem jönnek ki jól egymással.

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Tíz sztár, aki teljesen hétköznapi munkával kezdte a karrierjét.

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Kinek sikerült, kinek nem sikerült visszatérnie a botrány után?

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Sztárok, akiket a saját rajongójuk gyilkolt meg féltékenység, csalódottság vagy az őrült rajongás miatt.

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Világsztárok, akikről nem is gondoltad volna, hogy vannak közös felmenőik.

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A karantén is tud meglepetéseket okozni, mert nem mindenki unatkozik, van aki alkot.

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Népszerű emberek, akik tragikus hirtelenséggel távoztak az élők sorából.

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Ezek a sztárok a filmipar nélkül is gazdagok lennének.

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Nicolas Cage, Cristiano Ronaldo, de Lenny Kravitz is magára maradt a csemetékkel.

http://ujhazak.com