Leukémiás gyerekekről szóló dokumentum filmet rendez Penélope Cruz

Fehér Krisztina, az MTI tudósítója jelenti: Leukémiás gyerekekről szóló dokumentumfilmet rendez Penélope Cruz; az Oscar-díjas színésznő abban bízik, hogy alkotása révén nagyobb támogatást kaphatnak a betegség gyógyítására irányuló kutatások.Penélope Cruz"Tisztában vagyok azzal, hogy ez más feladat, mint amit eddig csináltam, nem tudom magam felvértezni, ez a tapasztalat velem marad majd örökre" - fogalmazott Penélope Cruz sajtótájékoztatóján arra utalva, hogy egy rendkívül nehéz témával és megrázó történetekkel szembesül majd a forgatás alatt.

Mint mondta, biztos abban, hogy az elkészült film sokakat letaglóz majd, de a célja "zajt csapni", mert elkötelezett a témában. Elképzelése szerint a filmben gyerekekkel, családjukkal, orvosokkal fog beszélgetni arról, hogy mit élnek át a betegség diagnosztizálását követően. Az interjúkat a családok otthonában veszik fel, "érzékenyen" közelítve a témához, és "nem erőltetve semmit".

Penélope Cruz dokumentumfilmet még nem készített, rendezőként két reklámfilmet jegyez. Legutóbbi filmjében, Julio Medem: Mama című alkotásában egy mellrákkal küzdő családanyát alakít. Mint mondta, ez a szerep nagy hatással volt rá, és szerinte ez a tapasztalat a dokumentumfilm elkészítésnél is segíti majd a munkáját.

Spanyolországban évente 300 új leukémiást esetet diagnosztizálnak a gyerekek között, ez 30 százaléka a kicsiket érintő rákbetegségeknek.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

A magánéleti botrányai tették tönkre a színész karrierjét.

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sztárok, akik nem jönnek ki jól egymással.

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Tíz sztár, aki teljesen hétköznapi munkával kezdte a karrierjét.

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Kinek sikerült, kinek nem sikerült visszatérnie a botrány után?

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Sztárok, akiket a saját rajongójuk gyilkolt meg féltékenység, csalódottság vagy az őrült rajongás miatt.

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Világsztárok, akikről nem is gondoltad volna, hogy vannak közös felmenőik.

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A karantén is tud meglepetéseket okozni, mert nem mindenki unatkozik, van aki alkot.

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Népszerű emberek, akik tragikus hirtelenséggel távoztak az élők sorából.

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Ezek a sztárok a filmipar nélkül is gazdagok lennének.

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Nicolas Cage, Cristiano Ronaldo, de Lenny Kravitz is magára maradt a csemetékkel.

http://ujhazak.com