Mégis eladó a Clooney villa

Valószínűleg nincs olyan ember, aki ne tudná, hogy Clooneynak van egy háza a Comói tó partján. Minden évben turisták ezrei próbálják meg felkutatni a híres épületet, aminek állítólag a sármos színész nem igazán örül. Ennek ellenére és a korábban már többször is felröppenő hírek dacára ezidáig nem tervezett megválni a híres háztól. Ám ez most úgy tűnik megváltozott. Úgy látszik van az a pénz, ami a színésznek is számít, mert fontolóra vette, hogy mégis eladja az olaszországi villát.

cn_image-size-lake-como-1
Bár George Clooney vállaltan imádja a Comói-tó partján fekvő pazar házat és eddig azt mondta, hogy semmi pénzért nem válna meg tőle, most mégis olyan ajánlatot kapott rá, amit fontolóra vett. Valaki 100 millió dollárt ajánlott a 18. századi villáért, ami még a színésznek is nagy pénz, ha mégis elgondolkodott az eladáson. Bár a színészt sem kell félteni, hiszen akár 20 milliót is elkér egy-egy főszerepért, de több érv is szól az eladás mellett. 2001-ben vásárolta a rezidenciát, potom 10 millióért, így az ajánlott ár valóban elég jónak tűnik.

A Villa Oleandrában már megfordult fél Hollywood, mert a sztár szereti vendégül látni barátait a festői környezetben. Az ajánlott összeg mellett az is az ingatlan eladása mellett szól, hogy a villa túl jól megközelíthető, ezért lesifotósok hada figyeli a környéket, hogy a felbukkanó hírességeket azonnal megörökíthesse. A helyi önkormányzat próbálja védeni Clooney privát szféráját, így 600 dolláros bírsággal sújtja azokat, akik mégis Clooney-ék közelébe merészkednek. De úgy tűnik a szankciók nem riasztják el a paparazzokat. A sztár tehát most komolyan fontolóra vette, hogy megválik imádott házától. De azt máris kijelentette, hogy ha el is fogadja az ajánlatot, biztosan vesz helyette egy másik villát a közelben, csak ezúttal eldugottabb helyen. A Comói-tóhoz ugyanis ragaszkodik!

34_big
Korábban az a hír járta, hogy a Beckham házaspár szeretné megvenni Clooney tóparti házát, ugyanis teljesen beleszeretettek a Milánóhoz közel fekvő villába. Azt egyelőre nem tudni, hogy ki tette a szemérmetlenül nagy ajánlatot, de ha új gazdára talál a paparazzóknak köszönhetően biztosan fény derül rá. A ház amúgy tényleg egy csoda, komplett botanikus kert, saját kikötő és teniszpálya is tartozik hozzá.

Hozzászólások

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

A magánéleti botrányai tették tönkre a színész karrierjét.

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sztárok, akik nem jönnek ki jól egymással.

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Tíz sztár, aki teljesen hétköznapi munkával kezdte a karrierjét.

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Kinek sikerült, kinek nem sikerült visszatérnie a botrány után?

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Sztárok, akiket a saját rajongójuk gyilkolt meg féltékenység, csalódottság vagy az őrült rajongás miatt.

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Világsztárok, akikről nem is gondoltad volna, hogy vannak közös felmenőik.

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A karantén is tud meglepetéseket okozni, mert nem mindenki unatkozik, van aki alkot.

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Népszerű emberek, akik tragikus hirtelenséggel távoztak az élők sorából.

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Ezek a sztárok a filmipar nélkül is gazdagok lennének.

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Nicolas Cage, Cristiano Ronaldo, de Lenny Kravitz is magára maradt a csemetékkel.

http://ujhazak.com