Navigációs hang lesz a Terminátor

Örülhetnek a közösségi navigáció felhasználók, ugyanis hamarosan Arnold Schwarzenegger igazítja útba őket. A jövőben az okostelefonokra ingyen letölthető műholdas navigációs program hangjaként terelgeti majd az autósokat Schwarci.

Terminator-Genisys-T-800

Az ötlet, hogy Arnold a Waze egyik választható hangja legyen, állítólag magától a színésztől származik. „Amikor először használtam a Waze-t, rögtön eszembe jutott, hogy a Terminátor géphangja tökéletes lenne hozzá” – mesélte Schwarzenegger. A közösségi médiában nagyon kedvelik a rajongók, ha valami különlegességet kapnak egy-egy alkalmazástól. „Azzal, hogy ilyesmire használjuk a Terminátor-filmekben elhangzott, már klasszikusnak mondható beszólásokat, szerintem sok embert teszünk majd boldoggá. Így aztán kitaláltuk, hogy ezentúl a kedves kis osztrák akcentusommal igazítom útba a felhasználókat. Kikapcsoláskor például úgy köszönök majd el, hogy: hasta la vista, baby!”- folytatta a veterán hős.

1200x-1
Hogy ezzel ne záruljon le a Terminátor láz, a Waze a következő hetekben azzal kapcsolatban is útbaigazítást fog nyújtani az amerikai autósoknak, hogy hogyan juthatnak el a legközelebbi moziba, ahol meg is nézhetik Schwarzenegger legújabb filmjét, a Terminator: Genisyst.
De mi is ez a Waze?

images
A Waze a világ legnagyobb közösségalapú közlekedési- és navigációs alkalmazása, mely ingyenesen letölthető az okostelefonokra. Az autósok megosztják egymással a valós idejű közlekedési- és útinformációkat, így egymás segítségére vannak a napi közlekedés során. A felhasználók egymás segítésével azon dolgoznak, hogy mindenki elkerülhesse a dugókat, vagy hogy a legjobb/leggyorsabb útvonalon jussanak el az autósok például a munkahelyükre és vissza. Ezenkívül az alkalmazás segítségével a felhasználó figyelmeztetést kap a többi úton lévő autóstól, ha rendőrt, balesetet, vagy veszélyt lát.

A térképszerkesztők közössége folyamatosan dolgozik az alkalmazás térképeinek frissítésén, ezért a Waze mindig aktuális. Ha csatlakozunk a Facebookhoz, barátainkat is látjuk, így akár az is nyomon követhető, hogy melyik barátunk merre jár. A Waze felhasználói (azaz a wazerek) folyamatosan frissítik az üzemanyagárakat is, így a legolcsóbb kutakat is kiválaszthatjuk az alkalmazás segítségével. Egyetlen nagy hibája a programnak, hogy akinek nincs mobil internet a telefonján, az nem tudja használni, ugyanis folyamatos internet kapcsolatot igényel.

Hozzászólások

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

A magánéleti botrányai tették tönkre a színész karrierjét.

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sztárok, akik nem jönnek ki jól egymással.

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Tíz sztár, aki teljesen hétköznapi munkával kezdte a karrierjét.

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Kinek sikerült, kinek nem sikerült visszatérnie a botrány után?

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Sztárok, akiket a saját rajongójuk gyilkolt meg féltékenység, csalódottság vagy az őrült rajongás miatt.

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Világsztárok, akikről nem is gondoltad volna, hogy vannak közös felmenőik.

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A karantén is tud meglepetéseket okozni, mert nem mindenki unatkozik, van aki alkot.

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Népszerű emberek, akik tragikus hirtelenséggel távoztak az élők sorából.

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Ezek a sztárok a filmipar nélkül is gazdagok lennének.

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Nicolas Cage, Cristiano Ronaldo, de Lenny Kravitz is magára maradt a csemetékkel.

http://ujhazak.com