Személyesen kért bocsánatot kábítószer-használaton kapott fia miatt Jackie Chan

Saját hibájának nevezte fia illegális droghasználatát Jackie Chan hongkongi akciófilmsztár, a kínai drogellenes kampány arca, aki bevallása szerint sosem volt elég jó apa, s nem fordított kellő figyelmet gyermeke nevelésére.

A harcművészeteket felvonultató filmjeivel nemzetközileg ismertté vált színész több mint 22 millió követővel rendelkező mikroblogfiókján azt írta: fiának elmúlt napokban kipattant drogbotránya komolyan megrázta. Érzéseiről Chan úgy fogalmazott: apaként fájadalmat érez és dühös, közéleti személyiségként pedig szégyelli magát. A színészt 2009-ben Peking az országos drogellenes kampány nagykövetévé nevezte ki, arca kábítószerélvezet-ellenes hirdetések és plakátok ezreiről köszönt akkor vissza.

jc

Chan részben saját hibájának nevezte fia bűnét, s úgy fogalmazott: az eset azt bizonyítja: nem nevelte elég jól a fiát, akivel most együtt vállalja a felelősséget és "a társadalom előtt meghajolva bocsánatot kér" azért. "Remélem, hogy a fiam ügyének leckéjét komolyan veszik a fiatalok és távol maradnak a drogoktól" - fogalmazott Chan.

A színész fiát, a 32 éves Jaycee Chant múlt hét végén vették őrizetbe, miután egy pekingi masszázsszalonban marihuána fogyasztásán kapták. A rajtaütést követő vizsgálat során a színészként és énekesként szárnyait próbálgató Jaycee otthonában - pontosabban egy Jackie Chan nevén lévő pekingi villában - több mint 100 grammot találtak a Kínában tiltott szerből. A férfi az állami televízióban kért bocsánatot, s bevallotta: 2006 óta fogyaszt marihuánát.

Chan fiát a 23 éves tajvani Kaj Ko feltörekvő színésszel, számos hazai és nemzetközi márka reklámarcával együtt kapták szerhasználaton, őt ezért 14 napos elzárásra ítélték.

Ko a hét közepén könnyek közepette, fogdai ruhában kért bocsánatot rajongóitól és családjától. Ko maga is drogellenes nagykövet az országban, a tajvani média szerint többmilliós perek várhatnak rá szponzori szerződései megszegése miatt.

A kínai sajtóban megjelent jogi vélemények szerint nem valószínű, hogy a két fiatal komolyabb büntetést kapna, a South China Morning Post által megkérdezett jogász szerint Jaycee-re a korábbi eseteket alapul véve fél év börtön várhat.

Az elmúlt hónapokban számos híresség bukott le az országban droghasználat miatt, így színészek, rendezők, forgatókönyvírók. A sokasodó esetek a hatóságok fokozott drogellenes kampányának is betudhatóak, amelyet az elmúlt két évtized legszigorúbbjaként emleget a hivatalos kínai média. Az év első öt hónapjában az ország bíróságai csaknem 40 ezer főt ítéltek el droggal való visszaélések miatt, ez 25 százalékkal több, mint a tavalyi év hasonló időszakában.

MTI

Hozzászólások

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

A magánéleti botrányai tették tönkre a színész karrierjét.

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sztárok, akik nem jönnek ki jól egymással.

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Tíz sztár, aki teljesen hétköznapi munkával kezdte a karrierjét.

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Kinek sikerült, kinek nem sikerült visszatérnie a botrány után?

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Sztárok, akiket a saját rajongójuk gyilkolt meg féltékenység, csalódottság vagy az őrült rajongás miatt.

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Világsztárok, akikről nem is gondoltad volna, hogy vannak közös felmenőik.

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A karantén is tud meglepetéseket okozni, mert nem mindenki unatkozik, van aki alkot.

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Népszerű emberek, akik tragikus hirtelenséggel távoztak az élők sorából.

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Ezek a sztárok a filmipar nélkül is gazdagok lennének.

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Nicolas Cage, Cristiano Ronaldo, de Lenny Kravitz is magára maradt a csemetékkel.

http://ujhazak.com