Színészek, akiket Hollywood csúnyának tartott

Hét híresség, akikért ma emberek milliói rajonganak.El sem tudnánk képzelni, hogy valaki más játssza a Sherlock sorozat címszerepét, de az is képtelen ötlet, hogy az Alkonyatból ismert Jacob szerepét másra osztották volna, pedig Hollywood kényes ízlésének egyáltalán nem felelt meg Benedict Cumberbatcht és Taylor Lautnert.

Nem ők azonban az egyetlen olyan színészek, akiket eredetileg csúnyának bélyegzett az amerikai filmezés fellegvára, most viszont emberek milliói rajonganak értük.

Jennifer Lawrence: Elsősorban az X-men filmekből és az Éhezők Viadalából ismerjük a 26 éves színésznőt, aki nem szokta a szívére venni a dolgokat, ahogy az sem jellemző rá, hogy szeretne Hollywood kedvében járni azzal, hogy követi az aktuális szépség trendeket, ideálokat.

Lawrence senki kedvéért sem kezd fogyókúrázni. Ezzel a témával kapcsolatban egyszer arról mesélt a sztár, hogy néhány évvel ezelőtt a saját ügynökei nyaggatták a súlya miatt, egyszer pedig egy meztelen fotót kapott önmagáról azzal az üzenettel, hogy használja motivációként a diétához. Benedict Cumberbatch: Nem könnyű a Sherlock rajongók élete, hiszen két évente láthatják a sorozat új évadát, de abban mindenki egyetért, hogy érdemes várni, mert Benedict Cumberbatch zseniálisan játssza Sherlock Holmes karakterét.

Sokan jóképűnek tartják a színészt, ezért megdöbbentő, amit egyszer Steven Moffatnak, a sorozat egyik alkotójának mondtak: „Nagyon lecsesztek Benedict láttán, mert dögös Sherlockot akartak, és nem egy ilyet.”

Cumberbatch vonásait csúnyának tartották, és főleg az orrával volt problémája Hollywoodnak, ám napjainkban éppen azért csúszik olyan sokat egy-egy Sherlock évad, mert Benedict Timothy Carlton Cumberbatch rengeteg felkérést kap. A 40 éves angol színész szerepel színházi darabokban, tévé- és mozifilmekben is.Reese Witherspoon: Amikor a színésznő a karrierje elején járt Los Angelesben, akkor mást sem hallott a válogatásokon, mint azt, hogy nem elég magas, nem elég csinos, nem elég szép. Szerencsére Witherspoon elég makacs volt, és nem adta fel a színészi terveit.

A kitartása eredményesnek bizonyult, mert 14 évesen megkapta az első szerepét a Holdember című filmben. A ma már 40 éves híresség mindenkit elbűvölt, ezzel pedig bebizonyította, hogy nem biztos, hogy másnak is az a szép, ami Hollywoodnak. Kate Winslet: A 41 éves színésznő Oscar-díj és négy Golden Globe-díj büszke tulajdonosa, pedig többször elmesélte, hogy a karrierje elején mindig azt hallgatta a castingokon, hogy túl kövér, túl jelentéktelen az arca.

Amikor Winslet 14 éves volt, akkor a dráma- és színházismeret tanára azt tanácsolta neki, hogy azokra a meghallgatásokra menjen el, amelyeken dagi, átlagos arcú lányokat keresnek, mert ezeket a szerepeket biztos, hogy megkapja.

Ezek a szavak bármelyik kislányt megbántották volna, ezért nem csoda, hogy Winsletet is megviselték, de ő nem adta fel. Valószínűleg a tanár most már megbánta, amit mondott, hiszen Winslet napjaink egyik leghíresebb színésznője. Taylor Lautner: Ki ne emlékezne arra, amikor a fiatal lányok Team Edward vagy Team Jacob csoportba sorolták magukat, ugyanis az Alkonyat-őrület idején, vagy a vámpírért, vagy a vérfarkasért rajongtak a nők az egész világon.

Jacob szerepét Lautner kapta, annak ellenére, hogy a karrierje nem indult valami fényesen, ugyanis a casting directorainak nem tetszett a kinézete. A probléma ott kezdődött, hogy a színész nincs 180 centi magas, valamint nem találták elég vonzónak a szexi vérfarkas szerepéhez, ezért kétséges volt, hogy a Alkonyat második részében is szerepelhet-e, ám Lautner alaposan kigyúrta a testét, amibe teljesen beleszerettek a nők. Meryl Streep: Napjaink egyik legsikeresebb színésznője 1976-ban vett részt a King Kong film castingján, ahol Dino De Laurentiis olaszul kérdezte meg a válogatót szervező fiát, hogy: „Minek hoztad ide ezt a rondaságot?”

A producer nagyot koppant, mert kiderült, hogy Streep beszél olaszul, ugyanis ő maga válaszolt ezen a nyelven, hogy sajnálja, hogy nem elég szép King Konghoz. Szerencsére az eset nem vette el Streep kedvét a szakmától, és olyan filmekben csodálhattuk meg a tehetségét, mint Az Ördög Prádát visel, Mamma Mia!, és Az órák. Winona Ryder: Amikor a 16 éves Ryder részt vett egy meghallgatáson, akkor a casting director így szakította félbe a lányt: „Figyelj, kölyök! Neked nem kellene színésznőnek lenned, mert nem vagy elég szép hozzá. Menj vissza oda, ahonnan jöttél, és járj iskolába, mert nincs meg benned az, ami kell.”

Ez teljesen lelombozta a lányt, akinek a szülei nem engedték meg, hogy feladja az álmait. Ryder kitartott, aminek eredményeként szerepelt az Ollókezű Edward, Kisasszonyok, Észvesztő és Az ártatlanság kora című filmekben, ráadásul olyan hírességekkel járt, mint Johnny Depp vagy Matt Damon.

(Forrás: noiportal.hu)


Hozzászólások


Tragédia és függőség árnyékában nőttek fel a sztárok gyermekei

Tragédia és függőség árnyékában nőttek fel a sztárok gyermekei

Nem volt könnyű gyerekkora Kurt Cobain, Whitney Houston, vagy Michael Jackson lányának.

Magyar hírességek adták arcukat az internetes zaklatás ellen   – videó

Magyar hírességek adták arcukat az internetes zaklatás ellen – videó

Több magyar sztár segítségével keltették életre a zaklató chat-eket

Sting 56 millió dollárért árulja New York-i lakását

Sting 56 millió dollárért árulja New York-i lakását

Sting és felesége, Trudie Styler 56 millió dollárért (16 milliárd forint) árulják kétszintes New York-i luxuslakásukat.

Harry herceg: "húsz évig elfojtottam magamban a gyászt"

Harry herceg: "húsz évig elfojtottam magamban a gyászt"

Harry herceg, a néhai Diana hercegnő másodszülött fia édesanyja halála után csaknem két évtizedig küszködött a magába fojtott gyásszal, az ezzel járó agresszióval, egészen addig, amíg végül lelki segítségnyújtásra szorult.

A legmeglepőbb dolgok, amiket az öltözőjükbe kértek a híres énekesek

A legmeglepőbb dolgok, amiket az öltözőjükbe kértek a híres énekesek

Eminem, Pharrell Williams és a Van Halen is szerepel azon a listán, amely 26 híresség furcsa kérését gyűjtötte össze.

Győzike végre elárulta a titkot: ebből él – videó

Győzike végre elárulta a titkot: ebből él – videó

Sokan felvetették már a kérdést, hogy vajon miből él Győzike, a roma rapper, showman és celeb.


A legmeglepőbb munkakörök a brit királyi család alkalmazásában

A legmeglepőbb munkakörök a brit királyi család alkalmazásában

A tizenöt beosztás között szerepel a királynő képeinek felügyelet, de az uszálymester is létező munka.

Filmsztárok, akiknek bűnözők a szülei

Filmsztárok, akiknek bűnözők a szülei

Súlyos családi terhet cipel a vállán Keanu Reeves, Woody Harrelson és öt további híresség.

Szilágyi István a legendás színész megvakult

Szilágyi István a legendás színész megvakult

Szilágyi István nincstelen kálváriája tovább folytatódik.

Munkáltatók szégyene, hogy Gáspár Evelin nem kap munkát

Munkáltatók szégyene, hogy Gáspár Evelin nem kap munkát

A 22 éves Evelint nem hajlandók felvenni, pedig igyekszik saját lábra állni.

http://ujhazak.com