Sztárok és politikusok, akiknek a családja bevándorlóként érkezett Latin-Amerikába

Shakira, Salma Hayek, Ricardo Darin is menekültként érkezett a kontinensre.salmaA menekültáradat nemcsak Európát érinti, hanem Latin-Amerikát is, ahol a kontinens országai szívesen elevenítik fel, hogy az egykori bevándorlók közül, akiket befogadtak, mennyi vált világhírű sztárrá, és mennyi neve fonódott össze a kontinens történetével.

Latin-Amerikában most főleg az arab származású sztárokról emlékeznek meg. Kevesen tudják például hogy Shakira valójában nem kolumbiai, hanem libanoni születésű. Az énekesnő ebben hasonlít a híres argentin színészre, Ricardo Darinra.

A világ második leggazdagabb embere, Carlos Slim is libanoni származású, ám Mexikóban telepedett le. A világhírű Salma Hayek sem igazi mexikói, hiszen a filmcsillag nagyszülei Libanonból érkeztek az országba. Az 1989-1999 között Argentína élén álló Carlos Menem pedig szír származású.

A politikai életben azonban nemcsak Carlos Menem bevándorló, hanem az arab gyökerekkel rendelkező Tony Saca is. A 2004-2009 között Salvador elnökeként tevékenykedő államfő palesztin ősöket tud felmutatni, ahogy Honduras államfője Carlos Flores Facussé is. Kolumbia elnöke, Julio César Turbay szülei pedig Libanonból érkeztek.

Latin-Amerika jó példa arra, hogy hogyan lehet sikeresen befogadni és integrálni azokat a menekülteket, akik a nyomor és a gyilkos fegyverek elől keresnek biztonságot. A kontinens országaiban nagyjából 18 millió arab származású ember él. Nagy részük a XIX. század végén, XX. század elején telepedett le Latin-Amerikában.

Formálisan ők nem voltak bevándorlók, mert ez a fogalom akkoriban nem azzal a jelentéssel bírt, mint napjainkban Európában, ám tény, a 18 millió ember mindegyike valami elől menekült a kontinensre.

shakiraA menekültek első hulláma akkor érkezett, amikor válságba került a selyem gyártása és eladása, emiatt sokan munkanélkülivé váltak. A libanoni bevándorlók ekkor fordultak az újvilág felé.

Ezt követte az Oszmán Birodalom bukása és a keresztényüldözés. Mivel sokan rettegtek, hogy harcba küldik őket, ezért elmenekültek. Latin-Amerika azért volt vonzó a bevándorlók számára, mert Amerikát zárt határokkal védték, Brazília pedig jó lehetőségeket kínált az új élet kezdéséhez.

Brazília bolgár származású Dilma Rousseff elnöknője mellett, az alelnök, Michel Temer libanoni maronita keresztények gyermeke, tehát ők ketten is jó példák arra, hogy a menekültek is kiemelkedhetnek a tömegből.

Sokan úgy vélik, hogy anno azért lehetett ennyire sikeres az integráció, mert még nem léteztek olyan adminisztratív akadályok, mint amilyenekkel ma szembe kell nézniük a bevándorlóknak.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy a latin-amerikaiak megkönnyítették a menekültek beilleszkedését, ám semmivel sem akadályozták meg azokat, akik dolgozni, tanulni akartak. Sok bevándorló megrázó történeteket tud mesélni a családjáról és az integráció első éveiről.

Michel TemerA szír gyökerekkel rendelkező Patricia Chamy például arról mesélt, hogy a szülei szamárháton érkeztek az argentin kikötőbe, miután átkeltek a havas Andokon. Ez után Chilében telepedtek le, és kemény munkával elérték, hogy felemelkedjenek.

Az arab országokból érkező menekültek elsősorban a kereskedelemhez értettek. Ők először a saját portékájukkal házaltak. Aki tehette, az üzletet nyitott, majd később a textiliparban, cipőgyártásban értek el sikereket.

A mexikói Puebla városban például sok arab származású lakos él. Mivel a helyiek nem kedvelték a „konkurenciát”, emiatt gyakoriak voltak a konfliktusok, de ezek néhány éven belül megszűntek.

Később az irodalomban is megjelentek az arab bevándorlókról szóló történetek. Jorge Amado „Hogyan fedezték fel a törökök Amerikát” címmel írt könyvet a témáról, Gabriel García Márquez pedig a híres „Száz év magány” címet adta a művének.

Habár a hírekben jelenleg inkább csak az európai helyzetről hallunk, mégis Latin-Amerika most is befogadja a menekülteket. Brazíliában például jelenleg 2000 szír telepedett le, de Argentína, Chile és Uruguay is befogadta a szír menekülteket.

(Forrás: globoport.hu)

Hozzászólások

A Star Trek szép színésznője bocsánatot kért Donald Trumptól

A Star Trek szép színésznője bocsánatot kért Donald Trumptól

Hollywood idiotizmusa miatt kért bocsánatot Trumptól Zoe Saldana.

Újra jár a Pa-dö-dő énekesnője

Újra jár a Pa-dö-dő énekesnője

Lang Györgyi 10 éve kerekesszékbe kényszerült.

A szórakoztatóipar hat legnagyobb lopása

A szórakoztatóipar hat legnagyobb lopása

Az Avatar, Lady Gaga és a Kung Fu sorozat sem eredeti ötleten alapul.

Újra börtönt kértek Lagzi Lajcsira!

Újra börtönt kértek Lagzi Lajcsira!

Az ügyészség Galambos Lajos ellen vádat emelt.

350 milliárdot költött a semmire, mégis csarnokot neveztek el róla

350 milliárdot költött a semmire, mégis csarnokot neveztek el róla

Kampányára mintegy 1,2 milliárd dollárt költött, amit elbukott és New York polgármestere is akar lenni.

A Golden Globe beszéde miatt vádolják szexizmussal Ryan Goslingot

A Golden Globe beszéde miatt vádolják szexizmussal Ryan Goslingot

Nem ájult el mindenki attól, ahogy a színész a felesége odaadását dicsérte.

David Bowie ma ünnepelné 70. születésnapját

David Bowie ma ünnepelné 70. születésnapját

Az angol könnyűzene egyik legmeghatározóbb alakja 1947 január 8-án született Londonban

Elkészítették Győzikéék új otthonát

Elkészítették Győzikéék új otthonát

A mediterrán típusú ház megálmodója Győzike édesapja volt.

Meghalt Carrie Fisher, a legendás Leia hercegnő

Meghalt Carrie Fisher, a legendás Leia hercegnő

A Csillagok háborúja legendás színésznője 60 éves korában hunyt el.

A legrosszabbul viselkedő celebek 2016-ban

A legrosszabbul viselkedő celebek 2016-ban

A hercegi pár, Britney Spears, de az USA új elnöke is a díjazottak között van.

http://ujhazak.com