Sztárok vs. paparazzi - a legjobb fotók

A paparazzoé a világ egyik leg meg nem értettebb szakmája.

A sztárok utálják őket, hiszen ezek a hiénák a hétköznapiságukra vadásznak, a legtöbb ember pedig azt gondolja róluk, hogy könnyű pénzkereseti forrást jelent számukra az ismert emberekről való dicstelen kattintgatás - írja az ellohollywood bloggere. Pedig sokszor bele sem gondolunk, milyen szinten nehéz a paparazzo munkája, így a blog. Embertelen szervezést és ismeretet igényel egy-egy lesifotó elkészítése olyan sztárokról, akik hírhedten nem szívlelik az utca nyilvánosságát. Hol tartózkodik éppen az ismert ember, kivel találkozik, és akkor még nem beszéltünk arról, hogy egy-egy ritka felvételért (mert csak azt honorálják a magazinok) órákig kell rejtőzködni egy bokorban vagy fagykolódni az utcán - szóval a komfortzóna teljes felszámolását igénylő hivatás a paparazzoé.

Sokszor meg is kapják érte méltó jutalmukat, mint az alábbi fotókon is látható. Egyébként az ismert embereket valószínűleg az bőszítheti fel legjobban, hogy

1. nem köteles a nap minden percében jópofizni, ráadásul ingyen

2. a "médiasöpredék" még pénzt is keres, akkor és azzal, amikor és amivel ő nem.

A sztár akkor sztár, ha ő is úgy akarja, erre találták ki a piros szőnyeget, a járda pedig közlekedésre való.

Top 11:

1. Ez most a legújabb és legismertebb paparazzi sztori: Nicole Kidman a New York-i Fashion Week rendezvény Calvin Klein-bemutatójára érkezett, amikor egy biciklis paparazzo elütötte. A színésznő állítólag feljelentést fontolgat, lehet, hogy már meg is tette.

"Add a kezed, mert reszketek, Add a kezed, mert szédülök, Add a kezed, összerogyok."

2. A brit modell, Cara Delvigne egy londoni szórakozóhelyről távozik éppen, amikor a lesben álló lesifotós lencsevégre kapta.

"Ne ma, holnap is jövök"

3. Kanye West is birokra kelt májusban egy fotóssal, miután beverte a fejét egy útjelző táblába, köszönhetően a körülötte ólálkodó paparazzonak. A rapper azt állítja, csak várandós barátnőjét védte.

"Addideésakkorvisszaadom!"

4. Alec Baldwin a kedvesével ebédmeghívásra igyekezett, amikor feltűnt egy lesifotós, Baldwin pedig olyan ideges lett, hogy még a rendőrséget is ki kellett hívni. Az ügyből nem lett feljelentés.




Alec Baldwin ellátja Szilágyi Tibor baját - nem tetszett a szinkron

5. Justin Bieber állítólag keményen kiakadt, amikor Selena Gomez-zel akarták fotózni moziból való távozáskor.




"Legközelebb megmondlak, nem érdekel."

6. Lilly Allen akkor vesztette el a türelmét és ebből kifolyólag morális arányérzékét, amikor az autója hátsórészénél bújt el a fotós. Ütött és rúgott.




"Te most visszaéltél a helyzetemmel és ezért most tisztességre tanítalak és nevellek."

7. Los Angelesben próbálkozott egy férfi Sean Penn-nel, nem kellett volna. A hírhedten nehéz természetű színész mindennek lehordta a fotóst, szintén kézzel-lábbal érvelt: ütött és rúgott.




"Segítek Neked, berúgom a motort" "Segítek Neked, berúgom a motort"

8. Halle Berry és Olivier Martinez a Los Angeles-i reptéren keveredett éles szóváltásba egy fotóssal, Martinez fizikailag is kifejezte nemtetszését.




"Áááááááááá, én téged ismerlek!"

9. Paris Hilton egy videofelvétel ürügyén balhézott, egy szórakozóhely parkolójában ugyanis rögzítették, amint illegális cuccot tol. Biztos megijedt, hogy a toldacuccot.hu-n keresztül mindenhova eljut.



10. Jude Law lezúzott egy 28 éves fotósnak, aki történetesen nő volt, és aki utólag azt nyilatkozta, hogy totálisan arcon csűrte a színész.



11. Heidi Klum és akkori férje, Seal New Yorkban meghitt családi körben ebédeltek, amikor lecsaptak rájuk. Seal állítólag azt mondta, ha csak egy ujjal is hozzányúlnak a feleségéhez és a lányához, öl.




"Megtalállak még, tudom, hogy ennyi még nem elég, Megtalállak még, valahol"

Forrás: dailytelegraph.com.au, ellohollywood.blogspot.hu, Getty Image, Snapper Media, Splash


Hozzászólások

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

A magánéleti botrányai tették tönkre a színész karrierjét.

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sztárok, akik nem jönnek ki jól egymással.

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Tíz sztár, aki teljesen hétköznapi munkával kezdte a karrierjét.

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Kinek sikerült, kinek nem sikerült visszatérnie a botrány után?

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Sztárok, akiket a saját rajongójuk gyilkolt meg féltékenység, csalódottság vagy az őrült rajongás miatt.

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Világsztárok, akikről nem is gondoltad volna, hogy vannak közös felmenőik.

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A karantén is tud meglepetéseket okozni, mert nem mindenki unatkozik, van aki alkot.

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Népszerű emberek, akik tragikus hirtelenséggel távoztak az élők sorából.

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Ezek a sztárok a filmipar nélkül is gazdagok lennének.

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Nicolas Cage, Cristiano Ronaldo, de Lenny Kravitz is magára maradt a csemetékkel.

http://ujhazak.com