Téves Twitter-üzenetben keltette a brit uralkodó halálhírét egy BBC-újságíró

Kínos bocsánatkérésre kényszerült szerdán a BBC, miután egyik újságírója téves Twitter-üzenetben a brit uralkodó halálhírét keltette.

Ahmen Khawaja, a brit közszolgálati médiatársaság Világszolgálatának munkatársa először azt tudatta a közösségi üzenőportálon, hogy a 89 esztendős II. Erzsébet királynő kórházban van, és nemsokára "hivatalos közlemény" várható.

elevate-twitter-logo

A "közlemény" rövidesen meg is jelent, de csak Ahmen Khawaja újabb Twitter-üzenetének formájában, amely már a királynő haláláról szólt.

Az üzenet futótűzként kezdett terjedni a közösségi médiafelületeken, a BBC újságírója azonban gyorsan észbe kapott, és "téves riasztás" címmel korrigálta előző üzeneteit, amelyeket törölt is.

A sztoriból annyi volt igaz, hogy az uralkodó szerdán valóban járt a dédnagyapjáról, VII. Eduárd királyról elnevezett londoni kórházban, de csak egy rutinjellegű éves kivizsgáláson.

Az eset megszólalásra késztette a Buckingham-palotát is. Az első számú londoni királyi rezidencia szóvivője megerősítette az uralkodó orvosi rutinvizsgálatának tényét, hangsúlyozva, hogy előre tervezett, minden évben esedékes vizsgálatról volt szó, amely után a királynő távozott is a kórházból.

A szóvivői nyilatkozat puszta elhangzása is jelzi, hogy az udvar milyen jelentőséget tulajdonít a szerdai incidensnek. A Buckingham-palota ugyanis a törvényerejű szokásjognak megfelelően a legszükségesebb minimumon túl soha nem közöl részleteket a királyi család magas rangú tagjainak egészségi állapotáról, orvosi kivizsgálásairól.

bbc

A titoktartás szigorára jellemző, hogy az uralkodó néhai édesanyjáról, a 102 esztendős korában, 2002-ben elhunyt Erzsébet anyakirálynőről is csak halála után hét évvel, 2009-ben derült ki, hogy még 1966-ban vastagbélrákkal kezelték.

A BBC szerdán közleményben kért elnézést a történtekért, és bejelentette, hogy az ügyben fegyelmi eljárás indul.

A magyarázatból kiderült az is, hogy a médiatársaság rendszeres közvetítési próbákat tart a királyi család valamely magas rangú tagjának elhunyta esetére, és szerdán is volt egy ilyen próba, amelyet a cég természetesen nem a nyilvánosságnak szánt. A BBC szerint e "technikai próbaközvetítés" idején születtek a hamis halálhírt terjesztő Twitter-üzenetek.

A munkatárs, akinek Twitter-oldalán a királynő halálhíre megjelent, azzal védekezik, hogy egy időre magára hagyta mobiltelefonját, és eközben sütötte el valaki az "ostoba tréfát".

Az esetnek mindazonáltal valószínűleg következményei lesznek, mivel - a The Daily Telegraph című tekintélyes konzervatív brit napilap online kiadásának szerdai értesülése szerint - Jonathan Munro hírigazgató egy belső körüzenetben külön kérte a BBC-alkalmazottakat, hogy a próbaadásról semmiféle információ ne szivárogjon ki a közösségi médiaportálokra.

MTI

Hozzászólások

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

A magánéleti botrányai tették tönkre a színész karrierjét.

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sztárok, akik nem jönnek ki jól egymással.

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Tíz sztár, aki teljesen hétköznapi munkával kezdte a karrierjét.

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Kinek sikerült, kinek nem sikerült visszatérnie a botrány után?

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Sztárok, akiket a saját rajongójuk gyilkolt meg féltékenység, csalódottság vagy az őrült rajongás miatt.

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Világsztárok, akikről nem is gondoltad volna, hogy vannak közös felmenőik.

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A karantén is tud meglepetéseket okozni, mert nem mindenki unatkozik, van aki alkot.

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Népszerű emberek, akik tragikus hirtelenséggel távoztak az élők sorából.

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Ezek a sztárok a filmipar nélkül is gazdagok lennének.

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Nicolas Cage, Cristiano Ronaldo, de Lenny Kravitz is magára maradt a csemetékkel.

http://ujhazak.com