Tragédiába fulladt Tom Cruise új filmje

Péntek délután a kolumbiai Andokban lezuhant Tom Cruise Mena című új filmjét forgató stábjának egyik kisrepülőgépe, amely halálos áldozatot is követelt. A szerencsétlenségben két ember vesztette életét, egy harmadik pedig megsérült - jelentette be a latin-amerikai polgári légügyi hatóság. Tom Cruise szerencsére nem volt a gépen.

A kisrepülőgép péntek délután Santa Fe de Antioquia városából a közeli Medellinbe tartott, amikor rossz időbe keveredett, ami a tragédiához vezetett. A kis, kétmotoros gép valószínűleg a rossz időjárási viszonyok miatt zuhant le, azonban az eset érdekessége, hogy a hírek szerint a gép nem adott le vészjelzést. – írja a TMZ. A lap információi szerint Tom Cruise annak köszönheti az életét, vagyis ő azért nem volt a tragédia idején a repülőgépen, mert aznap hihetetlen szerencséjére korábban végzett a munkával.

tom
A repülő szerencsétlenségben életét vesztette egy légi felderítési technológiával foglalkozó Los Angeles-i cég alapítója, Alan Purwin és a cég kolumbiai elnöke is Carlos Berl. Az egyetlen túlélő a pilóta, Jimmy Lee Garland. Az amerikai pilótát jelenleg is a medellini kórház intenzív osztályán ápolják. Alan Purwin nemzedékének egyik legjobb filmpilótájának tartják, aki olyan hollywoodi filmekben dolgozott, mint például a Pearl Harbour, vagy A Karib-tenger kalózai, illetve a Trasformers.

Tom Crusie augusztus közepén kezdte el forgatni a Mena című filmet Kolumbiában, melyben egy valós személyt, Barry Seal amerikai pilótát alakítja majd. A kábítószercsempészt a CIA szervezte be, hogy segítségével végre megpróbálják elkapni a kolumbiai Medellin-kartell vezetőjét, Pablo Escobart. A film az 1980-as években játszódik. A valóságban Sealt 1986-ban a louisianai Baton Rouge-ban meggyilkolták, feltehetően a kartell bérgyilkosai.

tom_cruise

A film megjelenését eredetileg 2017-re tervezték, azonban a film forgatását a tragédia miatt bizonytalan időre leállították, így minden bizonnyal a megjelenése is csúszni fog. Tom Cruiset egyelőre nem sikerült megszólaltatni a tragédia kapcsán.

Forrás: Origo

Hozzászólások

Segélyeken él a nyolcgyermekes celebanyuka

Segélyeken él a nyolcgyermekes celebanyuka

Sokan kritizálják Marie Buchant, akinek saját ügynöke van.

Sarka Kata így néz ki smink nélkül

Sarka Kata így néz ki smink nélkül

Katának nem kell szégyenkeznie smink nélkül sem.

Amerikai elnökök legnagyobb szexbotrányai

Amerikai elnökök legnagyobb szexbotrányai

Nem Bill Clinton az egyetlen, aki megcsalta a feleségét.

Hét teljesen kiégett sztár

Hét teljesen kiégett sztár

Drog, alkohol, börtön, erőszakoskodás, súlyos betegség szerepel az egykori fényes csillagok botrányainak sorában.

Obama ebbe a szép hajlékba költözik, ha elhagyja a Fehér Házat! - utcatérkép

Obama ebbe a szép hajlékba költözik, ha elhagyja a Fehér Házat! - utcatérkép

Barack Obama és családja 8 éves tartózkodása után elhagyja a Fehér Házat, hogy azt átadja a következő elnöknek.

Hova lett Egri János, a legendás kvízkirály?

Hova lett Egri János, a legendás kvízkirály?

80 éves a kvízkirály. Egri János egy olyan ember volt, aki négymillió embert ültetett a képernyők elé.

Harry herceg: hagyja békén a sajtó a barátnőmet

Harry herceg: hagyja békén a sajtó a barátnőmet

Példátlanul indulatos közleményben szólította fel Harry herceg kedden a sajtót arra, hogy ne zaklassa legújabb barátnőjét.

Orosz állampolgárságot kapott Steven Seagal

Orosz állampolgárságot kapott Steven Seagal

Vlagyimir Putyin orosz elnök orosz állampolgárságot adományozott Steven Seagal amerikai filmszínésznek és harcművésznek - közölte csütörtökön a Kreml. A 64 éves, hét danos aikido mester és volt hol...

Kelly Twine nem ment át a „hulahopp teszten”, ezért nem engedték be a szórakozóhelyre

Kelly Twine nem ment át a „hulahopp teszten”, ezért nem engedték be a szórakozóhelyre

A 80 kilós, 42-es ruhaméretű színésznő nem bulizhatott a surrey-i klubban.Felháborító indok miatt nem engedték be az angliai Mishiko szórakozóhelyre Kelly Twine-t, akivel a surrey-i klub biztonsági őr...

Eminem beszólt Donald Trumpnak és híveinek - videó

Eminem beszólt Donald Trumpnak és híveinek - videó

Beszólt Donald Tump amerikai republikánus elnökjelöltnek és támogatóinak Eminem. A hírhedten szabad szájú rapper Twitterén tette közzé készülő új lemezéről a Campaign Speech (Kampánybeszéd) című számo...

http://ujhazak.com