Úgy néz ki szakított az álompár!

Szomorú hír röppent fel a sztárvilágban, miszerint újabb álompár kapcsolata futott zátonyra. A Us Weekly kizárólagos értesülései szerint Sean Penn és menyasszonya Charlize Theron közel másfél év után felbontotta az eljegyzését.

Egy bennfentes szerint, a 2013. decemberében összejött pár mindkét fele nagyon határozott volt, talán épp ez okozhatta a kapcsolat végét. Állítólag a legutóbbi kiruccanásuk után vetettek véget az ígéretes románcnak, mely a Dél-Franciaországban megtartott 68 éves Cannes-i Filmfesztivál volt. A forrás azt mondja, hogy Theron (39) volt aki kimondta a végszót.

GTY_sean_penn_charlize_theron_sk_140804_16x9_992
A rajongókat sokkolta a hír, ugyanis a májusi filmfesztiválon még mosolyogva sétált végig a gyönyörű pár. Emellett az elmúlt hónapokban számos nyilvános eseményen vettek részt egymás oldalán, tehát semmi konkrét jele nem volt a várható szakításnak.
Charlize Theron az angol Elle júniusi számában tett először baljós nyilatkozatot, ahol elismerte, hogy nem volt könnyű együtt dolgoznia utolsó filmjében szerelmével, Sean Pennel (55). "Félretéve, hogy ő a párom és az életem szerelme, az első alkalom után úgy éreztem, hogy a munka miatt vérzik az életem. Ez tette igazán nehézzé."- mondta a színésznő."Voltak pillanatok, amikor én voltam hihetetlenül igazságtalan vele, máskor pedig ő velem. "- folytatta. "De aztán rájöttünk, hogy semmi sem számít, akármennyire is bonyolult lesz, a prioritás a kapcsolatunk kell, hogy legyen."

634.CharlizeTheron.Jackson.hollywood.jc.22213Sokáig úgy tűnt, hogy az Oscar-díjas pár jól kezeli a fontossági sorrendet. Áprilisban még imádnivaló családi képekkel volt tele a sajtó, ahol még a dél-afrikai Theon ragyogott a boldogságtól. Egy szemtanú szerint Sean láthatóan nagyon szerette a kis Jacksont, úgy viselkedtek, mint egy boldog kis család. "Sean és a kicsi olyanok voltak egymással, mint a haverok." – mesélte a családi jelenet szemtanúja.

Legutóbb pedig Bécsben látták együtt a párt május közepén, ahol az Africa Outreach Projectben Penn volt a szónok. A szőke szépség végig támogatóan állt a férfi mellett és a szemtanúk szerint sokszor ölelkeztek is. Egy forrás szerint még itt is boldognak tűntek egymás oldalán és úgy nyilatkoztak, hogy a hitük alapja a mély kapcsolat, ami kettőjük között húzódik. Ezek után érthetetlen, hogy mi történhetett és mégis miért ért véget ez az ígéretes hollywoodi románc is.

A pár hivatalosan még nem erősítette meg a hírt, de az értesülések szerint már nem sok jóra lehet számítani.

Hozzászólások

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

A magánéleti botrányai tették tönkre a színész karrierjét.

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sztárok, akik nem jönnek ki jól egymással.

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Tíz sztár, aki teljesen hétköznapi munkával kezdte a karrierjét.

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Kinek sikerült, kinek nem sikerült visszatérnie a botrány után?

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Sztárok, akiket a saját rajongójuk gyilkolt meg féltékenység, csalódottság vagy az őrült rajongás miatt.

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Világsztárok, akikről nem is gondoltad volna, hogy vannak közös felmenőik.

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A karantén is tud meglepetéseket okozni, mert nem mindenki unatkozik, van aki alkot.

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Népszerű emberek, akik tragikus hirtelenséggel távoztak az élők sorából.

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Ezek a sztárok a filmipar nélkül is gazdagok lennének.

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Nicolas Cage, Cristiano Ronaldo, de Lenny Kravitz is magára maradt a csemetékkel.

http://ujhazak.com