Válik Rékasi Károly és Détár Enikő

29 év házasság után mégis elválik Rékasi Károly és Détár Enikő. A hírt tegnap közös nyilatkozatban jelentették be, mindenkit meglepve ezzel.


Korábban is voltak problémáik, de valahogy mindig visszataláltak egymáshoz. Most azonban úgy tűnik vége. Enikő pedig nemrégen arról beszélt, hogy milyen erős bástya a férje és mennyi mindenen mentek keresztül együtt. Voltak mélypontok és magasságok egyaránt a majdnem harminc éves kapcsolatuk alatt.

9_o_detar_rekasi-DFP

"Bár többször próbáltak minket álompárként feltüntetni, mindig felhívtuk a figyelmet arra, hogy éppen olyan emberek vagyunk, mint bárki más, a mi életünkben is előfordulnak szerethető és nehezen feldolgozható pillanatok. Kitüntetőnek éreztük azt a figyelmet, ami felénk irányult, és tudtuk, hogy sokak számára példaértékű a mi kapcsolatunk. A majd három évtized alatt sokszor sikerült megújítani, szerelemmel feltölteni az együttlétet, kivéve most…" – ismerte el a házaspár.

"Én jelenleg is férfiként szeretem Karit, de tiszteletben tartom a döntését, és elengedem. Visszaadjuk egymás szabadságát. További, új életünkhöz mindkettőnknek sok szerencsét és boldogságot kívánok" – mondta Enikő. " A későbbiekben egymás legapróbb rezdüléseit is kiválóan ismerő kollégákként, játszótársakként lépünk majd közönség elé Te meg én című előadói estünkkel vagy A Rózsák háborúja című előadásunkkal. Közös emlékeinket szeretettel megőrizzük, és egymást tisztelve, s egymásra mindig is figyelve engedjük el a másik kezét." - közölte.

A Rékasi-Détár házaspárnak két gyermeke van, Gigi, aki 23 éves és Zsebi, aki 12 éves.

Különösen szerencsésnek érezzük magunkat, és a sors ajándékának tudjuk be, hogy számunkra ez a 29 év megadatott – közölte a pár a nyilatkozatban. Azt is leszögezték, hogy nem kívánnak a magánéletükkel kapcsolatos több kérdésre válaszolni.

(blikk)

 

Hozzászólások

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

A magánéleti botrányai tették tönkre a színész karrierjét.

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sztárok, akik nem jönnek ki jól egymással.

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Tíz sztár, aki teljesen hétköznapi munkával kezdte a karrierjét.

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Kinek sikerült, kinek nem sikerült visszatérnie a botrány után?

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Sztárok, akiket a saját rajongójuk gyilkolt meg féltékenység, csalódottság vagy az őrült rajongás miatt.

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Világsztárok, akikről nem is gondoltad volna, hogy vannak közös felmenőik.

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A karantén is tud meglepetéseket okozni, mert nem mindenki unatkozik, van aki alkot.

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Népszerű emberek, akik tragikus hirtelenséggel távoztak az élők sorából.

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Ezek a sztárok a filmipar nélkül is gazdagok lennének.

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Nicolas Cage, Cristiano Ronaldo, de Lenny Kravitz is magára maradt a csemetékkel.

http://ujhazak.com