A tudósokat már régóta foglalkoztatja az a kérdés, hogy a Mars bolygón az ember számára miként lehetne élhető életkörülményeket létrehozni. A biztos kolóniák létrehozásához első sorban egy házaspárt kellene juttatni a szomszédos bolygónkra. Az idén a terveket túlmenően Londonban arról tanácskoznak, hogy a vörös bolygón egy ember kolóniát kellene telepíteni. ...
Cikk folytatása...Címke archív:
Feed SubscriptionÁdám első felesége: Lilith
A zsidó legendák szerint Évát csak második nőként teremtette meg Isten, mert Lilith engedetlen volt. A legtöbb hívő letagadja, illetve tudomást sem akar venni arról, hogy Ádám első felesége nem Éva, hanem Lilith volt, aki nem maradhatott sokáig a paradicsomban. Kiűzetésének oka, hogy ragaszkodott a függetlenségéhez, és szuverenitásához. A zsidó ...
Cikk folytatása...Előlegfizetési kötelezettség akik elhagyták az EVA-t
Nem ért még véget a dolguk azoknak a cégeknek, akik a 2011-es év decemberében úgy döntöttek, hogy kilépnek az evából.
Cikk folytatása...Eva 2012: 83 ezren választották
Az eva (egyszerűsített vállalkozói adó) kulcsa 30-ról 37 százalékra nő a módosító törvények értelmében, illetve a bevételi értékhatára a jelenlegi 25 millióról 30 millió forintra emelkedik.
Cikk folytatása...Mi lett drágább 2012-től?
Talán össze sem lehet számolni, hány új kormányintézkedés született 2011-ben. Rossz hír, hogy nagy részük miatt többet kell fizetnünk 2012 január 1-től: áfa, postai díjak, energia, közlekedés…
Cikk folytatása...December 20-ig lehet választani az eva-t, vagy kijelentkezni abból
Az eva (egyszerűsített vállalkozói adó) szerinti adózás december 20-ig, keddig választható, de ugyaneddig lehet kijelentkezni a hatálya alól.
Cikk folytatása...Az állam rettenti el az evásokat
Pár nap van már csak hátra az eva (egyszerűsített vállalkozói adó) hatálya alá bejelentkezés határidejéig. Mivel az eva kulcsa 30-ról 37 százalékra nőtt, nagy kérdés, hogy hányan térnek vissza a társasági adó hatálya alá.
Cikk folytatása...Eva bejelentkezés – Eva kijelentkezés: hogyan?
Mint ahogy a Hir.ma is hírül adta korábban, az eva bejelentkezés és kijelentkezés 2011. december 20-ig lehetséges. Az egyszerűsített vállalkozói adót sok huzavona után még sem vezették ki a 2012-es adótörvények közül, viszont a hozzá tartozó adókulcsot 30-ról 37 százalékra emelték, illetve 30 millió forintra emelkedett az árbevétel-plafon. Aki bizonytalan azt ...
Cikk folytatása...Eva 2012: mikor érdemes váltani?
Az eva (egyszerűsített vállalkozói adó) megúszta a nagy “adóegyszerűsítést”, ám mindössze egy év haladékot kapott. Az eva adókulcsa 30 százalékról 37 százalékra nőtt, a jelenlegi 25 helyett 30 millió forintos éves árbevétel-plafonig. Felmerül a kérdés: megéri-e maradni az eva berkein belül? Az RSM DTM partnere, Marczin Mónika szerint a döntés megalapozásához a bevételek és ...
Cikk folytatása...Eva határidő: december 20-ig kell dönteni
Az eva (egyszerűsített vállalkozói adó) szerint adózást december 1. és 20. között választható az újonnan bejelentkező adózók számára, de kijelentkezni is december 20-ig lehet az eva alól – adta hírül az MTI által a NAV (Nemzeti Adó- és Vámhivatal).
Cikk folytatása...Költségvetés 2012: fiktív bevételeket oszt szét a parlament
Kedden szavazott az Országgyűlés a 2012-es költségvetést érintő 450 módosító indítványról. Az MTI összefoglalójából kiderül, hogy az adóbevételeket és a TB alapokat is érintették a módosítások. A képviselők ismét alkalmazták az évek során már többször is látott “fiktív” bevétel szétosztást, azaz még nem is létező bevételtöbblettel fedeznek jövőbeli többletkiadásokat.
Cikk folytatása...Ez lehet az eva helyett
Tovább egyszerűsíti a kormány a kis- és középvállalkozások számára az adózását – ezt Balog Ádám, az NGM (Nemzetgazdasági Minisztérium) adóügyekért felelős helyettes államtitkára adta hírül.
Cikk folytatása...Megszavazták a 2012-es adótörvényeket
Rövidhírek: a Parlament hétfőn megszavazta a 2012-es adótörvényeket.
Cikk folytatása...Sokba kerülhet elhagyni az eva-t!
Az Adótanácsadók Országos Egyesületének elnöke szerint nagyon sokba is belekerülhet a váltás annak, aki nem szeretne továbbra is az eva (egyszerűsített vállalkozói adó) körén belül maradni. Akár 150.000 forintba is kerülhet az eva köréből való kilépés a jelenleg így adózóknak, mivel a könyvvizsgáló által ellenjegyzett vagyonleltárt is el kell készíteni – mondta ...
Cikk folytatása...
Hírek! – Hír.ma! Hírek pont ma… Hírek, érdekességek itthonról és a nagyvilágból! Bulvár, gazdaság, tudomány, életmód…

