Az előző két jégkorongidényben magyar bajnoki ezüstérmes Debrecen szerződést hosszabbított rutinos kapusával, Hetényi Zoltánnal.
Az akcióhős Dolph Lundgren az öttusa nagyköveteként segíti a sportág nemzetközi szövetségét (UIPM) a 2028-as, Los Angeles-i olimpiáig vezető úton.
Az FTC-Telekom Waterpolo női vízilabdacsapata egymás után és története során is másodszor jutott el a Bajnokok Ligája négyes döntőjéig, a tavalyi végjátékkal ellentétben viszont idén már egyértelműen esélyes az éremszerzésre, akár a végső győzelemre is.
Nem játszhat a vízilabda Bajnokok Ligája máltai négyes döntőjében Vigvári Vince, a Barceloneta magyar válogatott légiósa.
Tíz éve, 2016. június 10-én halt meg Gordie Howe, azaz "Mr. Hockey", minden idők egyik legnagyobb jégkorongozója, aki 32 szezonon, öt évtizeden át játszott az észak-amerikai profi ligában.
Már nem lehet nevezni, mert hetekkel a rajt előtt betelt a 10 500 fős limit a 44. Lidl Balaton-átúszás 5,2 kilométeres főtávjára.
A labdarúgó-világbajnokságra készülő spanyol válogatott magabiztosan nyert Peru csapata ellen Mexikóban.
Az érmek számát tekintve a tavalyihoz hasonló produkcióval elégedett lenne a Magyar Kajak-Kenu Szövetség a csütörtökön kezdődő olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságon.
Luka Modric, a horvát labdarúgó-válogatott csapatkapitánya a szlovének elleni világbajnoki felkészülési találkozón vasárnap este 198. alkalommal lépett pályára a nemzeti csapatban, ezzel pedig beérte a szintén 198 válogatottságnál tartó Lionel Messit.
A magyar csapat a németek és a horvátok mögött harmadik lett a nemzetek rangsorában az ausztriai Schwazban rendezett teke-világbajnokságon.
Udvardy Panna, Bondár Anna és Gálfi Dalma a nőknél, Marozsán Fábián és Fucsovics Márton pedig a férfiaknál rontott helyezésén a teniszezők világranglistáján.
A csütörtökön kezdődő labdarúgó-világbajnokságra készülő ecuadori válogatott 3-0-ra legyőzte Guatemalát és már 21 hónapja nem kapott ki, míg a két vb-résztvevő összecsapásán Kolumbia 2-0-ra verte Jordániát.