Főoldal / Címke archív: (oldal 2)

Címke archív:

Feed Subscription

Minimálisan, de növekedett az utasforgalom 2011-ben

Minimálisan, de növekedett az utasforgalom 2011-ben

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb jelentései szerint a tavalyi évben – a 2010-es esztendőhöz mérten – minimálisan, de növekedett az utasforgalom. A helyközi személyszállítás utasforgalmának megállapodása mellett emelkedésnek indult az utaskilométerben megmutatkozó teljesítmény is, amely elsősorban a légi személyszállításnak köszönhetően növekedett meg három százalékkal.

Cikk folytatása...

Kétmillióval kevesebb utast remél a Malév csődje miatt a Budapest Airport

Kétmillióval kevesebb utast remél a Malév csődje miatt a Budapest Airport

Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs igazgatója az MTI kérésére elmondta, hogy a Malév leállása miatt a Liszt Ferenc repülőteret üzemeltető cég kétmillió fővel kisebb utasforgalmat remél a korábban tervezetthez képest.

Cikk folytatása...

Magyarország is bemutatkozott Bulgária legjelentősebb turisztikai vásárán

Magyarország is bemutatkozott Bulgária legjelentősebb turisztikai vásárán

Idén először vett részt a Magyar Turizmus Zrt. a bulgáriai Holiday & Spa Expio turisztikai vásáron, hogy újabb, feltörekvő piacok felé is népszerűsítsék a hazai turizmust.

Cikk folytatása...

Sikeres volt a Magyar Turizmus Zrt. sao paulói bemutatkozása

Sikeres volt a Magyar Turizmus Zrt. sao paulói bemutatkozása

Rendkívül nagy sikerrel zajlott le a Magyar Turizmus Zrt. által a múlt héten Sao Paulóban megrendezett összejövetel, amelyre a városban zajló karnevál adta az apropót.

Cikk folytatása...

Az arab turisztikai piaccal ismerkedtek a hévízi szállodások

Az arab turisztikai piaccal ismerkedtek a hévízi szállodások

Az arab turisztikai piac alaposabb megismerésének érdekében rendezett közös előadást a Hévíz Turizmus Marketing Egyesület (HTME) a város szállodai szakemberei számára február 21-én. Az előadást Czunyi Tímea, a Magyar Turizmus Zrt. piacfejlesztési menedzsere tartotta meg a hévízi polgármesteri hivatalban.

Cikk folytatása...

Márciusban adhatják át a felújított Károlyi-várkastélyt

Márciusban adhatják át a felújított Károlyi-várkastélyt

A Szatmár.ro szatmárnémeti hírportál szerint napokon belül befejeződhetnek a Szatmár megyében megtalálható erdődi Károlyi-várkastély felújítási munkálatai, amelynek köszönhetően már márciusban átadhatják a magyar történelem több jelentős eseményének is otthont adott építményt.

Cikk folytatása...

Budapesti Tavaszi Fesztivál: Ausztriában is zajlik a promóció

Budapesti Tavaszi Fesztivál: Ausztriában is zajlik a promóció

A Magyar Turizmus Zrt. legfrissebb közleménye szerint, mivel az osztrák turisták legalább egyharmada a kutatások szerint elsősorban kulturális és városlátogatási motivációval indul külföldre, ezért a cég ottani külképviselete kiemelkedő hangsúlyt fektet a közelgő Budapesti Tavaszi Fesztivál promóciójának.

Cikk folytatása...

Korrekt Partner : újabb szlovák-magyar turisztikai védjegy került bevezetésre

Korrekt Partner : újabb szlovák-magyar turisztikai védjegy került bevezetésre

A Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (HKIK) kezdeményezésével és irányításával megvalósult az az Európai Uniós támogatásból fedezett Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program, amelynek keretein belül Korrekt Partner névvel egy vadonatúj védjegyet kívánnak bevezetni az érintett felek.

Cikk folytatása...

Várhatóan már az idén sem fog elkelni a Cseh Légitársaság

Várhatóan már az idén sem fog elkelni a Cseh Légitársaság

Miroslav Dvorák, a Cesky Aeroholding vezérigazgatója egy interjú során kijelentette, hogy a korábbi tervekkel ellentétben, már ötven százalékos esély sincs arra, hogy idén sikerülhet értékesíteni a Cseh Légitársaságot.

Cikk folytatása...

Probléma adódott a Ryanair ingyenjegyeivel

Probléma adódott a Ryanair ingyenjegyeivel

Hazai marketing-hadjáratának keretein belül, Valentin-nap alkalmából mintegy 1800 ingyen jegyre feljogosító utalványt osztott szét a Westendben a Ryanair.

Cikk folytatása...

Egyre több magyar tölti saját ingatlanban horvátországi nyaralását

Egyre több magyar tölti saját ingatlanban horvátországi nyaralását

A horvát statisztikai hivatal által publikált legfrissebb tavalyi adatok szerint egyre több magyar tölti saját, netán rokonai vagy barátai tulajdonában lévő ingatlanban horvátországi nyaralását.

Cikk folytatása...

Máris érződik a Wizz Air járatainak hatása a debreceni szállodákban

Máris érződik a Wizz Air járatainak hatása a debreceni szállodákban

Mint ismeretes, a Wizz Air a napokban bejelentette, hogy júniustól heti három alkalommal menetrendszerinti járatokat indítanak Debrecen és London között. Az új járatok pedig máris éreztetik hatásukat a debreceni szállodákban, jelentette be mindezt Balázs Csaba, a Hotel Lycium igazgatója, aki a brit turistaforgalom jelentősebb megemelkedését reméli az eset kapcsán.

Cikk folytatása...

A Külügyminisztérium a hó-helyzet miatt nem javasolja a romániai utazásokat

A Külügyminisztérium a hó-helyzet miatt nem javasolja a romániai utazásokat

A Külügyminisztérium legfrissebb közleménye szerint egyetlen magyar állampolgárnak sem javasolják az elkövetkezendő napokban a Romániába való utazást, elsősorban a havazás miatt kialakult rendkívül rossz közlekedési viszonyok miatt.

Cikk folytatása...

Turisztikai nagyhatalommá akar válni az Ománi Szultánság

Turisztikai nagyhatalommá akar válni az Ománi Szultánság

A Focus on Travel News értesülései szerint 2020-ig mintegy 12 millió turistát szeretne megragadni magának az Ománi Szultánság, akik az elkövetkezendő nyolc év alatt turisztikai nagyhatalommá szeretnének válni.

Cikk folytatása...
Ugrás a lap tetejére