Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy áruszállítással foglalkozó cég ügyvezetője és társai ellen, akiket azzal gyanúsítanak, hogy valótlan adatokkal szereztek 300 millió forint támogatást egy versenyképesség növelését célzó pályázaton - közölte a főügyészség pénteken az MTI-vel.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csaknem 80 ezer vállalkozástól várja a hétfői határidőre az élelmiszerlánc felügyeletidíj bevallását, az érintettek figyelmét erre a héten fel is hívta az adóhivatal - tájékoztatta az MTI-t szerdán az adóhatóság.
Az elmúlt két évtized legkedvezőbb digitális pályázati lehetősége nyílik meg most kedden a legkisebb cégek előtt.
Miközben több mint 3,3 milliárd forint bírságcsökkentést adott a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az együttműködő és jogkövetésre törekvő vállalkozásoknak 2025-ben, addig a hivatal versenytanácsa 29 vállalkozással szemben 3 milliárd 782,6 millió forint bírságot szabott ki - közölte a GVH.
Kézzelfogható segítséget kapnak a kkv-k, meghaladja az ezer milliárd forintot a Demján Sándor Program segítségével indított beruházások értéke - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn az MTI-vel.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) idén ősszel megrendezett hét országjárásán minden vármegyébe eljutott, 103 helyszínen összesen 3200 vállalkozót és 2500 reménybeli, leendő vállalkozót ért el - tájékoztatta a kamara hétfőn az MTI-t.
A 11 pontos adó- és bürokráciacsökkentési csomagban érintett 230-250 ezer vállalkozás az adóterhek csökkentéséből felszabadult forrásokat szabadon használhatja fel.
Évi 80-90 milliárd forintos adócsökkentést jelenthet a vállalkozásoknak a 11 pontos adócsökkentési és adóegyszerűsítési csomag - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kis- és középvállalkozások fejlesztéséért, technológiáért és védelmi iparért felelős államtitkára.
Az érdeklődő vállalkozók már jelentkezhetnek a SEED Alapítvány Országos Vállalkozói Mentorprogramjára - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az MTI-vel.
A vállalkozói igények alapján 200 millió forintról 400 millió forintra emelkedik a Demján Sándor Tőkeprogramban (DSTP) egy vállalkozásba befektethető tőke maximális összege - jelentette be Hunyadi László.
Nem csak Olaszországban támogatják a költözést.
Az újabb fejlesztésekkel országszerte 800 ezer háztartáshoz és vállalkozáshoz juthat el a legkorszerűbb, üvegszálas optikai internethálózat - mondta az Energiaügyi Minisztérium (EM) infokommunikációért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.