További ukrán munkaerő beengedéséről döntött a cseh kormány

A Bohuslav Sobotka vezette kabinet ezzel a döntéssel reagált a cseh Gazdasági Kamara, valamint az Ipari és Kereskedelmi Kamara hétfői felszólítására, hogy tegye haladéktalanul lehetővé további ukrán vendégmunkások azonnali toborzását és alkalmazását.

"Nem állunk meg az eredetileg ötezresre tervezett kvótánál"- mondta Jan Mládek ipari és kereskedelmi miniszter újságíróknak a kormányülés után. Megjegyezte: eddig már 3800 ukrán jelentkező van csehországi munkára, tehát az eredeti keretet három hónap alatt megtöltenék.



A miniszter szerint megerősítik a belügyminisztérium illetékes osztályát is, amely a csehországi munkát igénylőket ellenőrzi. A munkaadók szerint a cseh kormány hivatalos munkaerő toborzó programja Ukrajnában nem működik, és a kabinet által megállapított kvóták már júniusig ki vannak használva. Egy csehországi munkaengedély elintézése általában 3-6 hónapig tart.

"Felszólítjuk a cseh kormányt, hogy haladéktalanul fogadja el a külügyminisztérium kérését további diplomaták alkalmazására, hogy felgyorsulhasson a kérelmek elbírálása, és a vállalatok számára biztosított legyen a szükséges munkaerő" - olvasható a hétfői felhívásban.

A vállalkozók és munkaadók szövetségének konföderációja szerint jelenleg mintegy 140 ezer alkalmazottat keresnek a csehországi cégek. Jan Wiesner, a konföderáció elnöke szerint Csehországban a munkanélküliség jelenleg alig néhány százalékos, így cseh munkaerővel nincs is esély betölteni az üres álláshelyeket. Amennyiben a cégek a hosszadalmas ügyintézés miatt fél évet várni kénytelenek, komoly gazdasági veszteség éri őket.

Az ukrán munkaerő fokozottabb alkalmazása iránti igény mögött a szakszervezetek szerint nemcsak gazdasági racionalitás van, hanem az is, hogy az ukránok elvállalják azokat a rosszul fizetett munkákat is, amelyeket a csehek már nem. Josef Stredula szakszervezeti vezető úgy véli, hogy a több ukrán vendégmunkás, tehát az olcsóbb munkaerő behozatalának érvei mögött a vállalatok tulajdonosainak spekulációi is meghúzódnak. Michaela Marksová, népjóléti miniszter ezért a döntésről való szavazáskor tartózkodott. Jelenleg több mint 140 ezer ukrán állampolgár dolgozik hivatalos engedéllyel Csehországban.

MTI

Hozzászólások

Virágokat fest a faluja összes házára a 90 éves cseh néni

Virágokat fest a faluja összes házára a 90 éves cseh néni

A kis falu összes házát, de még a kápolnát is csodaszéppé varázsolja a művész nagymama.

Erélyesen figyelmeztette a prágai amerikai nagykövetet a cseh államfő

Erélyesen figyelmeztette a prágai amerikai nagykövetet a cseh államfő

Erélyesen figyelmeztette az Egyesült Államok prágai nagykövetét a cseh államfő, amiért az megjegyzést tett Milos Zeman tervezett moszkvai útjára. "Nem tudom elképzelni, hogy a washingtoni cseh nagy...

Erélyesen beszólt a prágai amerikai nagykövetnek a cseh államfő

Erélyesen beszólt a prágai amerikai nagykövetnek a cseh államfő

Erélyesen beszólt az Egyesült Államok prágai nagykövetének Milos Zeman cseh államfő. "Nem tudom elképzelni, hogy a washingtoni cseh nagykövet tanácsot adna az amerikai elnöknek, hová utazzon. Külfö...

EP-választás - Megkezdődött az EP-választás Csehországban is

EP-választás - Megkezdődött az EP-választás Csehországban is

Megkezdődött az európai parlamenti választás pénteken délután Csehországban is. A csehek harmadszor választanak EP-képviselőket. A Csehországnak kijáró 21 EP-képviselői mandátumért 38 párt és mozga...

Nem mindig használják fel ésszerűen az uniós támogatásokat Csehországban

Nem mindig használják fel ésszerűen az uniós támogatásokat Csehországban

Nem titok, hogy nem mindig használják fel ésszerűen az európai uniós támogatásokat a tagországokban. A prágai sajtó szerint az ilyen esetek Csehországban sem ritkák. A Mladá Fronta Dnes című napila...

Prága javítaná a cseh-kínai kapcsolatokat

Prága javítaná a cseh-kínai kapcsolatokat

A cseh kormány szeretné javítani Prága és Peking viszonyát, lehetőségeket lát a cseh gazdaság számára, ezért a jövőben nem fogja bírálni Tibet kínai megszállását - közölte Bohuslav Sobotka cseh minisz...

Leginkább a szlovákokat, legkevésbé a romákat kedvelik a csehek

Leginkább a szlovákokat, legkevésbé a romákat kedvelik a csehek

Leginkább a szlovákokat, legkevésbé a romákat kedvelik a Csehországban élő nemzeti kisebbségek közül a csehek - derült ki abból az országos közvélemény-kutatásból, amelynek eredményét csütörtökön hozt...

Foghíjas lesz a részvétel a prágai Keleti Partnerség csúcstalálkozón

Foghíjas lesz a részvétel a prágai Keleti Partnerség csúcstalálkozón

Nem vesznek részt a Keleti Partnerség áprilisi prágai csúcskonferenciáján az Európai Unió legfőbb vezetői - közölte a Lidové Noviny című cseh napilap szerdán. Jirí Ovcácek elnöki szóvivő a lap értesül...

A cseh államfőnek nem tetszenek az alacsony védelmi kiadások

A cseh államfőnek nem tetszenek az alacsony védelmi kiadások

Nem tetszik Milos Zeman államfőnek, hogy Csehország egyre alacsonyabb összegeket költ a hadseregre, amely azonban még ezzel a pénzzel sem gazdálkodik ésszerűen. "A kölcsönösen garantált biztonság a...

Ukrán válság - A cseh államfő szerint a Krím esete olyan, mint Koszovóé volt

Ukrán válság - A cseh államfő szerint a Krím esete olyan, mint Koszovóé volt

Koszovó Szerbiától való elszakadásához hasonlította a mai krími helyzetet Milos Zeman cseh államfő pénteki nyilatkozatában, szerinte mindenkire egyforma szabályokat kell alkalmazni. "Van történelmi...

http://ujhazak.com