A leggyakoribb tévhitek és tények az egészségről

Igaza volt a nagymamánknak, amikor hideg vizes zuhanyt javasolt, de az tévedés, hogy a sebeket levegőn kell hagyni. bodily11_600x450
Halhatatlan néphagyományok ezrei között nőttünk fel, amelyeket mi is tovább adunk a következő generációnak nem is sejtve, hogy néhánnyal kapcsolatban tévedésben élünk, ugyanis hiába alkalmazzuk a jó tanácsokat, ha azoknak semmi valóságalapja.

A Focus most eldöntötte, hogy lerántja a leplet a leggyakoribb régi szabályokról, kezdve a hideg zuhannyal, ami állítólag erősíti az immunrendszerünket. Ezt a néphagyományt az egyik jénai egyetemi klinika vizsgálta meg.

A kísérletükben krónikus hörghuruttal kezelt embereket használtak, akiket a Kneipp-kúrának vetettek alá tíz héten keresztül. Az idő lejárata után a vizsgált páciensek immunrendszerében 13 százalékkal nőtt a limfociták száma, tehát jobban működött az immunrendszerük.

Ám nem emiatt állunk be legtöbben a hideg zuhany alá, hanem azért, hogy ellenállóbbak legyünk a fertőzésekkel szemben, ugyanis a váltott vizű fürdés hatására a szervezetünk megtanulja, hogy gyorsabban alkalmazkodjon a hőmérséklet változásához.

Régen erre nem volt szükség, hiszen nem dolgoztunk annyian egész nap egy irodában, hanem szinte mindenki az egész életét a természetben töltötte, ahol az immunrendszer automatikusan megtanulta ezt a folyamatot, tehát ma már tényleg jót tesz nekünk a hideg zuhany.

A sebek gyorsabb gyógyulásával kapcsolatban is hallottunk már olyan jó tanácsot, hogy a levegőn gyorsabban gyógyul, mint akkor, ha bekötjük. Az igazság ezzel kapcsolatban az, hogy már az ókori rómaiak is tudták, hogy a gyógyszerekkel átitatott kötszer jót tesz.

avery-dennison-medicalAz egyik római orvos, Galénosz például több mint százféle kötést különböztetett meg. A legtöbbször a vörösborral átitatott kötést alkalmazták, aminél, ha megszáradt, akkor már a seb is begyógyult.

Egy 1962-es kutatás alapján arra jött rá George Winter angol orvos, hogy a párakötés alatt néhány napon belül új hámszövet alakul ki a seben, míg a száraz kötésnél ez nem így történik. Ám hiába volt a kutatás eredménye, mert ennek ellenére, még mindig sokan a száraz kötést alkalmaztak.

Ráadásul ennél még vattát is tettek a sebre, ami felszívta a nedvességet. Ha pedig kötést cseréltek az orvosok, akkor feltépték a már hegesedésnek indult sebeket.
Ma már tudjuk, hogy tévhit a levegőn szárítani a sebet, és sokkal célra vezetőbb az, ha nem hagyjuk felitatódni a seben keletkező váladékot.

Evés után kétféle tanácsot is hallottunk már életünk során. Az egyik szerint aludjunk, a másik szerint ezer lépést tegyünk meg. Természetesen iskola, és munka mellett egyikre se igazán van időnk, de azért jobb, ha tudjuk, hogy mi az igazság, még mielőtt mi is ezeket tanácsolnánk másoknak!

Az emésztésről tudnunk kell, hogy már akkor elkezdődik, ha a szánkba kerül az étel. A folyamat tovább folytatódik a gyomorban és a belekben ér a végére. A kérdés csak az, hogy mikor teszünk jobbat az emésztésünknek, ha pihenünk, vagy mozgunk?

A pihenés nem a legjobb tanács, ugyanis az emésztés során gyomorsav termelődik, ami, ha fekszünk, akkor visszafolyhat a nyelőcsőbe, ami miatt éghet a gyomrunk.
Az aktív mozgásnál a vérnek az izmokba kell áramolnia, ám alapesetben annak a gyomorban a helye, ezért nehezebben mozgunk evés után.

Az igazság, tehát abban van, hogy mit ettünk. Ha könnyű ételt, mint a saláta, leves, akkor nyugodtan mozoghatunk, ha azonban süteményeket, pörköltet fogyasztottunk, akkor jobban járunk, ha lepihenünk!

Alcohol-drinkingAz alkoholfogyasztással kapcsolatban több jó tanácsot kaptunk már életünk során. Az egyik leggyakoribb mondás a „Sörre bor mindenkor, borra sör meggyötör”. Az igazság az, hogy teljesen mindegy, hogy egyféle vagy többféle italt iszunk-e, mert a mennyiség dönti el, hogy másnap jól leszünk, vagy legszívesebben meghalnánk.

Az alkoholfogyasztással a vécét is gyakrabban látogatjuk meg, ezért több ásványi anyag ürül ki a szervezetünkből, és sok vizet is vesztünk, amivel az agyban lévő víz mennyisége is csökken, ezért fájhat később a fejünk.

Az alkoholról azt is hallottuk, hogy minden nőt megszépít, legalább is a férfiak szemében, hiszen nem egyszer fordul elő, hogy az adott férfi egy olyan nő mellett ébred, akivel józanul sose gyűrte volna össze a lepedőt.

Erről a brit tudósok, 84 diák segítségével, bebizonyították, hogy igaz az állítás, de a kísérletükből az is kiderült, hogy a heteroszexuális, részeg emberek a saját neműket is vonzóbbnak találják, mint józanul, tehát reggel bárkit érhet a vártnál jóval nagyobb és kínosabb meglepetés.

largeHa szeretünk olvasni, akkor biztosan jártunk már úgy, hogy annyira belemerültünk az adott műbe, hogy valaki ránk szólt, hogy már sötét van, és ne olvassunk tovább, mert tönkre megy a szemünk.

Az igazság az, hogy a szemünk úgy működik, mint egy kamera. A fény a pupillán keresztül hatol be a szemünkbe, ahol képpé alakul át. Ez a kép mindig éles lesz, ám, ahogy öregszünk, úgy csökken a szemlencse rugalmassága, s emiatt romlik a szemünk.

A szemgolyónk nagysága viszont változik, ahogy növekszik, s ennek során előfordulhat, hogy domborúbb, vagy laposabb lesz, mint kéne. Emiatt történhet meg az, hogy a gyerekeknél, serdülőknél látásprobléma jelentkezik, de kinövik azt.

Ha sötétben vagyunk, és még kisbetűket is nézünk, akkor a szemünknek többet kell dolgoznia, de ezzel egy egészséges látószervnek nincs gondja. Az igaz, hogy a szemizmok elfáradása miatt rosszabbul látunk, de ha kipihenni magát a szemünk, tehát nem spórolunk az alvással, akkor újra jól fog működni.

A sötétben olvasásról az igazság ezek alapján az, hogy azok a kisgyerekek, akik sokat olvasnak sötétben, azok rövidlátók lehetnek, mert ebben az életszakaszban a szemizmok szürkületkor rövidebbé válnak, és nem állnak vissza az eredeti állapotukba, de ez annyira ritka, hogy ahhoz minden este órákig kellene olvasniuk.

(Forrás: divany.hu )

Hozzászólások

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Ezek voltak a legfurcsább orvosi esetek 2023-ban!

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

Meglepő tények a gerincsérvről: Okok, tünetek és gyógyulás - avagy hogyan előzzük meg ezt a fájdalmas betegséget?

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Segítünk eligazodni a samponok kínálatában, hogy megtaláld a hajadnak legmegfelelőbbet.

Vitamin-kisokos

Vitamin-kisokos

Ezek a szervezet számára legfontosabb vitaminok.

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Betegségek, amelyekkel a férfiaknak számolniuk kell 40 fölött.

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

Az egészséges megjelenés egy mosollyal kezdődik.

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign kezelés egyre népszerűbb fogszabályozó módszer Magyarországon, amely lehetővé teszi, hogy a páciensek kiegyenesítsék fogainak sorát láthatatlan műanyag sínnel.

Így legyünk lelkileg jól!

Így legyünk lelkileg jól!

Mit tehetünk a mentális egészségünk érdekében? Hogyan élhetünk nyugodtabb életet?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

Habár a gyógyszerek gyakran gyors enyhülést hoznak, nem mindenki akar rögtön a patikába rohanni ízületi fájdalom esetén.

http://ujhazak.com