Hogyan és mért legyünk hivatásos optimisták?

Az optimizmus egyik legtipikusabb megnyilvánulása, amikor a szilveszteri parti végén még mindig úgy látod, hogy félig tele van a pezsgősüveg. Pedig - tapasztalatból beszélek - ilyenkor már rég üresen landolt a szemetesben. Az alábbiakban azt foglalom össze, hogyan biztosítsuk magunk számára visszatérő jelleggel az optimizmus kedélyjavító hatásait, és mért érdemes egy mindent félig üresnek látó társadalomban (sok) mindent félig telinek látni.

Ha félig tele van, a poharat is kevésbé kell megdönteni Ha félig tele van, a poharat is kevésbé kell megdönteni

Hogyan legyünk tehát optimisták? Szülessünk jó helyre! Ez több szempontból is így van. Szülőktől lehet optimista géneket örökölni (mintegy 25%-ban ez felelős a pozitív hozzáállásért), optimista géntulajdonos szülők pedig optimistán nevelik gyermekeiket. Vagyis elmarad az örökös ledorongolás, az állandó szemrehányáscunami és a lélekmumifikáló negatív általánosításáradat. A kicsi egy pohár kiöntött víz után nem azt kapja, hogy 'Mindig olyan ügyetlen vagy!', hanem 'Gyere, töröljük fel! Vigyázz, ha az asztal szélére teszed, legközelebb is kiborul.' Elvileg ez ilyen egyszerű.

Totyogóból tocsogó Totyogóból tocsogó

A születendő optimista nem árt, ha a civilizációk között is gondosan válogat. Földrészünkön úgy tűnik nagyobb erőfeszítést igényel a pozitív alapállás, mint bárhol másutt a világon. A tudósok ezt az iskolarendszer azon sajátságának tulajdonítják, hogy a gyerek orrát újra és újra a kudarcaiba verik bele, ahelyett, hogy a sikereire hívnak fel a figyelmét. Ha nálunk Józsika hétfőn egyest kap, kedden meg ötöst, akkor a tanár Józsikát még sokszor fogja arra inteni, hogy nehogy újabb karót szerezzen, holott az erővel pesszimistává tett Józsika azt a szekundát már kijavította.

Ejnye, ejnye Ejnye, ejnye

Nem kell azért rögtön sarokba vágni a darutollas kalapot és sírva vigadás céljából asztalodhoz inteni a cigányt, ha Te is közénk születtél. Van egy-két hasznos trükk, amivel a P halmazból az O halmazba kerülhetsz. Az optimistáknak az segít a jelent és a jövőt rózsásabbnak látni, hogy kissé manipulálják a múltat. A rossz emlékekből okulnak, de a tanulság levonása után törlik őket. A szép emlékeket viszont gyakran előveszik, felelevenítik és felderítik velük esetleges borús óráikat.

Ez a helyes perspektíva Ez a helyes perspektíva

Az optimisták ugyanakkor cselekszenek: bárhogyan is verje őket a sors, ők vagy arrébb menekülnek, vagy ellentámadásba lendülnek. A pesszimisták stratégiája ennek pont ellenkezője: meghúzzák magukat és csöndben vagy jajgatva tűrnek. Pedig a szenvedés mindig sokkal több energiát emészt fel, mint a cselekvés.

Velem akarsz kikezdeni?!!! Velem akarsz kikezdeni?!!!

Az örömpártiság és az önvédelem a bajban együttesen járulnak hozzá az optimisták jobb testi és lelki állapotához. Immunrendszerük ellenállóbb, lelki barikádjaik szinte bevehetetlenek. A depresszió nyüszítve menekül a közelükből.

Remélem, kedvet kaptál egy kis optimizmushoz!

Hozzászólások

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Ezek voltak a legfurcsább orvosi esetek 2023-ban!

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

Meglepő tények a gerincsérvről: Okok, tünetek és gyógyulás - avagy hogyan előzzük meg ezt a fájdalmas betegséget?

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Segítünk eligazodni a samponok kínálatában, hogy megtaláld a hajadnak legmegfelelőbbet.

Vitamin-kisokos

Vitamin-kisokos

Ezek a szervezet számára legfontosabb vitaminok.

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Betegségek, amelyekkel a férfiaknak számolniuk kell 40 fölött.

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

Az egészséges megjelenés egy mosollyal kezdődik.

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign kezelés egyre népszerűbb fogszabályozó módszer Magyarországon, amely lehetővé teszi, hogy a páciensek kiegyenesítsék fogainak sorát láthatatlan műanyag sínnel.

Így legyünk lelkileg jól!

Így legyünk lelkileg jól!

Mit tehetünk a mentális egészségünk érdekében? Hogyan élhetünk nyugodtabb életet?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

Habár a gyógyszerek gyakran gyors enyhülést hoznak, nem mindenki akar rögtön a patikába rohanni ízületi fájdalom esetén.

http://ujhazak.com