Körömrágás miatt halt meg a férfi

Hiába szólt rá az édesanyja, a 40 éves férfi nem tudott leszokni a káros szokásáról.John-Gardener
Iszonyatosan rossz állapotban voltak John Gardener körmei, amelyekben valószínűleg az idegek kihaltak, ezért a férfi észre sem vette, hogy milyen borzalmas pusztítást végez önmagában.

Az amatőr futball bíró Gardenert az édesanyja már többször figyelmeztette, hogy szokjon le a körömrágásról, ám a férfi nem volt képes erre, és már nem is lesz, hiszen néhány nappal a 40 születésnapja után, valamilyen baktériumot összeszedett a körömrágás közben, ami szívelégtelenséget okozott.

A tragikusan elhunyt Gardener, 60 éves édesanyja, padlóra került a hír hallatán. Az asszony elmondta, hogy egyik szülőnek sem kívánja, hogy ilyesmit kelljen átélnie, ezért mindenkinek tisztában kell lennie azzal, hogy a körömrágás rengeteg veszélyt rejt magában.

A gyászoló anya hozzátette, hogy bárki, aki úgy érzi, hogy már berögzült szokásává vált a körömrágás, az azonnal kérjen segítséget, és szokjon le a káros szokásról, mert különben nagyon rossz vége lehet!

Gardner egyébként cukorbeteg is volt, ami annyira súlyossá fajult, hogy három évvel ezelőtt le kellett vágni az egyik lábát.

 

Hozzászólások

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Ezek voltak a legfurcsább orvosi esetek 2023-ban!

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

Meglepő tények a gerincsérvről: Okok, tünetek és gyógyulás - avagy hogyan előzzük meg ezt a fájdalmas betegséget?

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Segítünk eligazodni a samponok kínálatában, hogy megtaláld a hajadnak legmegfelelőbbet.

Vitamin-kisokos

Vitamin-kisokos

Ezek a szervezet számára legfontosabb vitaminok.

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Betegségek, amelyekkel a férfiaknak számolniuk kell 40 fölött.

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

Az egészséges megjelenés egy mosollyal kezdődik.

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign kezelés egyre népszerűbb fogszabályozó módszer Magyarországon, amely lehetővé teszi, hogy a páciensek kiegyenesítsék fogainak sorát láthatatlan műanyag sínnel.

Így legyünk lelkileg jól!

Így legyünk lelkileg jól!

Mit tehetünk a mentális egészségünk érdekében? Hogyan élhetünk nyugodtabb életet?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

Habár a gyógyszerek gyakran gyors enyhülést hoznak, nem mindenki akar rögtön a patikába rohanni ízületi fájdalom esetén.

http://ujhazak.com