Napi 4 teáskanál olívaolaj hat hét alatt csökkenti a szívroham kockázatát

A kenyér olívaolajba mártogatásával csökkenteni lehet a szívroham kockázatát mindössze hat hét alatt.

A rendszeres olívaolaj-fogyasztás drámaian javítja a szervezet kémiai folyamatait, amik a koszorúér megbetegedéshez kapcsolódnak. A Glasgow Egyetem által készített tanulmány megerősítette, hogy az egészségügyi ellátás sarokköve a mediterrán étrend, különösen azok számára, akik általában nem esznek olívaolajat. A tanulmány szerint napi 20 ml - körülbelül négy teáskanál olívaolaj - az egészséges felnőttek alapadagjaként használható, mint salátaöntet vagy kenyérrel való felitatással étkezés közben.

19F03DFB000005DC-0-image-2_1416531719497A szívbetegség jelei amit a vizeletben mértek, hat hét alatt javultak.  Az önkénteseket két csoportra osztották, és megkérték, hogy fogyasszanak 20 ml olívaolajat minden nap, a több mint hat hetes időszakban. A fenolvegyületek természetes vegyületek a növényekben, beleértve az olajbogyót is és azt gondolják, hogy ez felelős az olívaolaj védő hatásáért. A kutatócsoport új diagnosztikai technológiát alkalmazott, amitől azt remélik, hogy hamarosan a vizeletmintából már a háziorvosnál kiderülhetnek a betegség korai jelei. Az olívaolaj tartalmaz omega-6 zsírokat, egyfajta "egészséges" többszörösen telítetlen zsírsavakat, amely blokkolja a szervezet válaszát a gyulladásos krónikus betegségekre, mint a szívbetegség és arthritis. Ugyancsak csökkenti a vérnyomást és javítja a jó vér zsírok arányát.

forrás:dailymail.co.uk

Hozzászólások

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Ezek voltak a legfurcsább orvosi esetek 2023-ban!

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

Meglepő tények a gerincsérvről: Okok, tünetek és gyógyulás - avagy hogyan előzzük meg ezt a fájdalmas betegséget?

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Segítünk eligazodni a samponok kínálatában, hogy megtaláld a hajadnak legmegfelelőbbet.

Vitamin-kisokos

Vitamin-kisokos

Ezek a szervezet számára legfontosabb vitaminok.

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Betegségek, amelyekkel a férfiaknak számolniuk kell 40 fölött.

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

Az egészséges megjelenés egy mosollyal kezdődik.

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign kezelés egyre népszerűbb fogszabályozó módszer Magyarországon, amely lehetővé teszi, hogy a páciensek kiegyenesítsék fogainak sorát láthatatlan műanyag sínnel.

Így legyünk lelkileg jól!

Így legyünk lelkileg jól!

Mit tehetünk a mentális egészségünk érdekében? Hogyan élhetünk nyugodtabb életet?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

Habár a gyógyszerek gyakran gyors enyhülést hoznak, nem mindenki akar rögtön a patikába rohanni ízületi fájdalom esetén.

http://ujhazak.com