Szívszorító! Beteg magzatuknak írt bakancslistát teljesítik a fiatal szülők

Szívszorító módon akarja a lehető legtöbb időt tölteni születendő babájával egy fiatal pár. A kis Shane Michael Haley súlyos betegen fog a világra jönni, ezt tudva a szülők bakancslistát írtak neki, amit megpróbálnak teljesíteni.


Jennánál az anyukánál a terhesség második hónapjában fedezték fel, hogy a babának súlyos rendellenessége van, ún. anencephaliája, vagyis agyvelőhiánya. Ez azt jelenti, hogy a koponyájának és az agyának egy része nem fejlődik ki.

090514-cc-shane-ultrasound

98878

Az ilyen súlyos betegen született babák csak nagyon rövid ideig élnek.

Mikor a szülők szembesültek mindezzel összeállítottak egy listát speciálisan a kicsinek. Erre pedig felvettek minden olyan élményt, amit Shane-nel meg akarnak osztani. Ez tartalmaz látogatást New York-ba, állatkerti programokat, tengerpartot, hoki meccset és koncertet is.

24397

Jenna és Dan Haley egy Facebook-oldalt is létrehoztak, Prayers for Shane, azaz Imák Shan-ért néven, ahol már több mint 200 ezren követik, hogy mi történik velük.

1410547727516_Image_galleryImage_When_you_find_out_you_re_

„Shane megmutatta nekünk, hogy minden napból a lehető legtöbbet kell kihozni” – írták az oldalukon.

24396

A philadelphiai fiatalok hihetetlen bátorsággal és pozitív szemlélettel próbálnak szembenézni a szörnyű valósággal. „Ez a legnehezebben feldolgozható dolog a világon, de végig kell menni rajta. A szülei vagyunk és gondoskodnunk kell róla, amíg lehet” – mondta az anyuka.

090414-cc-prayers-for-shane-new-2-big-red-chair

090414-cc-prayers-for-shane-new10-lancester

Dan pedig egy tévéműsorban a következőt mondta: elmondta: -"A legtöbb család megvárja, amíg a baba megszületik, hogy elkezdjenek közös emlékeket gyűjteni, de mi megértettük, hogy nagyon kevés időnk van, és szeretnénk a lehető legtöbbet a kisfiúnkkal tölteni. Őszintén értékeljük minden percben, hogy van egy kisfiúnk, minden este hálát adunk Istennek, hogy ő egy ilyen különleges gyermek."

1410547806909_Image_galleryImage_When_you_find_out_you_re_

A baba várhatóan októberben fog megszületni, de a rendellenesség miatt nem tudni mennyi ideig él majd.

1410555881492_Image_galleryImage_When_you_find_out_you_re_

10559730_773393466016197_1831364927238019672_n

Forrás: hír24

Hozzászólások

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Ezek voltak a legfurcsább orvosi esetek 2023-ban!

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

Meglepő tények a gerincsérvről: Okok, tünetek és gyógyulás - avagy hogyan előzzük meg ezt a fájdalmas betegséget?

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Segítünk eligazodni a samponok kínálatában, hogy megtaláld a hajadnak legmegfelelőbbet.

Vitamin-kisokos

Vitamin-kisokos

Ezek a szervezet számára legfontosabb vitaminok.

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Betegségek, amelyekkel a férfiaknak számolniuk kell 40 fölött.

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

Az egészséges megjelenés egy mosollyal kezdődik.

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign kezelés egyre népszerűbb fogszabályozó módszer Magyarországon, amely lehetővé teszi, hogy a páciensek kiegyenesítsék fogainak sorát láthatatlan műanyag sínnel.

Így legyünk lelkileg jól!

Így legyünk lelkileg jól!

Mit tehetünk a mentális egészségünk érdekében? Hogyan élhetünk nyugodtabb életet?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

Habár a gyógyszerek gyakran gyors enyhülést hoznak, nem mindenki akar rögtön a patikába rohanni ízületi fájdalom esetén.

http://ujhazak.com