Amiről terhesen sem kell lemondanunk

A rengeteg tiltás mellett akad, amit várandósan is megengedhetünk magunknak.pregnant-woman-outsideA gyerekvállalás szép dolog, de vagyunk néhány, akinek azonnal az jut az eszébe, hogy mit nem csinálhat a következő hónapokban. Ilyen kerülendő dolog például a kávézás, a sportolás, a penészes sajtok fogyasztása, a szaunázás, a halak fogyasztása, a repülőgéppel történő utazás, de még az is, hogy ne menjen lefelé a lépcsőn.

Természetesen a rengeteg tiltás között van, amit muszáj betartanunk, tehát jobb, ha kerüljük a stresszes életmódot, ám akad néhány dolog, ami nem tilos, csak egy kicsit módosítanunk kell azon, ahogy a terhesség előtt csináltuk a következő tevékenységeket.

Kistestű halak: Az orvosok azért javasolják, hogy terhesen kerüljük a halak fogyasztását, mert azokban higany található. A várandósság alatti halfogyasztásnak azonban nagyon sok pozitív hatása van.

A halakban omega-3 zsírsav van, amitől egyrészről a gyerek okosabb lesz, másrészről a kismama szülés utáni depressziójának kockázata is csökkenhet. Az azonban nem mindegy, hogy milyen halat eszünk várandósan. Figyeljünk arra, hogy alacsony higanytartalmú fajtát válasszunk, tehát kis termetű, nem ragadozókat.

Az olyan nagy, ragadozó halak szervezetében, mint a tonhal, cápa, kardhal, királymakréla, felhalmozódik a higany. Lazacot, szardíniát, pisztrángot, sima makrélát, harcsát és tilápiát nyugodtan fogyaszthatunk terhesen.

Kávé: Ha imádjuk a kávét, teát, csokoládét, akkor várandósan igazi szívfájdalom lehet, hogy megtiltják ezeknek a fogyasztását, ám jó hír, hogy míg régen szigorúan tiltották a koffeintartalmú italok fogyasztását, addig napjainkban már megengedőbbek az orvosok, védőnők.

Igaz, hogy a kávéban, teába, de még a csokoládéban is van koffein, ezért mértéktelenül még akkor sem ehetjük, ihatjuk, ha nem vagyunk terhesek. Amikor viszont gyereket várunk, akkor egy friss kutatás szerint, naponta nagyjából négy kávényi koffeint kaphat a szervezetünk.prenanSport: Nem túl jó ötlet terhesen lefutni a maratont, de a sportot nem kell teljesen kitiltanunk az életmódunkból addig, míg nem szültük meg a gyerekünket. Az, hogy mit és mennyit sportolhatunk, elsősorban attól függ, hogy a terhesség előtt mit és mennyit sportoltunk.

Amennyiben már több évtizede jógázunk, síelünk, akkor nyugodtan folytathatjuk, de akkor felejtsük el a sportot, ha csak két napja kezdtük el, mert könnyen előfordulhat hogy elesünk. A terhesség alatti sportnak nagyon sok előnye van, hiszen általa csökkenhet a császármetszések aránya, illetve a testmozgással fenntartható a magzat és az anyuka testsúlya, és a terhesség alatti cukorbetegség kezelésében is nagy segítség lehet.

Ugyancsak a terhesség alatti sport mellett szól, hogy csökkenhet a magas vérnyomás és a szülés utáni depresszió tünetei, de ez a kettő még nem bizonyított tény. A sport típusa, gyakorisága, intenzitása attól függ, hogy mennyire vagyunk edzettek, valamint fontos, hogy az orvosunk tanácsait is meghallgassuk.

Nem túl forró fürdő: Ez attól függ, hogy mennyire forró a víz. A kutatások eredménye szerint az károsíthatja a magzatot, ha a víz legalább két fokkal, hosszabb ideig meghaladja a kismama testhőmérsékletét.

Ez független attól, hogy az anya testhőmérséklete mitől emelkedik, mert csak a hőhatás erőssége és annak hossza számít. Ebből következik, hogy a magzatra károsan hathat, ha többször, vagy hosszú ideig magas lázzal járó betegségünk van, vagy úgy szaunázunk, hogy abban nincs gyakorlatunk.

A forró fürdő esetében arra kell nagyon odafigyelnünk, hogy ne melegedjünk fel 38,9 fok fölé, és ez ne tartson hosszabb ideig. Amennyiben nem akarunk fürdés közben lázat mérni, akkor készítsünk például 38 fokos vizet.

A még kellemesnek mondható fürdővíz egyébként is 36-37 fokos, míg a 40 és annál melegebb víz már néhány perc után elviselhetetlen, mert éget, úgyhogy még akkor sem bírjuk sokáig, ha nem várunk gyereket. A fürdővízzel tehát maradjunk a biztonságos zónában!pragnantBolti camembert: A penészes sajtok fogyasztásától azért szokták óva inteni a terhes nőket, mert hagyományosan pasztörizálatlan tejből készülnek, tehát Listeria baktérium fordul elő bennük.

A Listeria nagyon veszélyes, ha gyereket várunk, mert vetélést, fejlődési rendellenességet okozhat. Szerencsére a boltokban kapható sajtok többsége napjainkban pasztőrözött tejből készül, tehát ezekből ehetünk.

A baktériumot a megfelelő hőkezeléssel el lehet pusztítani, ezért a rántott camembert-t, vagy olyan ételeket, amelyek ebből készülnek, terhesen is megehetjük. Fontos azonban, hogy ne fogyasszunk kézműves, házi készítésű sajtokat, ha pedig boltba veszünk ilyet, akkor mindig olvassuk el a címkét, és csak akkor együk meg a sajtot, ha ráírták, hogy „pasztörizált tejből készült” a termék.

(Forrás: divany.hu)

Hozzászólások

Fa-teszt, amiből kiderül, hogy milyen változásokra számíthatsz 2024-ben

Fa-teszt, amiből kiderül, hogy milyen változásokra számíthatsz 2024-ben

Válassz egy fát az alábbiak közül, majd olvasd el a neked szóló elemzést!

Ezt árulja el rólad az, hogy hova mennél nyaralni

Ezt árulja el rólad az, hogy hova mennél nyaralni

Válaszd ki az alábbi képek közül azt, amelyik a legvonzóbb a számodra!

Tedd meg, amit nem sikerült a tavasz első felében!

Tedd meg, amit nem sikerült a tavasz első felében!

Életmódtanácsok, amelyekkel sikeresebbé teheted az életedet az évszak második felében.

Rémálomfejtés

Rémálomfejtés

Mit jelent, ha például halállal, üldözéssel vagy fulladással álmodsz?

Ebből a tesztből kiderül, hogy mi az életfilozófiád

Ebből a tesztből kiderül, hogy mi az életfilozófiád

Válassz egy képet, majd olvasd el a neked szóló elemzést.

Erdei út mesél a személyiségedről

Erdei út mesél a személyiségedről

Válaszd ki a neked legjobban tetsző képet, majd olvasd el a döntésedhez tartozó elemzést.

Fedezd fel a legerősebb tulajdonságodat!

Fedezd fel a legerősebb tulajdonságodat!

Amelyik állatot először meglátod a képen, az mutatja be az igazi éned.

A laptop és a barátság bánta az árpilisi tréfát

A laptop és a barátság bánta az árpilisi tréfát

Tíz bolondok napi tréfa, ami rosszul sült el.

Fontos dolgot árul el rólad, hogy hány kutyát látsz a képen

Fontos dolgot árul el rólad, hogy hány kutyát látsz a képen

Mire van most a legnagyobb szükséged?

Ezt teheted annak érdekében, hogy ne boruljon fel a belső ritmusod az óraátállítás miatt

Ezt teheted annak érdekében, hogy ne boruljon fel a belső ritmusod az óraátállítás miatt

Így vészeld át az óraátállítás negatív hatásait!

http://ujhazak.com