Ausztriában nem tartanak járványtól

Ugyan van egy zikavírussal fertőzött beteg Ausztriában, a szakértők mégsem tartanak attól, hogy járvány törne ki az országban - adta hírül pénteken a Die Presse című osztrák lap.zikaA bécsi orvosi egyetem közlése szerint a zikavírust egy Brazíliából hazatért osztrák nő szervezetében mutatták ki.
A trópusi betegségekkel foglalkozó szakértő szerint a következő hetekben egyre több utazó fog hazatérni úgy, hogy szervezetében kimutatható lesz a fertőzés, azonban többségük nem lesz beteg, észre sem fogja venni, hogy elkapta a vírust.

Ha az illető nem várandós vagy nem tervez éppen gyermekvállalást, akkor ennek nincs jelentősége - közölte Herwig Kollaritsch. Elmondása szerint Ausztriában azért nem kell járványtól tartani, mert a osztrák klíma hűvösebb, és nem élnek meg nagy számban azok az állatok, amelyek terjeszthetnék a kórt.

Latin-Amerikában, ahol a fertőzés az Egészségügyi Világszervezet szerint robbanásszerűen terjed, a zikavírust többnyire szúnyogok terjesztik. Az osztrák szakértő elővigyázatosságra intette azokat, akik az érintett régiókba készülnek.

Ausztriában a tigrisszúnyog terjesztheti a kórokozót. Ezt a rovarfajt már 2012-ben észlelték az országban, de a maláriát terjesztő szúnyogfajta is feltűnt az országban - hangzott el az osztrák közszolgálati rádió (ORF) adásában. Szakértők elmondták: ezek a nem őshonos állatok a nemzetközi kereskedelem során szállított árukkal együtt "utazhatnak be" külföldről az országba.

A vírus Afrikából származik, először az ugandai Zika-erdőben egy rhesusmajomban azonosították 1947-ben, emberben pedig először 1968-ban Nigériában. A zikaláz az amerikai kontinensen 2014 februárjában ütötte fel először a fejét.

A többek között az úgynevezett egyiptomi csípőszúnyog által terjesztett, eddig jellemzően csak viszonylag könnyű lefolyású megbetegedést okozó vírus a gyanú szerint újabban úgynevezett kóros kisfejűséget is okozhat a születendő magzatnál. Brazíliában október óta csaknem négyezer ilyen problémával szenvedő csecsemő jött világra. 2014-ben a kórosan kisfejű újszülöttek száma nem érte el a százötvenet.

Zikavírust azonosítottak több európai országban is, dán, brit és holland állampolgár szervezetében is kimutatták már, valamint Svájcban, Svédországban és Németországban is regisztráltak már ilyen megbetegedést.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

A férfi 78 éves volt.

Megbetegedések és természetes gyógyír a horoszkóp alapján

Megbetegedések és természetes gyógyír a horoszkóp alapján

A csillagjegyed szerint milyen betegségekre vagy hajlamos, és milyen gyógynövények segíthetnek?

Ezek az országok eddig megúszták a világjárványt!

Ezek az országok eddig megúszták a világjárványt!

Mi vált be náluk a koronavírus ellen?

Mire utalhatnak a betegségek és a különböző panaszok?

Mire utalhatnak a betegségek és a különböző panaszok?

Nézd meg a betegséged lelki eredetét. Hiszel benne?

Cukorbetegségről információk- nem csak cukorbetegeknek

Cukorbetegségről információk- nem csak cukorbetegeknek

Egyre elterjedtebb a cukorbetegség, azonban mégsem tudunk eleget.

Mit jelent a bipoláris zavar?

Mit jelent a bipoláris zavar?

Egyre többször hallani, hogy valaki bipoláris, mégsem vagyunk tisztában sokszor a jelentésével.

Így ért véget a múlt öt súlyos járványa!

Így ért véget a múlt öt súlyos járványa!

Hogyan fejeződött be a pestis, a fekete himlő és a kolera?

Emberre veszélyes betegségeket terjesztő állatok

Emberre veszélyes betegségeket terjesztő állatok

Mit kaphatunk el a haszon- és vadállatoktól?

A WHO tanácsai a koronavírus ellen

A WHO tanácsai a koronavírus ellen

Így védekezhetsz a tüdőgyulladást okozó betegséggel szemben.

Az elmúlt évek legsúlyosabb járványai

Az elmúlt évek legsúlyosabb járványai

Ezek voltak a közelmúlt legpusztítóbb vírusai.

http://ujhazak.com