Bakancslistát írt a hamarosan megvakuló kisfiú

Louie Corbett szeretné a lehető legtöbbet látni a világból.Louie Corbett3Lassan megvakul a 13 éves Louie Corbett. Az Aucklandben élő kisfiú a retinitis pigmentosa nevű genetikai rendellenességben szenved. A betegség lényege az, hogy a fényérzékelő sejtek működése fokozatosan megszűnik, aminek hatására a beteg látása folyamatosan romlik.

Először sötétedéskor jelentkezik egyfajta farkasvakság, majd kialakul a csőlátás, s végül bekövetkezik a teljes vakság. A betegséget Louie és a két bátyja is örököltek, ám arra nem számított a kisfiú, hogy ő lesz hármójuk közül az első, aki a leggyorsabban elveszti a látását.

Louie látása 50 százalékkal romlott az elmúlt évben, ami végtelenül elszomorította, viszont most úgy döntött, hogy a kesergés helyett, megpróbálja a lehető legtöbb dolgot, helyszínt megnézni a világból.

Louie CorbettA célja érdekében, a kisfiú megírta a bakancslistáját, amin olyan helyszínek szerepelnek, mint a Grand Canyon, a Niagara-vízesés, az Empire State Building, a Google kaliforniai központja és a kedvenc kosárlabda-csapata.

Louie Corbett2Sajnos Louie esetében nemcsak az idő kevés a lista teljesítéséhez, hanem a pénz is komoly akadályt jelent. A kisfiú története azonban sok ember érdeklődését felkeltett, és egy egész komoly mozgalom épült Louie és a bakancslista köré. Az egy hónapja tartó megmozdulással eddig 25 ezer dollárt, azaz 5,8 millió forintot sikerült összegyűjteni, ami elég arra, hogy Louie mindent láthasson, amit felírt.

(Forrás: neon.hu)

Hozzászólások

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

A férfi 78 éves volt.

Megbetegedések és természetes gyógyír a horoszkóp alapján

Megbetegedések és természetes gyógyír a horoszkóp alapján

A csillagjegyed szerint milyen betegségekre vagy hajlamos, és milyen gyógynövények segíthetnek?

Ezek az országok eddig megúszták a világjárványt!

Ezek az országok eddig megúszták a világjárványt!

Mi vált be náluk a koronavírus ellen?

Mire utalhatnak a betegségek és a különböző panaszok?

Mire utalhatnak a betegségek és a különböző panaszok?

Nézd meg a betegséged lelki eredetét. Hiszel benne?

Cukorbetegségről információk- nem csak cukorbetegeknek

Cukorbetegségről információk- nem csak cukorbetegeknek

Egyre elterjedtebb a cukorbetegség, azonban mégsem tudunk eleget.

Mit jelent a bipoláris zavar?

Mit jelent a bipoláris zavar?

Egyre többször hallani, hogy valaki bipoláris, mégsem vagyunk tisztában sokszor a jelentésével.

Így ért véget a múlt öt súlyos járványa!

Így ért véget a múlt öt súlyos járványa!

Hogyan fejeződött be a pestis, a fekete himlő és a kolera?

Emberre veszélyes betegségeket terjesztő állatok

Emberre veszélyes betegségeket terjesztő állatok

Mit kaphatunk el a haszon- és vadállatoktól?

A WHO tanácsai a koronavírus ellen

A WHO tanácsai a koronavírus ellen

Így védekezhetsz a tüdőgyulladást okozó betegséggel szemben.

Az elmúlt évek legsúlyosabb járványai

Az elmúlt évek legsúlyosabb járványai

Ezek voltak a közelmúlt legpusztítóbb vírusai.

http://ujhazak.com