Előzzük meg a repülés közbeni rosszullétet!

Fontos a hidratálás, de a járatokon felszolgált ételekkel is legyünk óvatosak!flyA nyaralás sok ember számára elképzelhetetlen repülés nélkül, hiszen már az felér egy felejthetetlen élménnyel, hogy a felhők felett szállva, lenézhetünk a Földre, ám ez az emlék könnyen rémálommá változhat egy-két rosszullét, betegség miatt, amiket egy kis odafigyeléssel megelőzhetünk.

Ventilátor használata: Sokan elzárjuk az ülés feletti légbefúvót, mert túl hidegnek találjuk az onnan érkező levegőt, ám ez nagy hiba! Inkább vegyünk fel egy kabátot, vagy még egy pulóvert, mert a ventilátoron keresztül érkező levegő segít abban, hogy elkerüljük a repülés közbeni megbetegedést.

A repülőgépek klímája igazi mennyország a kórokozók számára, de a ventilátorból érkező levegő többszörösen szűrt, tehát tisztább, ráadásul távolabb fújhatja a beteg utasok kórokozóit tőlünk. Az influenza esetében például bizonyított tény, hogy a legtöbb repülőgépen, ha leállt a szellőztetőrendszer, akkor az utasoknak 30 percen belül el kell hagyniuk a fedélzetet.

Repülőgépen felszolgált ételek: Ha olyan légitársasággal utazunk, ahol az út során kapunk enni, akkor a legegyszerűbben azzal kerülhetjük el az élelmiszerekhez köthető betegségeket, ha nem fogyasztjuk el az ételt, ugyanis sokan ettől lesznek rosszul.

Egy átfogó, élelmiszerbiztonsági vizsgálat eredményéből kiderült, hogy hangyákat, legyeket, csótányt, kőtörmeléket és listeria baktériumot is találtak a repülőgépeken felszolgált élelmiszerekben. Amennyiben nem szeretnénk otthagyni az elénk tett ételt, akkor csak abban az esetben együnk belőle, ha az étel tűzforró, vagy minden élelmiszer külön, eredeti, jól záródó csomagolásban van!

fliHidratálás: Minél magasabbra emelkedik a repülőgép, annál vékonyabb a levegőréteg, és kisebb a páratartalom. Ennek hatására a szervezet egyre kevésbé képes felvenni a harcot a kórokozókkal szemben, ráadásul kiszárad a száj- és orrüregünk. A nazális rendszer működési hatásfoka ilyenkor sokat csökken.

Ezt a problémát kiküszöbölhetjük azzal, hogy igyunk sok folyadék a repülés előtt és alatt, mert így nedvesen tarthatjuk az orrunkat és a torkunkat. Jó megoldás a sós orrspray, vagy más orrnedvesítők használata is, mert ezekkel növelhetjük a szervezet ellenálló képességét.

Használjuk kézfertőtlenítőt: A repülőgépek levegője lehetővé teszi, hogy a légúti megbetegedésekért felelős vírusok akár 3 óránál tovább is életben maradjanak a felületeken. Ha úgy érezzük, hogy vagyunk olyan pechesek, hogy elkapjuk ezeket, akkor használjunk kézfertőtlenítő gélt vagy fertőtlenítő törlőkendőt az ülés és környékünk megtisztítására.

Kerüljük a beteg utasokat: Egy repülőn ezt nem olyan egyszerű kivitelezni, mint a villamoson, de annyit megtehetünk, hogy elkerüljük azokat az utasokat, akik köhögnek, tüsszögnek. A kutatások szerint elég két sornyira, vagy két ülésre lennünk a beteg utastól ahhoz, hogy megfertőződjünk.

A legegyszerűbb dolog, amit tehetünk az, ha átülünk egy szabad helyre, vagy arcmaszkot viselünk. Amennyiben egyik megoldás sem járható út, akkor döntsük hátra az ülésünket, mert ezzel is növeljük a távolságot!

flyyMélyvénás trombózis: Ha hosszú órákig ülünk egy helyben, akkor nagy kockázatnak tesszük ki magunkat. Különösen a hosszú, transzatlanti járatokon fordulhat elő, hogy a combban és a lábszárban vérrög alakul ki, ami akár a tüdőbe is juthat, ahol tüdőembóliát, és halált okozhat.

Mivel ez egyáltalán nem játék, ezért fontos megelőznünk a bajt! A trombózis kockázatát csökkenthetjük azzal, hogy direkt az erre kifejlesztett, kompressziós harisnyát viseljük, valamint rendszeresen álljunk fel, és sétáljunk egyet. Ugyancsak jó ötlet, ha 30 percenként, vagy óránként megmozgatjuk az alsó végtagok izomzatát olyan gyakorlatokkal, amelyek a trombózis megelőzésére szolgálnak, tehát például hajlítsuk be a lábujjainkat.

A folyamatos, bő folyadékfogyasztás is segíthet megakadályozni a bajt, mert ezzel a vér felhígul, amiben így nehezebben képződik rög. Szigorúan tilos azonban a kávé és az alkohol fogyasztása, mert ezek dehidratálnak! Ügyeljünk arra, hogy kényelmes, szellős ruhát vegyünk fel. A szoros, szűk ruhákat felejtsük el, ha repülőre ülünk!

Fülbajok: Repüléskor a legtöbben fülbajokra, szédülésre, csökkenő hallásra panaszkodunk, mert a kabin légnyomása változik, ahogy a repülő emelkedik, vagy süllyed. Ennek oka az, hogy megbomlik az egyensúly a fülkürtben. A fülbajokat megelőzhetjük azzal, ha nagyokat nyelünk, vagy kortyolunk, esetleg ásítunk. Amikor minden újra normális, akkor egy kisebb kattanást fogunk érezni a füleinkben.

(Forrás: webbeteg.hu)

Hozzászólások

Nagyon ijesztő és nehezen felismerhető a Münchausen- kór- érdemes tudni mi is ez valójában

Nagyon ijesztő és nehezen felismerhető a Münchausen- kór- érdemes tudni mi is ez valójában

A hipochondriát mindenki ismeri, de ez a betegség ennél sokkal rosszabb és veszélyesebb.

Nem részeg, leesett a cukra! - ne ítélj elhamarkodottan, a tünetek megtévesztőek

Nem részeg, leesett a cukra! - ne ítélj elhamarkodottan, a tünetek megtévesztőek

Sokszor egy cukorbeteg rosszullétét illuminált állapotnak titulálják, pedig a betegnek gyors segítségre lenne szüksége.

Ezt mindenképp tudnunk kell, ha megbetegszünk

Ezt mindenképp tudnunk kell, ha megbetegszünk

Fontos tisztában lennünk azzal, hogy vírus vagy baktérium áll a betegségünk hátterében.

A sikeres műtét után 8 hónappal halt meg a fiú, akinek a feje a testére lógott

A sikeres műtét után 8 hónappal halt meg a fiú, akinek a feje a testére lógott

Mahendra Ahirwar orvosa teljesen ledöbbent a hírtől.

Porrá zúzott unikornis szarvval próbálták gyógyítani az influenzát

Porrá zúzott unikornis szarvval próbálták gyógyítani az influenzát

A történelem legfurcsább praktikái, amelyektől az őseink a gyógyulást várták.Elkezdődött az influenza szezonja, ami ellen minden eszközt bevetve próbálunk védekezni. Egészségesen táplálkozunk, vitamin...

Titokzatos betegségben szenved a 4 éves kisgyerek

Titokzatos betegségben szenved a 4 éves kisgyerek

Bajezid Sikdar úgy néz ki, mint egy öregember, de mégsem a progéria nevű betegségben szenved.Szegény családba született Bajezid Sikdar, aki 4 éves kora ellenére úgy néz ki, mintha egy öregember lenne....

Donor immunsejtekkel vette fel a harcot a rák ellen egy kutatócsoport

Donor immunsejtekkel vette fel a harcot a rák ellen egy kutatócsoport

Egészséges donortól vett immunsejtekkel vette fel a harcot a rák ellen egy holland-norvég kutatócsoport, amely bebizonyította, az alapelv helytálló.A Holland Rákkutatási Intézet és az Oslói Egyetemi K...

24 óra alatt végez a beteggel az Afrikát fenyegető kór

24 óra alatt végez a beteggel az Afrikát fenyegető kór

Minden eddiginél súlyosabb járvány csaphat le 450 millió emberre.Az ebola után újabb gyilkos járvány fenyegeti Afrika 450 millió lakosát. Az áldozattal 24 óra alatt végezni képes kór a meningitisz, am...

Elhunyt szerelmével indult romantikus hétvégére a nő

Elhunyt szerelmével indult romantikus hétvégére a nő

Öt történet a legbizarrabb szexuális fétisről.A szexualitás területén rengeteg fétist ismerünk, amelyek közül némelyik teljesen elfogadható, míg mástól egyenesen elborzadunk. A nekrofília a második ka...

80 éves a világ legidősebb Down-szindrómával élő embere

80 éves a világ legidősebb Down-szindrómával élő embere

Csak 21 évet jósoltak Joe Sandersonnak, aki négy évvel idősebb, mint a korábbi rekorder.Joe Sanderson a saltburni Hazelgrove Court Ápolási Otthonban, a családja és a gondozói körében, ünnepelte a 80. ...

http://ujhazak.com