Betegséget okozhat az, amilyen pózban alszunk

Hason, háton, jobbra fordulva, balra fordulva, vagy magzatpózban szeretünk aludni?sleepAz alvási szokásaink hatással vannak a közérzetünkre, egészségünkre, legalábbis ezt állítják a kutatók, akik szerint némelyik póz korai öregedést okozhat, vagy csökkentheti az Alzheimer-kór kialakulásának esélyét.

Amennyiben kíváncsiak vagyunk arra, hogy a kutatások szerint mi az előnye, illetve hátránya annak, ha hason, háton, jobbra fordulva, a bal oldalunkon, esetleg magzatpózban alszunk, akkor most megtudhatjuk.

Magzatpóz: Remek stresszoldó, hiszen tudat alatt a gyermekkori kényelemre emlékeztethet.Amy Hope masszőr szerint ez a legkényelmesebb alvópóz, mert elég teret ad ahhoz, hogy a gerinc könnyen mozoghasson miközben alszunk, de csak abban az esetben, ha nem kuporodunk túlzottan össze, a légzésünk pedig megfelelő.

Chris Idzikowski alváskutató véleménye az, hogy általában azok az emberek alszanak magzatpózban, akik lelkiismeretes, stabil személyek.Ők éjszaka, álmukban vezetik le a stresszt, tehát ez az oka annak, ha tettre készen, felfrissülve ébredünk.

A magzatpóz hátránya, hogy súlyosbíthatja a nyakfájdalmat, mert nyomás nehezedik a fejünk ízületeire.Hope emiatt azt tanácsolja, hogy mindenképpen használjunk párnát, mert az garantálhatja, hogy jól álljon a nyakunk, gerincünk, ezért kisebb a valószínűsége, hogy fájó nyakkal ébredünk.

A legjobb, ha kemény párnát választunk, illetve legyen olyan nagy, hogy betöltse a fülünk és nyakunk közötti helyet.A fejünket tartsuk egyenesen, párhuzamosan a gerincünkkel, vállunkkal.

A vállas férfiaknak vastagabb párnát kell venniük, mint egy vékony nőnek.
Amennyiben hajlamosak vagyunk a hátfájdalomra, akkor érdemes a térdeink közé tenni egy vékony párnát, hogy a gerincünk megfelelő helyzetben legyen.pozzHason fekve: Intenzívebben, izgalmasabbat álmodunk, aminek oka valószínűleg az, hogy nehezebben lélegzünk, ha hasra fordulva alszunk.Chris Idzikowski alváskutató szerint akkor emésztünk a legkönnyebben éjszaka, ha „szabadesés” pozícióban pihenünk, tehát úgy, hogy a karjaink testünkkel párhuzamos helyzetben vannak.

A hason való alvásnak a legnagyobb hátránya az, hogy az izomrendszerünket ez a póz károsíthatja a legjobban.Ugyancsak a póz ellen szól, hogy csak akkor tudunk normálisan lélegezni, ha a fejünket órákon keresztül az egyik oldalunkra fordítva tartjuk.

Mivel ez túl nagy terhelést jelent, ezért fejfájással, nyakmerevséggel, feszülő vállfájdalommal, karfájdalommal ébredhetünk.A hason alvás súlyosbíthatja a hátfájást, mert így meggörbülhet a derekunk.

Háton: A hátfájós embereknek kényelmes lehet ez a póz, mert így megfelelően áll a gerincük, tehát csökken a fájdalom.
Amennyiben háton fekve alszunk el úgy, hogy kellő mennyiségű párna van a fejünk és a térdünk alatt, akkor ezzel jó szolgálatot teszünk a hátunknak.

Dr.Goesel Anson kozmetikus véleménye az, hogy a szépségápolás szempontjából is előnyös a póz, mert így nem préseljük az arcunkat a párnába, tehát kevesebb lehet a pattanásunk, ráncunk.Ha arccal lefelé alszunk 6-10 órán keresztül, akkor zsírosabb lehet a bőrünk, ez pedig ahhoz vezethet, hogy elzáródnak a pórusaink.

A háton fekvés ellen szól, hogy a kutatások szerint nagyobb eséllyel kezdünk el horkolni, sőt, légzési nehézségeink is támadhatnak.Az utóbbi azért baj, mert a horkolás több, mint 10 másodpercig gátolja a légzést, ami magas vérnyomást, depressziót, cukorbetegséget okozhat.

A póz miatt felerősödhetnek a fenti hatások, mert ilyenkor a gravitáció miatt hátrébb csúszik a nyelvünk, ami összébb zárja a légutakat.Emellett a háton fekvés miatt jobban kophatnak a fogaink, ugyanis egy tanulmány szerint, amikor alszunk, akkor óránként 19-szer szorítjuk össze a fogainkat, ám azok, akik oldalra fordulva alszanak, csak 13-szor csinálják ezt.Young woman asleep in bedBalra fordulva: Megkönnyebbülhetünk, ha sűrűn fáj a hasunk, esetleg gyomorégésre panaszkodunk, mert ezzel a pózzal enyhíthetünk a tüneteken.Dr.Matthew Noble elmondta, hogy a hasfájás éjjel a legkínzóbb, ám azt, hogy ez miért van így, még nem tudta megmondani a babylonhealth.com orvosi szakértője.

Annyit viszont tud az orvostudomány, hogy a balra fordulva történő alváskor a belső szerveink úgy sorakoznak fel, hogy azokon nehezebben jut át a sav a gyomorból a nyelőcsőbe, ami a fájdalom forrása.

A baloldalon való alvás negatív hatása a török Yuzuncu Yil Egyetem tanulmánya szerint az, hogy így több lehet a rémálmunk, ugyanis az ezt vizsgáló kutatás alanyainak 40.9 százaléka panaszkodott rendszeres rémálmokra.A jobb oldalukon alvók esetében csak 14.6 százalék volt ugyanez a szám.sleepingJobbra fordulva: Ha magas a vérnyomásunk, akkor kifejezetten ajánlott ez a póz, mert így több hely jut a szívünknek, tehát csökkenhet a vérnyomás, lassulhat a szívverésünk.Ez a szív- és érrendszeri problémák esetén is hasznos.

Az amerikai Stony Brook Egyetem kutatói szerint azért is érdemes jobbra fordulva aludni, mert így kisebb lesz az esélye annak, hogy öregkorunkban Alzeimeresek leszünk.Ez állítólag azért van így, mert ennél a póznál könnyebben szabadul fel az agyunk alvás közben, illetve a gerincvelőnk, idegrendszerünk is megfelelő állapotba kerül.

A kutatások eredményei szerint az Alzheimer és más idegrendszeri megbetegedések okozói 25 százalékkal hatékonyabban ürülnek ki a testünkből, ha jobbra fordulunk, mint akkor, ha hason vagy háton fekszünk.Több tanulmány azt bebizonyította, hogy az agyunkból akkor tűnnek el a kártékony anyagok, ha az oldalunkra fordulva alszunk.

A pózt azonban kerülni kell, ha például gyereket várunk, mert a terhesség későbbi szakaszában megnőhet a halva születés esélye.Ezt az Új-Zélandi Auckland Egyetem kutatói derítették ki, amikor 155 halva születést és 310 élve születést vizsgáltak meg.Szerintük az összefüggés oka az, hogy jobbra fordulva csökken a vérnyomás, ami árt a magzatnak.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Hozzászólások


Ez a különbség a baktériumok és a vírusok között - tudományos összefoglaló humorosan, ám szakszerűen a Zállatorvostól (videó)

Ez a különbség a baktériumok és a vírusok között - tudományos összefoglaló humorosan, ám szakszerűen a Zállatorvostól (videó)

Kíváncsi vagy mi a különbség a bacik és a vírusok között? A Zállatorvos most elmeséli neked!

Házi gyömbér szirup - amivel könnyebben átvészeled az influenza szezont

Házi gyömbér szirup - amivel könnyebben átvészeled az influenza szezont

A statisztikák szerint hétről hétre növekszik az influenzás megbetegedések száma.

Táplálkozási tévhitek, mítoszok

Táplálkozási tévhitek, mítoszok

Mikrobák, mítoszok, vízivás, orrvérzés

Az Őrségi Népi Műemlékegyüttes is hóba borult - kifehéredett a skanzen

Az Őrségi Népi Műemlékegyüttes is hóba borult - kifehéredett a skanzen

Szalafő-Pityerszeren is beköszöntött a havazás, még szebbé varázsolta a skanzent.

Tűzifát hasogatott Kereki Polgármestere, segítve a betegeskedő idős nénit

Tűzifát hasogatott Kereki Polgármestere, segítve a betegeskedő idős nénit

Ember és segítség híján a polgármester hasogatott tűzifát egy idős néninek.

Használd ki a mínuszokat - készíts te is buborékfújóval jéggömböt

Használd ki a mínuszokat - készíts te is buborékfújóval jéggömböt

Ha nincs elég hó ahhoz, hogy egy igazi hócsatát vívjatok, akkor készítsetek jégbuborékokat!


Madár uzsi stílusosan - készíts egyedi eledel koszorút (videó)

Madár uzsi stílusosan - készíts egyedi eledel koszorút (videó)

Ha te is fontosnak tartod, hogy legyen némi eledele a kismadaraknak a hideg időszakban is, akkor készíts egyedi élelem koszorút, a videó segítségével!

Visszatekintő - képekben a Dámszarvasok szerelmi története

Visszatekintő - képekben a Dámszarvasok szerelmi története

A dámszarvasok párzási időszaka október elejétől, november végéig tart.

Visszahódította a vadon az erdei kunyhót Finnországban

Visszahódította a vadon az erdei kunyhót Finnországban

Az erdő állatai költöztek be az elhagyatott kunyhóba, a vadon közepén.

Jégbe zárt zuhatag - megfagyott a Lillafüredi vízesés és a Hámori-tó (fotó riport)

Jégbe zárt zuhatag - megfagyott a Lillafüredi vízesés és a Hámori-tó (fotó riport)

Az elmúlt napok mínuszai nem kímélték Lillafüred és Felső-Hámor környékét sem, csodálatos látvány fogadja az arra járókat!

http://ujhazak.com