Apa lesz a sikeres péniszátültetésen átesett férfi

Négy hónapos terhes annak a 21 éves férfinak a barátnője, akinek a tradicionális körülmetélési eljárás miatt kellett amputálni a férfiasságát.Andre van der Merwe 2Szakszerűtlenül végezték el a hagyományos körülmetélési eljárást annál a 21 éves dél-afrikai férfinál, aki 2014 decemberében került kórházba. A beteg pénisze annyira elfertőződött az eljárás után, hogy a sebészeknek nem volt más választásuk, mint az amputálás.

A komplikált műtétet Dr. Andre van der Merwe végezte el. A kilenc órás beavatkozás során, csak 1 centimétert hagytak az eredeti péniszből, majd ehhez rögzítették hozzá az újat. Most kiderült, hogy az új szerv jól működik, a férfi felépülése pedig megfelelő ütemben halad.

A világhírű sebész hozzátette, hogy nagyon boldogok, amiért a péniszátültetés sikeres volt, sőt, az új nemi szerv annyira jól működik, hogy a 21 éves férfi barátnője már négy hónapos terhes. Dr. Andre van der Merwe arról is beszélt, hogy azt tervezik, hogy hamarosan még több péniszátültetést végeznek el.

Nem a dél-afrikai férfi volt azonban az első, akinek a működésképtelenné vált péniszét eltávolították, és újat adtak a régi helyett. Korábban Kínában próbálkoztak az átültetéssel, de az a műtét sikertelenek bizonyult.

(Forrás: globoport.hu)

Hozzászólások

Szívszorító: egy anya találkozása a kislánnyal, aki megkapta gyermeke szívét

Szívszorító: egy anya találkozása a kislánnyal, aki megkapta gyermeke szívét

Két évvel gyermeke halála után az anya találkozott azzal, akiben a szíve tovább él.

Végre megölelte valaki a cicát, akihez soha senki sem mert nyúlni

Végre megölelte valaki a cicát, akihez soha senki sem mert nyúlni

Valentino cicát mindenki csak otthagyta betegsége és csúnya külseje miatt.

Sokkoló: arcát megtámadó fertőzés áldozata lett a színésznő 18+

Sokkoló: arcát megtámadó fertőzés áldozata lett a színésznő 18+

Egy vietnámi színésznő borzasztó fertőzés miatt vesztette életét.

Élelmiszeripar hízlaló trükkje

Élelmiszeripar hízlaló trükkje

cukor vagy édesítő

Szerelme újra meghódította az amnéziája miatt emlékeit elvesztő lányt

Szerelme újra meghódította az amnéziája miatt emlékeit elvesztő lányt

Filmszerű történetben szeretett bele párjában újra az amnéziás lány.

Döbbenet: a sok morfium miatt elfelejtette a nő, hogy szült – videó

Döbbenet: a sok morfium miatt elfelejtette a nő, hogy szült – videó

Egy amerikai kismama a sok fájdalomcsillapító után nem emlékezett semmire.

Orvosoknak kell újraépíteni a torzan született kislány koponyáját 18+

Orvosoknak kell újraépíteni a torzan született kislány koponyáját 18+

Egy brit kislány még csak 20 hónapos, de iszonyatos fájdalmakon ment keresztül betegsége miatt

Megalázták a kórházban a beteg édesanyjáról kérdező roma rákkutatót

Megalázták a kórházban a beteg édesanyjáról kérdező roma rákkutatót

A fiatal, roma származású rákkutató méltatlan helyzetbe került a karcagi kórházban.

Maró anyagú mekis kávé miatt került a sürgősségire egy svéd nő

Maró anyagú mekis kávé miatt került a sürgősségire egy svéd nő

Svédországban egy nővel hihetetlen baleset történt, amely miatt a sürgősségin kötött ki.

Végzetes: 20-szor diagnosztizálták félre az orvosok a kisfiút

Végzetes: 20-szor diagnosztizálták félre az orvosok a kisfiút

Két éven át nem tudták megállapítani milyen betegsége van az 5 éves kisfiúnak.

http://ujhazak.com