Csoda! 3 hónapos kisfia hozta vissza az anyukát a halálból

Elképesztő csoda történt egy 36 éves brit anyukával, aki 3 hónapos kisfiának köszönheti az életét.


Holli Cheungnak a szíve leállt egy nagyon ritka vírusfertőzés miatt és már a csak a gépek tartották életben. Végül a kisfia hozta vissza a halálból.

anya

"Halvány fogalmam sincs, mi történhetett velem azon az éjjelen, amikor Jordan a betegágyam mellett aludt. Tényleg. Csak azt tudom, hogy mikor az orvosaim másnap bejöttek hozzám, nem akartak hinni a szemüknek. És ezt is csak azért, mert elmesélték nekem" – meséli a történetet az anyuka.

anya(2)

A kismama azért került kórházba, mert otthon összeesett.

 "Akkor már egy ideje éreztem, hogy valami nincs rendben, voltam is a háziorvosunknál, de ott biztosítottak róla, hogy csak a kialvatlanság miatt érzem magam gyengének."

A nő orvosa azonban tévedett, a kórházban kiderült, hogy Hollinak hetek óta ritka vírusfertőzése van. Emiatt pedig miokarditisz, azaz szívizom gyulladás lépett fel nála -írja a metro.co.uk.

anya(1)

"A szívem gyakorlatilag leállt, és tíz napig gépek tartottak életben. A férjem szerint az orvosok között már az átültetés lehetősége is felmerült. Sőt, egyikük óvatosságból még a várólistára is felírta a nevem" - mondja az asszony, aki végül kisfiának köszönhetően döntött úgy, hogy harcolni fog. "A férjem egyik este behozta hozzám Jordant, a nővérek pedig megengedték, hogy néhány órát mellettem aludjon."

63897_anya-640

Holli szerint aznap este valami hirtelen megváltozott benne. "Harcolni akartam a gyermekemért, hogy lássam őt felnőni, még akkor is, ha a gyógyulásig hosszú út vezet" – mondta el a kismama, akinek nem sokkal később magától verni kezdett a szíve.

"Mikor az orvosok megvizsgáltak, nem akartak hinni a szemüknek. A férjem csodát emleget, de szerintem a valósághoz sokkal közelebb áll az, hogy a gyerekem adott erőt nekem ahhoz, hogy felvegyem a harcot a betegségemmel."

Forrás: hír24

Hozzászólások

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Ezek voltak a legfurcsább orvosi esetek 2023-ban!

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

Meglepő tények a gerincsérvről: Okok, tünetek és gyógyulás - avagy hogyan előzzük meg ezt a fájdalmas betegséget?

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Segítünk eligazodni a samponok kínálatában, hogy megtaláld a hajadnak legmegfelelőbbet.

Vitamin-kisokos

Vitamin-kisokos

Ezek a szervezet számára legfontosabb vitaminok.

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Betegségek, amelyekkel a férfiaknak számolniuk kell 40 fölött.

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

Az egészséges megjelenés egy mosollyal kezdődik.

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign kezelés egyre népszerűbb fogszabályozó módszer Magyarországon, amely lehetővé teszi, hogy a páciensek kiegyenesítsék fogainak sorát láthatatlan műanyag sínnel.

Így legyünk lelkileg jól!

Így legyünk lelkileg jól!

Mit tehetünk a mentális egészségünk érdekében? Hogyan élhetünk nyugodtabb életet?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

Habár a gyógyszerek gyakran gyors enyhülést hoznak, nem mindenki akar rögtön a patikába rohanni ízületi fájdalom esetén.

http://ujhazak.com